Bernanke az orránál fogva vezeti a piacot

Az utóbbi két évtizedben az amerikai monetáris politika két feje különös gyakorlatot vezetett be: elemzők ezrei és befektetők milliói várják a Fed vezetőjének nem túl gyakori beszédeit és nyilvános szerepléseit, majd a sorok között olvasva próbálnak meg iránymutatást találni az elhangzottakban.  Alan Greenspan és Ben Bernanke pontosan tudják és ki is használják ezt, kis túlzással az orránál fogva vezetik a fél világot, még ha jó szándékkal is teszik ezt. Greenspan a nyilvános megszólalásokat elsősorban válságmegelőzés – sőt válsághalasztás – céljából, Bernanke pedig a válság kezelésének érdekében fejlesztette tökélyre.

Persze hangsúlyozni kell, hogy ez a különleges „fegyver” is csak a monetáris politika eszköztárának határáig használható, azaz ha egy gazdaság gigantikus ikerdeficitet futtat, akkor nyilván ők sem képesek az egyensúlyi állapotot helyreállítani, a versenyképességet javítani, és a tartós növekedés lehetőségeit megteremteni.

Egy sikeres jegybanknak ugyanakkor – többek között – arra is képesnek kell lennie, hogy kordában tartsa az inflációt, adott esetben pedig a gazdasági növekedést serkentse, miközben megőrzi a pénzügyi rendszer stabilitását. Ennek érdekében ritka nyilvános beszédeik alkalmával Greenspan és Bernanke sokszor vetett be – a klasszikus szóbeli intervencióhoz hasonlatos – pszichológiai trükköket.

Éppen ez az egyik oka annak, hogy nem szabad messzemenő következtetést levonni a pénteki, Jackson Hole-ban elhangzott Bernanke-beszédből sem. Bernanke ugyanis nem azt mondja, amit gondol, hanem amit hallani szeretnénk – még pontosabban: amit hallanunk kell. Ezt még akkor is szem előtt kell tartani, ha a kettő között jelentős mértékű átfedés van.

A többség azt várta a Fed elnökének beszédétől, hogy iránymutatást ad majd a monetáris politika középtávú lépéseivel kapcsolatban, az elhangzottakból pedig azt a következtetést vonhatnánk le, hogy a Fed ismét egyre nagyobb hajlandóságot mutat majd a „beavatkozásra”.
A helyzet azonban valójában az, hogy Bernanke nem csinál mást, mint – saját eszközeivel – a reálgazdaság bizalmi alapú válságát kezeli. A cégek nem mernek beruházni, munkahelyeket teremteni: bár a likviditás és a munkaerő is rendelkezésre áll, a visszafogott kereslet és a makrogazdasági problémák miatt tartanak a jövőtől. A súlyos deficit, a nem megfelelő ütemben erősödő gazdaság, a jelentős lemaradások a foglalkoztatás terén mind-mind a jövőbe vetett hit megrendülésének tünetei.

Kimondva vagy kimondatlanul: a monetáris politika szereplőinek fontos feladata ennek a bizalomnak az erősítése, avagy – jobb időkben – a túlzott bizalom letörése (emlékezzünk Greenspan híressé vált „Irrational Exuberance” beszédére). A túlzott várakozásokat csökkentendő, Bernanke egyértelműen jelezte, hogy a monetáris politika önmagában továbbra sem alkalmas arra, hogy az Egyesült Államok és a globális gazdaság minden problémáját – vagy akár azok többségét – megoldja. Az is kiderült – és ez szintén nem új információ – hogy a rendelkezésre álló eszköztár jelentős része már felhasználásra került, így a beavatkozás intenzitását fokozni nem nagyon lehet.

A beszédből teljesen nem világos, hogy a Fed szándékozik-e további, eddig még nem alkalmazott lépeseket tenni a gazdasági növekedés serkentése érdekében – az erre való óvatos utalások leginkább a bizalom megtámasztását szolgálják.  A növekedés iránti elköteleződés persze látszik, de ebben semmi meglepő és semmi újdonság nincs. A rövid távú piaci reakciók alapján Bernanke számítása bevált, és sikerült némi lelki-bizalmi többletet biztosítani az igencsak szerény és törékeny, de még életben lévő növekedés támogatásának céljából.

A szerző az Altera Vagyonkezelő Nyrt. befektetési stratégiáért felelős igazgatósági tagja