Hogy lehet hatékonyabbá tenni a biztosítást?

Gyakran találkozunk a következő gondolatmenettel: „Akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök. Gondolj csak bele, az 1980 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom, és amikor bicajozni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem.” A nosztalgia minden bizonnyal meg tudja teremteni az olvasóban az érzelmi elkötelezettséget, de vajon tényleg csak rossz irányba fejlődött a világ? A gyerekeim ebben az évszázadban születtek, és lehet, hogy más az életük – de egy kicsit sem érzik magukat korlátozva, amikor bukósisakban indulnak biciklizni vagy bekötik magukat a kocsiban, hiszen mindenki így tesz. Az autók közben – részben a piaci verseny, részben a szabályozók szigorodásának következtében – egyre biztonságosabbak és hatékonyabbak lettek.

De mi történt eközben a pénzügyi szolgáltatókkal? Jelentősebb szerepet töltenek be a világ életében, mint korábban, hiszen a globalizálódó világgazdaság működtetéséhez egyre komplikáltabb pénzügyi rendszerre van szükségünk. A pénzügyi közvetítő rendszer stabil, megbízható és átlátható működése egyre többeket érint, hiszen egyre többen szorulnak rá, látják be például, hogy az állami nyugdíjígérvények mellett szükség van a pénzügyi öngondoskodásra. Ezekkel az alapvetésekkel nehéz nem egyetérteni, csak amíg az előbb példaként említett autóiparban viszonylag világosak a célfüggvények – alacsony fogyasztás, alacsonyabb környezetszennyezés, bizonyos biztonsági elemek kötelezővé tétele –, addig a pénzügyi szektorban komoly szakmai viták zajlanak a jó megoldásról.

Miközben az életbiztosítási piac rövidtávon nem mutatja azt a dinamikát, amely bizalommal tölthetne el bennünket, fokozott terhet rótt a szektorra a Szolvencia 2-re való felkészülés. Bár a szabályok bevezetése úgy tűnik, hogy 2015. január 1-re halasztódik, a kérdés itt tornyosul előttünk: hogyan tegyük biztonságosabbá a pénzügyi termékeket?

A pénzügyi termékek biztonsága egyet jelent az ezer szálon összekapcsolódó szolgáltatók biztonságával. Azaz biztonságosabbá kell tenni az egyes szolgáltatókat, ily módon az egész rendszert magát. Az egyes szolgáltatók biztonsága érdekében kerül bevezetésre a Szolvencia 2 követelményrendszer. De vegyük észre, a rendszer nem azt írja elő, hogy hogyan működjenek a biztosítók! A rendszer azt mutatja meg, hogy a biztosító megfelel-e az előírt biztonsági szintnek, de nincs olyan eleme, amely minősíti az egyes vállalatokat. Azt szabályozza, hogy attól függően, hogy hogyan működnek a biztosítók, mennyi tőkét kell a cégben tartania a tulajdonosnak annak érdekében, hogy az ügyfelek biztonságban érezhessék magukat. A tőke pedig drága. Általában kockázatot akkor érdemes felvállalni, ha ez várhatóan magasabb hozamot is eredményez. Logikusnak logikus, de mindeddig független volt a biztosítók működésétől az a tőkemennyiség, amit a tulajdonosnak biztosítania kell a vállalatban. Ezért a Szolvencia 2 egy nagyon fontos és jó irányban tett lépést jelent!

A rendszer nem határozza meg, hogyan működjön a biztosító, de azt igen, hogy hogyan mérje a kockázatait – annak érdekében, hogy a kockázatok mérhetők, átláthatók és összehasonlíthatók legyenek! Meghatározza, hogy a cég vezetése miként tekintse át és hogyan dokumentálja a kockázatokat. A cég felsővezetőinek tehát a Szolvencia 2 keretben kell gondolkodniuk döntéseik során, és ebben a keretben kell tudniuk értékelni – saját területük és cégük egyik vezetőjeként – az egész társaság kockázatait. A folyamatot pedig a pénzügyi felügyeleteknek is ellenőrizniük kell. Végül, a rendszer azt is előírja, hogy az előző két tevékenység átlátható legyen, hiszen – többek között – így erősíthető a fogyasztói bizalom.

Eddig teljes lehet az analógia a gépkocsik, a kerékpárok és általában a közlekedés biztonságosabbá válásával. Ha az egyik autó tisztább, jobb, biztonságosabb és az összes többi is ilyen irányba fejlődik, az nem hat vissza az innovátorra, vagy csak olyan korlátozott módon, hogy egyes új technológiák/alapanyagok iránt átmenetileg megnőhet a kereslet, amit nem tudnak egyből kielégíteni. Ha minden hatékony és jól megy, akkor azonos forgalom mellett csökkennek a balesetből adódó személyi károk, tisztább maradhat a környezetünk.

A biztosítók esetében azonban más a helyzet. Igaz ugyan, hogy az új rendszer nem írja elő, hogyan kell működniük, de a szavatoló tőke nagysága révén erős ösztönzők kerülnek a rendszerbe, amelyek a hatékony működést kényszerítik ki. Így ha valamilyen sokk történik a piacon, akkor a biztosítók együtt fognak mozogni és – ami még rosszabb – gyorsan mozognak együtt, hiszen mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Ez a jövőbeni együttmozgás pedig azt eredményezi, hogy bajban egyszerre fordulnak a tulajdonosaikhoz, azok meg a tőkepiachoz friss tőkéért, ami jó eséllyel pont akkor válik elérhetetlenné. Így a biztosítók viselkedése, egyedi kockázatkezelése, sőt prudens működése tovább mélyíthet egy épp megindult válságot, más szavakkal pro-ciklikussá válik. E prociklikus hatások kiszűrése jelenleg a szabályalkotók legfőbb feladata. E téren pedig nagyon nehéz lesz egyetérteni, hiszen különböző közgazdasági iskolák vetélkednek egymással.