Se hal, se háló

Senki sem állíthatja, hogy a munkanélküliek tétlenségre kárhoztatott ideje amiatt nyúlt mára csaknem másfél évvé, mert az ellátásukra fordított erőforrások csökkentek, a valóban hatékony képzésük pedig nem megoldott. Ez nem csupán azért nem jelenthető ki, mert a gazdaságban ritkán van igazi kontrollcsoport, így nem tudhatjuk, mi a jelenségben a recesszió szerepe.

Amiatt is hamis állítás lenne ez, mert ha lenne is ilyen szűrőnk, alighanem azt hozná ki, hogy a válság az igazi ok. A versenygazdaság bezárkózása, a lépten-nyomon tapasztalható költségcsökkentés, a kivárás, a fél lábon kihúzás. Biztosak nem lehetünk ebben, de talán nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük: azért vannak másfél évig állás nélkül a munkanélküliek, mert a közmunkán kívül senkinek sem kellenek – legyenek akár képzettek, akár nem. Ha nincs elegendő megrendelés, új munkaerő nem kell, akkor sem, ha a csillagokat hozná le az égről.

Nem mondhatjuk, hogy a gazdaság egésze megfagyott, de hogy jelentékeny részei merevedtek jéghideg zsibbadásba, az tény. Köszönjük, majd értesítjük. Jövőre, ha addig nem.

Sokan, sokat cikkeztek már arról, mit lehetne kezdeni a recesszióval, ehelyütt illetlenség lenne elvenni a kenyerüket. Viszont ha már úgy esett, hogy hosszas munkanélküliségre ítélte a sors félmillió aktívkorú felebarátunkat, őket parlagon hagyni több mint pazarlás.

Valószínű, hogy a korábbi, hosszabb ideig fizetett segély sokak esetében nem hozta meg a munkakedvet. Aki ezt tagadja, nem ebben a világban él. A forintos, bárhol és bármire elkölthető, elverhető pénz helyett azonban nem jut más sem. Nem csupán halat nem kapnak az állástalanul maradtak, halászni sem tanítja őket senki. Ez az igazi tékozlás, ezek a nyelvtanulás és tanfolyamok nélkül elmúló hónapok.

Kevés pénz, sok ismeret – ez lenne az ösztönző az arra még fogékonyaknak. Vannak ők is bőven. Ma ugyanis több jó képességű ember van az utcán, mint valaha.