Németország a fékre lép, torzó maradhat a bankunió

Az európai Bizottság szeptember 12-én terjesztette elő a bankunióra vonatkozó javaslatát. Az ezt követő informális Ecofin-találkozón és más nyilatkozatok alapján egyértelművé vált, hogy Németország – más országokkal, így Hollandiával és Finnországgal egyetemben – a javaslat kulcsfontosságú pontjairól másként vélekedik. A kormánykoalíciót alkotó pártok ezzel párhuzamosan olyan törvényjavaslatot készítenek elő, amely tovább csökkentené a kormány mozgásterét az uniós partnerekkel folytatott tárgyalásokon.

Németország a következőket szeretné elérni: a bankunió később, sietség nélkül induljon; az uniós szintű felügyelet korlátozódjon a legnagyobb, több tagállamban jelen lévő bankokra, és ne terjedjen ki a helyi szinten működő kisebb pénzintézetekre; mielőtt az EU és/vagy az Európai Központi Bank felügyelet alá kerül, a bankokat vessék alá újabb stressztesztnek, hogy az eddig rejtve maradt kockázatok felszínre kerüljenek; a felszámolási és betétbiztosítási alapokról a tagállamok dönthessenek, és ezeket ne lehessen uniós szinten átcsoportosítani; az EKB keretein belül létrehozott új felügyelőbizottságban a szavazati jog biztosítson a nagyobb országoknak, így Németországnak is nagyobb súlyt vagy vétójogot; a végső döntéseket a felügyelőbizottság hozza meg, ne az EKB Kormányzótanácsa.

Németország álláspontja részben a német bankrendszer sajátosságaival magyarázható, részben pedig azokkal az aggodalmakkal, hogy az eurózóna-beli gyengébb bankrendszereket német forrásokból kell majd támogatni.

Ami az elsőt illeti: az 1900, javarészt kis bankból álló német bankrendszer sokkal széttagoltabb, mint az EU-ban bármelyik. A nem profitorientált pénzintézetek – többek között takarékbankok, takarékszövetkezetek és landesbankok – a teljes mérlegfőösszeg nagyjából 50 százalékát adják, politikai súlyuk pedig ennél is nagyobb. Így erős nyomást gyakorolnak annak érdekében, hogy ne kerüljenek uniós felügyelet alá, és hogy biztosítékrendszerük a jelenlegi formájában maradjon fenn. Az uniós felügyelettel szembeni érvük – miszerint a gyakorlatban nehezen lenne megvalósítható és nem is lenne hatékony, ha uniós szervezet felügyelete alá kerülnének – csak álca: valójában egy kettős – uniós/tagállami – rendszert tartanak kívánatosnak, amelyben a kis bankok ellenőrzése teljes mértékben tagállami hatáskörben maradna.

A politikai vita tárgya tehát a következő: lehet-e az uniós felügyelet a végső autoritás valamennyi pénzintézet felett, ahogy azt az Európai Bizottság és az EKB helyesen szorgalmazza? A vita kimenetele egyelőre bizonytalan. Míg Schäuble pénzügyminiszter szerint elképzelhető lehet egy kompromisszumos megoldás, nem kizárt, hogy a Bundestag a kettős felügyelet mellett foglal majd állást.

A finanszírozással kapcsolatos aggodalmak alapja a félelem, hogy a bankunió a monetáris unió szerves egysége helyett újabb trükk lesz csak arra, hogy az eladósodott országok német pénzügyi forrásokhoz jussanak. Ez az oka, hogy a kormány, a parlament és a pénzügyi szféra egyaránt olyan megoldásokhoz ragaszkodik, amelyek mérséklik az ilyen pénzügyi transzferek kockázatát.

Milyen hatása lehet a német álláspontnak a bankunióval kapcsolatos vita kimenetelére? Először: várhatóan lelassítja a folyamatot. Másodszor: a közvetlen transzferek a nehéz helyzetben lévő (spanyol) bankokhoz nem érkeznek meg olyan gyorsan. Harmadszor: a bankunió torzó marad: egységes, integrált szervezet helyett egy félig-meddig működő rendszer, amelyből kimaradnak a válságkezeléshez szükséges eszközök – holott a felügyelet és a válságkezelés szoros kapcsolatban áll egymással. Negyedszer: az EU-szintű felügyelet is gyenge marad, és olyan nemzeti szervezetektől függ majd, amelyek sem az együttműködésre, sem arra nem éreznek majd késztetést, hogy bankrendszerük problémáit már a kezdeti fázisban feltárják.
www.dbresearch.com