Oszkó a kormány rablógazdálkodás céljait szolgáló intézkedéseiről

A jelenlegi, nyilvánvalóan kedvezőtlen gazdasági környezetben talány, hogy alkotó és tevékeny emberek merre találhatják meg lehetőségeiket, és hol élhetik ki tettvágyukat, ha szeretnének a növekedéshez és az ország felzárkózásához hozzájárulni, miközben persze saját megélhetésüket is szeretnék biztonságban tudni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a hazai lakossági fogyasztást még évekig nyomás alatt fogja tartani az ország külső adósságállományának csökkentési kényszere. Pusztán hazai lakossági keresletre manapság vállalkozást építeni meglehetősen kockázatos, így a sikeres hazai vállalkozás egyik sajátos, de fontos kritériuma mostanság a nemzetközi terjeszkedési képesség.

Elvileg ugyancsak a külső adósságállomány okozta kényszerek miatt nem számíthatnánk a közösségi fogyasztás, az állami és önkormányzati megrendelések felfutására. Azonban e többletforrások elosztási rendszerére és általában az állami és önkormányzati megrendelések piacára a közelmúltban olyan ijesztő méretűre fejlődött és intézményesült formákat öltött korrupció telepedett rá, amire a korábbi kormányzati ciklusok legkritikusabb periódusaiban sem volt példa. Így a gazdaság ezen szegmensétől sem várhatjuk a transzparens és fenntartható növekedési előnyök kimunkálását, hiszen a rövid távú rablógazdálkodás effajta eredmények elérésére sosem volt alkalmas.

A kormányzati politika emellett ideológiai álca alá rejtett, de sokszor szintén a rablógazdálkodás céljait szolgáló intézkedéseivel gyakran lehetetlenít el egyébként magában működőképes piaci szereplőket, segíti a korrupt gazdasági hátország agresszív területfoglalását, miközben a lakosságot a befektetők ellen hangolja, és ennek keretében olyan pénzügypolitikát folytat, amely látszatra lehet, hogy a gazdaságra és a gazdasági szereplőkre hárítja az adósságleépítés terheit, de ettől a lakosság csak hatványozottan többet veszít.

Hihetnénk persze azt, hogy a növekedéspárti gazdaságpolitika képes kell hogy legyen az ismert és egyértelmű akadályok elhárítására és az ismert gyengeségeink leküzdésére. Így a külső adósságállomány szívós és következetes ledolgozása mellett megpróbálhatná javítani az általános befektetői hangulatot, illetve mérsékelni az intézményesült korrupció okozta gazdasági veszteségeket. De erősen kétséges, hogy ezek közül bármelyikre is képes-e a már kiismert karakterű aktuális kormányzati kurzus. Nem marad tehát más, mint igyekezni a meglévő erősségeinket kihasználni, ami tehát lényegében a hazai vállalati szektor közszférától és politikai korrupciótól távoli, piaci viszonyok mellett is működő és a nemzetközi piacokon is helytállni képes szegmensének támogatása és fejlesztése.

Jó hír lehet, hogy ha az ideálisnál kisebb méretben is, de létezik ilyen szegmense a hazai gazdaságnak, abban egyre nagyobb számban tűnnek fel sikerrel növekvő és a nemzetközi piacszerzésben is eredményesen működő cégek. Ráadásul egyes uniós támogatási programok egyébként újabb lehetőségeket is teremtenek újabb versenyképes vállalkozások felnövesztésére, mely kezdeményezéseket szerencsére csak ritkán igyekszik a gátlástalan hatalompolitika öncélú botránykeltéssel gátolni. S ha akadozik is a banki hitelezés, a megfelelő kezdeményezőkészségű vállalkozók az egyre bővülő kockázati- és magántőke-piacról cserébe nem csupán forrásokat lehetnek képesek bevonni, de ha megfelelő partnert találnak, az akár az üzletfejlesztésben, piacszerzésben, nemzetközi terjeszkedésben és kapcsolatok építésében is segítségükre lehet. Van tehát még területe a gazdaságnak, amely továbbra is működik és várja a vállalkozó kedvű szereplőket.

VG-páholy-tagok: Bartha Attila, Hegedűs Miklós, Orbán Gábor, Oszkó Péter