A kivételes beavatkozásokon alapuló föderáció

Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió megteremtése egyedi jelenség a szuverén államok történetében. Az euróövezet az „államok társulásának” újszerű változatát képviseli, amellyel túlléptek a szuverenitás hagyományos fogalmának keretein. A jó kormányzás megköveteli, hogy mind az egyes tagállamok, mind az EU intézményei tegyenek meg mindent, amiért felelősséget vállaltak. A monetáris unió eddig figyelemre méltóan jól működött. A közös deviza 1999-es bevezetése óta az átlagos éves infláció mindössze 2,03 százalék volt, alacsonyabb, mint Németországban 1955 és 1999 között. Az euró-övezet 14,5 millió új munkahelyet teremtett 1999-óta, ugyanezen idő alatt az USA mintegy 9 milliót.

Hasonló a helyzet a folyó fizetési mérleggel, amely az euróövezet egészében kiegyensúlyozottnak tekinthető: a térség összesített GDP-arányos államadóssága jóval alacsonyabb, mint Japáné, az éves államháztartási deficit pedig kisebb, mint az USA-ban, Japánban vagy az Egyesült Királyságban. Csak a közös pénzre hivatkozva nem magyarázható tehát, hogy miért lett az övezet a globális gazdaság beteg embere. A válaszhoz a gazdasági unió gyenge pontjait kell sorra vennünk.
A kezdők számára jegyezzük meg: a Stabilitási és Növekedési Paktumot (SNP) soha nem alkalmazták korrekt módon. 2003 és 2004 folyamán Franciaország, Olaszország és Németország éppenséggel gyengíteni akarta a feltételeket. Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank (EKB) meg tudta ugyan akadályozni a paktum leépítését, az egyezményszelleme azonban súlyosan kompromittálódott.

Szükség lett volna több versenyképességi mutató követésére is. (Az EKB elnökeként már 2005-ben, jóval a válság kirobbanása előtt felkértem az általam vezetett intézmény Kormányzótanácsát néhány nemzetgazdasági mutató – például az egységnyi munkaerőköltség – tagállamonkénti alakulásának alaposabb elemzésére.) Gyenge pontot jelentett az is, hogy az euró bevezetésekor nem hozták létre a válságkezelés eszközeit. A sebezhetőség további forrása, hogy erős korreláció jött létre egy-egy ország kereskedelmi bankjai és kormánya hitelképessége között; ez főleg az euróövezetben okozott károkat.

Az utóbbi időben szerencsére több ponton volt előrelépés, például a stabilitási paktum tekintetében, a versenyképességi mutatók bevezetésében és vizsgálatában, illetve az egyes tagországok egyensúlyi helyzetének követésében. Új válságkezelés eszközöket hoztak létre. Immár egyetértés van arról, hogy az EU stabilitása és prosperitása megköveteli a belső piac egységesítésének végigvitelét és a szükséges szerkezeti reformok végrehajtását az összes tagállamban. A javasolt bankunió segíthet a kereskedelmi bankok és a kormányok hitelképességének szétválasztásában.

Mindez távolról sem elegendő. A fiskális és gazdaságpolitikai célok elérésére egy kivételes beavatkozásokon alapuló euróövezeti föderációt kell létrehoznunk. Az eszme, amely szerint az egységes deviza alkalmazása feltételezi a fiskális szuverenitás korlátozását, egyáltalán nem új. A „kivételes beavatkozásokon alapuló föderáció” bevezetésével csupán levonnák a következtetést a stabilitási paktum szerinti bírságok hatástalanságából. Az alkalmazás egyébként megfelel annak a paktumbeli követelménynek, miszerint amíg a nemzeti gazdaságpolitika összhangban van a keretfeltételekkel, addig nincs szankció.

A „kivételes beavatkozásokon alapuló föderáció” legfőbb eleme a demokratikus elvek melletti lehorgonyzottság. A bizottság által javasolt, és a tanács által jóváhagyott intézkedések foganatosítását az Európai Parlament többségével kellene megszavaztatni, pontosabban az euróövezet tagállamaiból delegált küldöttekkel. „Kivételes körülmények” fennállása esetén az érintett ország parlamentjének jogot kellene kapnia, hogy az EP előtt megmagyarázza, miért nem tudja hatályba léptetni a megfelelő ajánlásokat, az EP pedig kifejthetné, hogy miért forog kockán az egész övezet stabilitása és prosperitása. A végső szó ilyen esetekben az EP-t illetné meg.

Korábban magam egy euróövezeti, a gazdasági és fiskális föderáció aktiválásáért és az Európai Stabilitási Mechanizmus válságkezelő eszközeinek alkalmazásáért felelős pénzügyminisztérium felállítását javasoltam. Ugyanez a minisztérium látná el a bankunió felügyeletét, és képviselné az euróövezetet a nemzetközi pénzügyi intézményeknél vagy csoportoknál.

A legfontosabb, hogy a „kivételes beavatkozásokon alapuló föderációnak” végül már nem a kivételes beavatkozásokkal kellene foglalkoznia. Az európai pénzügyminiszter – más miniszterekkel együtt – az EU végrehajtó hatalmi ága részévé válna.

Ebből a nézőpontból szemlélve a bizottság megfelelhetne egy jövőbeni európai, demokratikus kormánynak, amint azt Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter is javasolta. A tanács az Európai Parlament jövőbeni felsőházának előfutára lehetne, a jövőkép pedig az európai polgárok által választott alsóházzal válna teljessé. Tisztában vagyok azzal, hogy ez felettébb bátor javaslat. Az európaiaknak azonban meg kell tanulniuk a közelmúlt által feladott leckéket. Világossá kell tennünk, hogy miként biztosítható az a kormányzás, amely egyszerre demokratikus és hatékony.

Jean-Claude Trichet 2003–2011 között az EKB elnöke, jelenleg a BIS igazgatóságának tagja