Szócska, az életmentő

 Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár kinevezésekor elhangzott hasonlatához némi magyarázat: a politrauma az az állapot, amikor valakinek egyszerre több testrésze, valamint legalább egy belső szerve is megsérül, emiatt általában sokkos állapotba kerül.
Majdnem két év telt el a fent említett mondat elhangzása után. Ideje hát szemügyre venni az egészségügyet, ezt a több sebből vérző beteget. De ragaszkodjunk akkor már a szócskai hasonlathoz, és azt is nézzük meg, vajon a szakma szabályai szerint mindent megtett-e pácienséért önjelölt traumatológusunk.

A politraumatizált betegek ellátásával kapcsolatban az első, amit az orvostanhallgatók megtanulnak, az, hogy legelőször is el kell hárítani a sérültet fenyegető további veszélyt. De melyik az a veszély, amelyik az egészségügyet a leginkább fenyegeti? Az egész rendszert sújtó pénzhiány? A védhetetlenül alacsony bérek miatti elvándorlás és pályaelhagyás, valamint az annak nyomán kialakuló munkaerőkrízis? Az átláthatatlan érdekviszonyok? A hálapénz? A járulékalapú egészségbiztosítás működésképtelensége? A világszerte emelkedő egészségügyi kiadások? Természetesen nincs jó válasz, hiszen egyenként mindegyik hozzájárult ahhoz, hogy válságos állapotba került az egészségügy.

Egy csapásra lehetetlenség is minden problémát megoldani. Nem beszélve arról, hogy ha meg is kezdik valamelyik veszély elhárítását, rendszerint újabb és újabb problémák jönnek felszínre, amelyek újabb és újabb beavatkozásokat igényelnek. Így történik ez az ellátórendszer egyenetlenségeinek, igazságtalanságainak felszámolását célzó kórház-államosítással is. Amelynek kapcsán kiderült például: bár jó pénzspóroló ötlet központilag beszerezni a gyógyszereket, az energiát, a megvalósítás sokkal több időt, szervezést és egyeztetést igényel, mint azt az íróasztal mellől gondolták.

Azzal Szócska Miklós tisztában van, hogy a sérülések ellátásánál mindig az életet közvetlenül veszélyeztető trauma élvez elsőbbséget. Nem lévén más választása, megértette ezt a kormány is, amikor már naponta cikkezett arról a sajtó, mennyi pénzzel tartoznak beszállítóiknak a kórházak. Így jutottak pluszpénzhez az intézmények adósságaik rendezésére. Azonnali életmentéssel ért fel a bérrendezés első lépéseként bejelentett, az orvosokhoz és nővérekhez talán majd augusztusban eljutó fizetésemelés is. Ezzel azt az akut veszélyt hárították el, hogy fiatal orvosok tömegei mondjanak fel egyik napról a másikra a kórházakban, működésképtelenné téve azokat.

Egy politraumatizált beteg ellátása rendkívüli erőfeszítést igényel orvostól, ápolótól, mentőstől. Elszántságból nincs hiány az egészségügyi államtitkárnál sem. Megkezdte és végig is viszi a kórházak államosítását, és nincs kétség afelől, hogy valamilyen szinten hozzá fognak nyúlni az intézményrendszerhez is. Ahogyan alaposan belenyúltak, és ha a helyzet úgy kívánja, újra belenyúlnak a gyógyszerek és talán a gyógyászati segédeszközök támogatásába is.

De bármily elszánt is legyen egy traumatológus, a két kezével nem sokra megy. Műtétek sorozatára, hihetetlen mennyiségű gyógyszerre, infúzióra, eszközre van általában szükség egy sokszorosan sérült beteg megmentéséhez. Ez pedig irtózatosan sokba kerülhet. Az egészségügyre azonban nemhogy több pénzt áldoznának, újabb forintokat vonnak el tőle, úgy, hogy közben vissza akarják hozni az életbe. Szócska Miklóst ez sem zavarja. Olyan ő, mint a kórházfilmekből ismert szereplő, aki akkor is kitartóan lélegezteti a betegét, amikor a monitoron már csak egy vízszintes vonal látszik. Ám ahogyan néha a forgatókönyvírók jóvoltából egy-egy szereplő visszatér a halálból, az is megeshet, hogy valami csoda folytán az államtitkár erőfeszítései sem lesznek hiábavalók.