A szakadék áthidalása csak átmeneti megnyugvást hoz

Ha a Kongresszus február közepe-vége előtt nem emeli meg adósságplafont, akkor a szövetségi kormány kötelezettségeinek akár 40 százaléka válik finanszírozhatatlanná. A pénzügyminisztérium szerint „az adósságplafon az a teljes pénzösszeg, amennyit az Egyesült Államok kormánya jogosult hitelként felvenni annak érdekében, hogy eleget tegyen meglévő törvényi kötelezettségeinek, amelyek között vannak a társadalom- és egészségbiztosítás kiadásai, a hadseregben alkalmazottak bérei, az államadósság kamatkiadásai, az adóvisszatérítések és más kifizetések is. Az adósságplafon elérése után új kötelezettségek nem vállalhatók, a kormánynak viszont eleget kell tennie a Kongresszus és a korábbi elnökök által a múltban vállalt kötelezettségeknek. […] 1960 óta a Kongresszus 78 alkalommal döntött úgy, hogy tartósan vagy átmenetileg megemeli a plafont, vagy felülvizsgálja a meghatározását – 49-szer republikánus és 29-szer demokrata elnök idején.” Az adósságplafon jelenleg 16 394 milliárd dollár, és ez a szint 2012. december 31-én újra „elesett”. Timothy Geithner pénzügyminiszter a Kongresszusnak címzett levelében azt írta: az általa vezetett tárca rendkívüli intézkedéseket hoz majd, máskülönben az Egyesült Államoknak el kellene ismernie, hogy nem tud eleget tenni törvényi kötelezettségeinek.

A szóban forgó intézkedések között van egyes kormányzati alapokba befektetett összegek vagy az értékpapír-aukciókon meghirdetett volumenek csökkentése, illetve az aukciók halasztása. Geithner szerint ezekkel nagyjából 200 milliárd dolláros teret lehet nyitni az adósságplafon alatt, amely „normál viszonyok között nagyjából két hónapig tarthat ki” (azaz február végéig). A Kétpárti Politikai Központ (Bipartisan Policy Center, BPC) viszont figyelmeztetett: a szóban forgó intézkedések szempontjából a február „rossz hónap”, így előfordulhat, hogy a pénzügyminisztérium már február közepére kimeríti lehetőségeit.

Mi történne, ha a Kongresszus nem emeli meg az adósságplafont a rendkívüli intézkedések által biztosított haladék végéig? A BPC cash-flow adatai szerint a pénzkiáramlás mintegy 40 százalékát nem fedezi a beáramlás, ezt az összeget hitel felvételével kell biztosítani. Ha azonban a minisztérium kimeríti a rendelkezésére álló kapacitást, akkor egyáltalán nem vehet fel újabb kölcsönöket. Így a havi kötelezettségek 40 százaléka kifizetetlen marad, vagy emelni kell az adókat (elképzelhető a kettő valamilyen kombinációja is). De még ha sikerül is további adóbevételekhez jutni, az adósságplafon emelése nélkül a kormány nem lesz képes teljesíteni törvényi kötelezettségei egy részét – ami az Egyesült Államok történetében példa nélküli esemény lenne. Egy ilyen esetben a pénzügyminisztérium a konszenzus szerint elsőként a kötvényeseket fizetné ki, hogy elkerülje a legrosszabbat, az államadósság visszafizetésére való képtelenséget. Ez a prioritás viszont tovább csökkentené a további programokhoz rendelkezésre álló összeget. A BPC szerint a kamatterhek felemésztik a pénzbeáramlás 14 százalékát; a következmény az lehet, hogy hamarosan lehetetlenné válik teljes mértékben finanszírozni olyan népszerű programokat, mint a Medicare, a Medicaid, vagy éppenséggel a honvédelem és az aktív fegyveres erők tagjainak fizetését.

Mindezek alapján biztosak vagyunk abban, hogy két párt időben megállapodik majd az adósságplafon megemeléséről. Elvégre nem csupán abban értenek egyet, hogy az emelés szükséges, de abban is, hogy a kormányzati kiadásokat csökkenteni kell. Bár Obama elnök sohasem állt ki teljes mellszélességgel a Simpson és Bowles szenátorok által vezetett kétpárti költségvetési bizottságának javaslata mellett, ennek sarokpontjai megfelelnek az elnök 2011 áprilisában vázolt hosszú távú deficitcsökkentési terveinek. Ennél is fontosabb, hogy az elnök a következő évtizedben 4000 milliárd dolláros deficitcsökkentést tart szükségesnek, aminek 75 százalékát a kiadások csökkentéséből, 25 százalékát pedig a bevételek növeléséből származna.

Politikai szemszögből az adósságplafonról folyó vitában a republikánusok pozíciója erősebb, mint a fiskális szakadék ügyében volt. Emiatt arra számítunk, hogy sikerül bizonyos engedményeket elérniük, többek között a jogosultság alapján járó kiadások csökkentését. Az elnök álláspontját erősíti, hogy megegyezés híján a védelmi kiadások a következő évtizedben jelentős mértékben csökkennének – ez pedig olyasmi, amit a republikánusok nyilvánvalóan el akarnak kerülni. Mindez a politikai hazárdjáték folytatását vetíti előre, aminek a vége egy utolsó pillanatban létrejövő megállapodás lehet, azaz a piacok öt-hat hétre megint bizonytalanságra lesznek ítélve. Bár a várható kompromisszum egy időre megint biztosítja, hogy az USA kormánya teljesítse kötelezettségeit, csupán idő kérdése, és az adósságplafon problémája újra égetővé válik. A Kongresszus költségvetési bizottsága és a BPC egyaránt úgy látja: az idei kötelezettségek teljesítéséhez 1100 milliárd dollárral kellene megemelni a plafont, ahhoz pedig, hogy 2013 és 2014 is feszültségmentesen teljen, 2100 milliárdos emelés lenne szükséges.