Hogyan kerülheti el Kína a "kemény földet érést"?

Fontos megjegyezni, hogy bejelentésével Ven inkább gazdaságpolitikai elképzelést fogalmazott meg, nem pedig előrejelzést adott. Az alacsonyabb növekedési célt a politikus azzal magyarázta, hogy az embereket minden szektorban orientálni kell „a fejlődési séma gyorsított átalakítására” a növekedés fenntarthatóbbá és hatékonyabbá tétele végett.

A kínai növekedés fő hajtóerejét az állótőke-beruházások adják. Fejlődő országként az egy főre jutó éves jövedelem még mindig 5000 dollár alatt van, így még mindig tág tere van annak, hogy az ország növelje a tőkeállományát. A beruházások növekedése azonban túl gyors. Ebben az értelemben valódi stressztesztnek számít azt a terhelés, amelyet a GDP 50 százalékának megfelelő – és növekvő arányú – állótőke-beruházás fejt ki a gazdaság egészére.

Minderre különösen jó példával szolgál a gyorsvasúti hálózat kiépítésének meghiúsulása. Az első ilyen projektet Kína még 2003-ban hajtotta végre. A 2008–2009-es globális pénzügyi válságra adott válaszként Peking 4000 milliárd jüanos (630 milliárd dollár) élénkítési programot hirdetett meg, amelynek részeként meglódult a gyorsvasúti hálózat kiépítésének üteme. A 2010-es esztendő végére a működő hálózat hossza elérte a 8000 kilométert, és további 17 ezer kilométer volt építés alatt. A nyugati országokban egy fél évszázadot vett igénybe, hogy összesen 6500 kilométeres hosszúságú hálózatot hozzanak össze.

Kína esetében a katasztrófa szinte elkerülhetetlen volt a szélsebes tempó miatt. Ha a beruházások növekedése meghaladja azt, amit a gazdaság még fel tud szívni, akkor gyorsan csökken a beruházások hatékonysága, ami rontja a hosszú távú növekedési kilátásokat. Ennek bizonyítékai Kínában is egyértelműek. Ezért nemcsak szükségszerű, hanem egyenesen elkerülhetetlen az ilyen irányzatok visszafordítása, illetve szünetek beiktatása a beruházási programokba.

Kínában nem csak a beruházási rátát kell fenntartható szintre leszállítani: legalább ekkora kihívást jelent a beruházások szerkezetének átalakítása. A legfontosabb egyedi tételt éveken keresztül az ingatlanfejlesztés képviselte, ez nagyjából az éves GDP 10 százalékának és a teljes beruházások mintegy negyedének felelt meg. Ezzel szemben viszont jelentős erőforrásokat kellene lekötni a humántőke fejlesztését, a közjó előmozdítását, a kreativitást és az innovációt ösztönző projektekre.

A beruházási szerkezet ilyen célú átalakítása elkerülhetetlenül lassulást vált ki a kiadások teljes összegének alakulásában, legalábbis egy átmeneti időszakra nézve, ami önmagában is visszafogja a GDP növekedését.

Az utóbbi harminc év során a nemzetközi kereskedelem központi szerepet játszott Kína gazdasági fejlődésében. A globális piac azonban többé már nem képes arra, hogy felszívja az ország masszív kivitelét, különösen, ha figyelembe vesszük az európai és az amerikai gazdaság gyengélkedését. A kínai exportot fékezni fogja továbbá a bérköltségek emelkedése és a jüan erősödése, ami már a GDP idei növekedésének lassulásában is szerepet játszik.

Kevesen vitatják, hogy lassabb, de jobb kínai növekedésre van szükség. Probléma ott jelentkezik, hogy ha a kormány a tavalyi 9,2 százalékos GDP-expanziót 7,5 százalékra akarja mérsékelni, ugyanakkor szeretné elkerülni a beruházási ráta további növelését, akkor a beruházások növekedési üteme is legfeljebb 7,5 százalék lehet. Ez a beruházások nagymértékű visszafogását feltételezi. Akkor viszont a fogyasztás jelentős emelésével kell kompenzálni a negatív növekedési hatásokat, mivel a gyenge globális kereslet miatt az exportlehetőségek korlátozottak. Ezt azonban nehéz elképzelni. Anélkül tehát, hogy a kínai növekedési modellt ne tegyék még irracionálisabbá, lehetetlen feladatnak látszik a GDP növekedési ráta leszállítása 7,5 százalékra.

A fentiek alapján az látszik valószerű forgatókönyvnek, hogy a 2012-es kínai növekedés ugyan elmarad a 2011-es ütemtől, de még mindig több lesz, mint 7,5 százalék. Ennek megfelelően tovább erősödik a beruházásvezérelt növekedési modell, a lassabb ütem ellenére is. Ellenkező esetben ugyanis aligha lehetne elkerülni a gazdaságpolitika által kiváltott „kemény földet érést”.

A kínai kormány előtt álló legsúlyosabb kihívás így abban áll, hogy miként lehet mérsékeltebb növekedési rátára átállni „kemény földetérés” nélkül, ami egy nem megengedhető opció. Mivel az ország fiskális pozíciói továbbra is pozitívak, nehéz elképzelni, hogy a politikai vezetés olyan eltökélten kövesse „a gazdasági fejlődés sémájának gyorsított átalakítása” szerint meghirdetett elvet, főleg akkor, ha közben a dolog veszélyes kimenetelét kockáztatja. Ha a kormány mégis a visszafogást folytatná, akkor még mindig ott vannak a – mellesleg súlyosan eladósodott – tartományok és helyhatóságok, amelyek vezetői már csak a saját céljaikért is az elérhető legnagyobb növekedési rátát hajszolják, miközben csak a szavakkal állnának ki Ven lassítást sürgető felhívása mellett. Ez az oka annak, hogy a hivatalosan megfogalmazott céllal szemben a legtöbb kínai közgazdász még mindig jóval 8 százalék feletti növekedésre fogad 2012-ben.

Yu Yongding, a Kínai Tudományos Akadémia világgazdasági intézetének igazgatója, korábban a jegybank monetáris bizottságának tagja