Túl magas az infláció?

Az infláció továbbra is viszonylag magas az eurózónában: a ráta, amely az Eurostat végleges adatai szerint szeptemberben 2,6 százalék volt, az elmúlt hónapokban alig változott, de még mindig több mint az Európai Központi Bank (EKB) „kevéssel 2 százalék alatti” középtávú célja. A dinamika megértését segítheti, ha sorra vesszük az országonkénti és termékcsoportonkénti adatokat. Szeptemberben az éves HICP infláció Németországban 0,1 százalékponttal, 2,1 százalékra, Franciaországban 0,2 százalékponttal, 2,2 százalékra csökkent, Olaszországban kissé (0,1 százalékponttal, 3,4 százalékra), Spanyolországban pedig erőteljesen (0,8 százalékponttal, 3,5 százalékra) emelkedett.

A különbségeket valószínűleg a fiskális kiigazítások eltérő mértéke magyarázza. Németországnak nincs szüksége konszolidációra, Franciaország pedig, amely a napokban hozta nyilvánosságra a jövő évre tervezett kiigazításokat, nem tervezi a forgalmi adó emelését. Olaszországban és Spanyolországban ezzel szemben agresszív intézkedésekkel próbálják helyreállítani a fiskális egyensúlyt. Spanyolországban az áfakulcs, amely a HICP-kosár nagyjából 60 százalékát érinti, szeptemberben 3 százalékponttal, 21 százalékra emelkedett: ez egymagában 1,5 százalékponttal emelhette meg a spanyol éves adatot.

Spanyolország eurózóna-beli súlya az infláció szempontjából 12 százalék, a közös pénzt használó blokk egészére gyakorolt hatás így 0,18 százalékpont. Szintén növeli az inflációt, hogy az élelmiszerekre, a vendéglátásra és a személyszállításra érvényes kisebb áfakulcsot 8 százalékról 10 százalékra emelték, és hogy az év eleje óta drágult több hatósági áras termék is. Hasonló lépéseket láttunk Olaszországban is, ahol az üzemanyagok jövedéki adója januártól emelkedett.

Az általános áfakulcsot szeptemberben emelték 20-ról 21 százalékra, ezt a tervek szerint 2013 júliusától újabb 1 százalékpontos emelés követi. Mivel Olaszország súlya meghaladja a 15 százalékot, a szeptemberi áfaemelés az eurózóna éves rátáját 0,1 százalékponttal emelte meg. Ha azonban ezeket az intézkedéseket jövőre nem követik hasonlók, akkor hatásuk egy év múltán eltűnik.

Az eurózóna-beli inflációt nem csak a fiskális megszorítások emelik, a nyersanyagárak emelkedésének hatása sem elhanyagolható. Az olajár – és így az energia ára – valószínűleg a következő hónapokban is magas marad. Jövőre azonban a várakozások szerint az olajár csökkenni fog, az éves bázisból ez a hatás is eltűnhet.

Gyakorol-e hatást mindez a monetáris politikára? A jegybankok általában a tartós áremelkedéssel fenyegető sokkhatásokra reagálnak, hogy lenyomják az inflációs várakozásokat. Ha az infláció átmeneti emelkedése a beépül a bértárgyalásokba, akkor a hatás állandósulhat. Az EKB újabban kissé erőteljesebb retorikát használ a bérekre gyakorolt másodkörös hatásokkal kapcsolatban, bár annak valószínűsége, hogy ezek valóban megjelennek, meglehetősen kicsi – ha nem éppen nulla.

Az eurózónában a munkanélküliség 11,4 százalékos – ez az euró bevezetése óta a legmagasabb szint –, és a várakozások szerint tovább emelkedik. Márpedig a munkanélküliségtől való félelem és a gyenge gazdasági aktivitás az előrejelzési horizonton visszafogja a béremelkedés ütemét. A bérek emelkedése egyedül Németországban, ahol a munkanélküliek aránya 20 éves mélyponton van, növelheti az inflációt. A németországi belső kereslet erősödése ugyanakkor a periféria külső és belső egyensúlytalansággal küzdő országai közül többnek is enyhíthetne a gondjain.

Az áfakulcsok és a hatósági árak emelése, valamint a nyersanyagok drágulása miatt rövid távon magas szinten maradhat az infláció az eurózónában. Ezeknek a tényezőknek a hatása azonban átmeneti. 2013-ban a ráta 2 százalék alá csökkenhet, és 2014-ben valószínűleg tovább mérséklődik.