Temetni jöttem

Mindig szomorú hír egy gyár bezárása, sokszor valamely nagy múltú tevékenység, hagyomány szakad meg vele, munkahelyek szűnnek meg, családok megélhetése bizonytalanodik el. Az AES Tisza II. erőművéből áprilisban szélnek eresztettek számára sovány vigasz, hogy az amerikai társaság ésszerűen döntött, amikor felfüggesztett egy gazdaságtalan tevékenységet, és az is, hogy nemzetgazdasági szempontból kifejezetten üdvös a versenyképtelen termelés leállítása. Az sem nagyon érinti az elbocsátottakat, hogy az AES korábban gondolkodott – talán gondolkodik most is – egy új, korszerű tiszaújvárosi erőmű-beruházásról.

Egyelőre tehát temethetjük a céget, főleg, hogy előzőleg már két másik telephelyen is leállította az energiatermelést. Temetnünk kell a címben szereplő, átírt idézet folytatását is – „nem dicsérni” –, ugyanis az AES úgy vett búcsút több korábbi beszállítójától, hogy máig nem rendezte a velük szembeni tartozását.

A tendencia viszont jó lehet: további, hasonló lépéseken keresztül folytatódhat a hazai erőműpark átlagos állapotának javulása, nőhet a hatásfoka, csökkenhet az életkora. Nagyobb lehet a Magyarországon termelt villamos energia átlagos versenyképessége, a belföldön előállított áram értékesítése, eshet az import, több juthat exportra is. Jobb lesz az eladható árú termékeket előállító erőművek dolgozóinak, beszállítóinak a helyzete is.

Ehhez azonban új beruházások is kellenek, hiszen az csak látszateredmény, ha a mutatók az erőműrendszer leggyengébb elemeinek kiesése miatt javulnak. Új beruházások viszont addig nem indulnak, amíg nem kedvező a piac, nem nő az áramigény, nem emelkednek az árak. Addig sem, amíg a szabályozás nem jelöli ki, milyen energiahordozó bázisra, hol és mekkora kapacitású új erőműveket érdemes létesíteni.

Ha viszont a kilátások bizonytalanok, a lehetséges beruházók rosszabb esetben sutba dobják a terveiket, jobb esetben félretolják azokat, és várnak.

Közben pedig temethetjük az AES magyarországi erőműveit.