Reményt ad, hogy meggyőzték a legendásan makacs íreket

Az eredménynek persze – mint mindig – most is többféle olvasata lehetséges. Az inkább euroszkeptikus EUobserver például azt emelte ki, hogy mindez voltaképpen másodlagos fejlemény, merthogy a „paktum” – ellentétben a korábbi nizzai vagy lisszaboni szerződésekkel – ezúttal akkor is hatályossá válhatna, ha az írek leszavaznák, lévén, hogy tizenkét részt vevő eurótagország egyetértése már elégséges a beélesítéshez.

Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a világot – de Európát mindenképpen – jelenleg sokkal inkább a spanyolok, mint az írek érdeklik. Ha a banki válság tovább súlyosbodik, ha tényleg beindul a betétesek rohama a pénzük kimentésére, ez olyan pénzügyi összeomlást eredményezhet spanyol földön, amelynek következményei radikálisan új szakaszba szoríthatják az euróválságot és annak menedzselését.
Ez mind igaz. De a történetnek van egy itt meg sem említett vonatkozása is. Nevezetesen, hogy a negyedik éve gerjedő válság az elmúlt egy évben egyre határozottabban egy új, mégpedig egyértelműen politikai szakaszba kezd lépni.

Azzal arányosan, ahogy letisztulóban van, hogy pusztán a közgazdasági, rendszerműködtetési logika alapján milyen további intézkedésekre volna szükség a jelenlegi konszolidáció és a jövőbeni válságok kivédése érdekében, erősödik a tömegellenállási pont a szükségesnek vélt irányokkal szemben. „Délen” a mindezekkel járó megszorítások és az általános életszínvonal-romlás miatt, „északon” a transzferunió, azaz részben éppen a megszorításoktól tartó déliek megfinanszírozása ellenében.

A mindebből származó következmény a populizmus térnyerése, az eddig kormányzó középpártok egymást érő vereségei és velük egy mind jobban kitapintható versenyfutás az idővel. Mert bár felállóban van egy gyökeresen új rendszer, amelyben mind több területen közösségi normák és döntések alapján, egyeztetett módon zajlik a (tagállami) gazdaságpolitika formálása, de az ma még részint nem teljes, részint működésének hozadékai egyelőre még csak kevéssé láthatóak, lévén, hogy néhány hónapos fejleményekről van még csak szó. Egyes becslések szerint jó esetben jövő őszre válhat teljesebbé a most alakuló európai gazdasági kormányzás rendszere.

Amikorra már felállt a németországi választások utáni új – mai várakozások szerint jó eséllyel nagykoalíciós – kormány Berlinben, és talán a radikálisabb EU-szintű eszközökhöz (l. eurókötvény) szükséges német alkotmánymódosítás is megtörtént már. De vajon az egyre inkább kritikus és ellenséges közvélemény hagy-e időt mindezek kihordására, kivárására? Sokak szerint a válság kezelése szempontjából mára ez vált a legfontosabb kérdéssé a piac gyakran kiszámíthatatlan reakciói mellett. Aggodalomra okot adó jelzés akad elég.

Mert a májusi görög választásra még lehet legyinteni azzal, hogy Görögország esete „speciális”, de a helyzet ismerői szerint egy mostani választás könnyen hasonló következményekkel járhatna például Portugáliában is. (Az ország nemzeti ünnepén, a „szegfűk forradalmának” áprilisi megemlékezésein például a hajdani fordulatot előidéző katonai vezetők nem vettek részt arra hivatkozva, hogy az ország EU-diktátum alá került, elvesztette függetlenségét és veszélyben a tényleges demokrácia. Az esetnek óriási visszhangja volt, és felmérések szerint egy jelentős többség nekik adott igazat.)

A mostani ír eredmény ilyen szempontból lényeges fejlemény, ismerve a szigetországbeliek nyakasságát és legendás gyanakvását minden uniós ötlettel szemben. Biztató példát mutat arra, hogy a szükséges lépés – megfelelő érveléssel persze – igenis elfogadtatható a közvéleménnyel.