A megszorítások és a recesszió ördögi körében a magyar gazdaság

Csomag csomag hátán – így sommázható a legújabb fiskális kiigazítási hullám. A múlt szerdán, október 17-én bejelentett költségvetési egyenlegjavító lépések kevesebb mint két héttel követték a hónap elején nyilvánosságra hozott stabilizációs intézkedéseket, és a történetnek várhatóan még nincs vége, tudva, hogy az Európai Bizottság újabb kételyeket fogalmazott meg. A képlet világos: az EU kohéziós forrásainak felfüggesztését mindenképpen szeretné elkerülni a magyar politikai vezetés, ehhez pedig a 2013-as költségvetés hiányát 3 százalék alá kell szorítania. A nyáron sietve elfogadott költségvetés fő számai tarthatatlannak bizonyultak, uniós illetékesek egyértelműen jelezték, hogy az október 5-én bejelentett lépések nem elégségesek a deficit lefaragására. A második, október 17-ei kiigazítás tehát mindenképpen szükséges volt – az persze már a konkrét kormányzati döntések függvénye, hogy a politikai preferenciák és a gazdasági-szakmai szempontok milyen mértékben érvényesültek ebben a pakkban.

Az ilyen csomagok mindenképpen fájdalmasak a gazdasági szereplők egy részének, ez a csomag a bankadó teljes mértékének fenntartása következtében leginkább a bankoknak, illetve a helyi iparűzési adóteher emelése miatt a vállalkozásoknak, de a tranzakciós illeték megduplázása vagy a cafeteria adóterhének növelése miatt valójában a lakosságnak is. Ezekkel a lépésekkel kapcsolatban ugyanakkor a közvetlen hatásokon túlmutató kritikát kell megfogalmaznunk, egyrészt a növekedési, másrészt a bizalmi, hitelességi szempontok miatt. A kettő persze szorosan összefügg: a növekedési problémát ma Magyarországon éppen azért nehéz orvosolni, mert a gazdasági szereplők bizalma folyamatosan csökken.

Minthogy a legújabb csomaggal a magyar kormány praktikusan felmondta a Bankszövetséggel kötött megállapodást, a jövőben a bankok viselkedésében, a lakosság és a vállalkozások számára kínált pénzügyi kondíciókban nyilvánvalóan magasabb politikai kockázatok jelennek meg. A már amúgy is visszafogott hitelezés emiatt még nehézkesebbé válik, és alighanem a számlavezetési feltételek is kedvezőtlenebbek lesznek. A hitelleépülés miatt hosszabb távon a magyar GDP 10 százalékos csökkenését vizionáló becslések ugyan vélhetően túlzóak, a bizalomvesztés miatti negatív növekedési hatás azonban vitathatatlan. Ha eddig még volt remény arra, hogy belátható időn belül pozitív növekedési trendforduló lehet a magyar gazdaságban, mára ez a bizonytalan távoli jövőbe tolódik.

Az egyre bizalomhiányosabb gazdasági környezetben ördögi kör van kialakulóban a recesszióba csúszó gazdasági teljesítmény, és az újabb és újabb kényszerű fiskális megszorítások között. A napi túlélésért való küzedelemben vészesen lerövidül a gondolkodás időhorizontja, különösen a beruházások maradnak el, amelyekhez nélkülözhetetlen a stratégiai tervezés. Az ilyen környezet ráadásul azt a veszélyt hordozza magában, hogy még az egyértelműen pozitív gazdaságpolitikai lépéseket is rosszul fogadják a cégek és a háztartások, és a normális körülmények mellett jól működő ösztönzők is hatástalanok maradnak.

Negatív szelekciós folyamatok indulnak be: a reménybeli külföldi befektetők távol maradnak, illetve leépítik itteni kapacitásaikat, a potenciális hazai vállalkozások kevesebb foglalkoztatottal működnek, netán meg sem születnek vagy a határok túloldalára vándorolnak, és veszi sátorfáját a migrációra képes, jellemzően fiatalabb és képzettebb munkaerő is. Az újabb és újabb adóktól rettegve csökken a szabálykövetési hajlandóság, a tisztességes versenyfeltételek érzetének hiányában romlik az adómorál – ami tovább szűkíti az ismételt megszorításokra kényszerülő költségvetési politika mozgásterét. A kör bezárulóban – az apró korrekciók ma már nem elegendőek a növekedés újraindulásához. Csak radikális fordulat, a jogbiztonság és a gazdaságpolitika kiszámíthatóságának helyreállítása esetén lehetünk bizakodóak.