Volt egyszer egy ember, Széll Kálmánnak hívták...

 Volt abban minden, főleg logikusnak és reálisnak tűnő célkitűzések. És láss csodát, világ: a forint hónapokig erősödött, a magyar kormányt békén hagyták, még a nap is kisütött, bár természettudósok szerint ebben az évszakok változása is komoly szerepet játszott. Az őszi szél azonban szomorú fellegeket fújt Magyarország fölé, és az unortodox gazdaságpolitikai lépések feléledésével együtt mintha még az emlékét is elfújta volna a Széll Kálmán-tervnek. A piaci bizalom csökkenése rekordgyenge forintot hozott, az meg az államcsődtől való félelmet, az unortodox lépések pedig Brüsszel példa nélküli haragját – az elmúlt hónapok fényében elmondható: a két dolog nem alkot túl szerencsés kombinációt. December sötét magányában íródott ugyan egy Magyar növekedési terv, ám a hálátlan utókor az irományból csak két tömzsi banánt őrzött meg emlékezetében.

„Új sztori kell” – adta ki tehát a jelszót február vége felé Cséfalvay Zoltán NGM-államtitkár, és lőn: mára meg is született a Nagy reformkönyv. Míves, a kiegyezés korát idéző betűkkel, a korábbi kezdeményekhez képest láthatóan öszszeszedettebb, és még akkor is biztatóbb az üzenete, ha jórészt korábban elfogadott – sokszor kritizált – döntések gyűjteménye. Már maga a tény is pozitív üzenet, hogy a kormány végre fel meri vállalni a reform szó használatát – más kérdés, tisztában van-e azzal, nemzetközi partnerei mit is értenek reform alatt.
A következő hónapokban derülhet ki, a 276 oldalas dokumentum csak egy újabb sztori, amellyel a nemzetközi világ figyelmét próbálják elterelni, vagy a kormány valóban felismerte, elődjére mutogatás és improvizálás helyett valóban átgondolt gazdaságpolitikával igyekszik úrrá lenni a válságon.