Növekedési kilátástalanság

„Az európai válság elvitte a magyar növekedést” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a kiábrándító GDP-adat után. Az Eurostat szerint a magyar gazdaság szezonálisan kiigazítva és naptárhatásról megtisztítva 2,8 százalékkal zsugorodott 2012 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest, miközben az euróövezet csupán 0,9, az Európai Unió gazdasága pedig összességében 0,6 százalékkal esett vissza. Nehéz tehát csupán Európa gyengélkedésével indokolni a magyar gazdaság visszaesését, noha az öreg kontinens lassulása fontos szerepet játszott a recesszió mélyülésében.

A részletes adatokat egyelőre nem ismerjük, de a rendelkezésre álló adatokból az látszik, hogy továbbra is többletet mutat a külkereskedelmi mérlegünk. Aggodalomra ad okot, hogy ez csupán annak köszönhető, hogy az import jobban zuhan, mint az export. A kiskereskedelmi adatokból a fogyasztás meredek visszaesése látszik, és már élelmiszerekből is egyre kevesebb fogy. Mindez összefügg azzal, hogy a vállalatok nem képesek bővíteni a létszámot, a közfoglalkoztatásnak pedig nincs valódi gazdaságösztönző hatása. Az adóváltoztatások nagyrészt az alacsonyabb jövedelmű rétegeket érintették negatívan, a reálbérek csökkenése pedig szintén nyomást gyakorolt a fogyasztásra. A gyenge GDP-adat arra utal, hogy beruházási fordulat sem következett be, ami nem meglepő a kiszámíthatatlan intézkedések tükrében. Noha az aszálynak fontos szerepe volt a visszaesésében, önmagában nem magyarázza a kedvezőtlen tendenciákat.

Már látszik, hogy a Széll Kálmán-tervek, a vállaltokat sújtó különadók vagy a sebtében összerakott csomagok jelentős növekedési áldozatot követeltek. Egyes intézkedések, amelyek strukturális változásokat hoztak, csak rövidebb távon fogták vissza a növekedést, azonban az első Széll Kálmán-terven kívül nem sok ilyen intézkedéscsomag volt, és végső soron a tervnek nem is sikerült minden elemét megvalósítani. Ugyanakkor a megszorító-csomagoknak és az ad-hoc intézkedéseknek fontosabb szerepe volt a költségvetési hiány leszorításában, ám a növekedési kilátásokat középtávon rombolták az elbocsátásokon, a hitelezés befagyásán, így az elmaradt beruházásokon keresztül. Ez pedig újabb és újabb kiigazításokra kényszeríti a kormányt, azonban a kabinet nem látta be, hogy elpusztították a növekedést, hiszen továbbra is hasonló eszközökkel élnek.

A Nemzetközi Valutaalap nemrég felismerte, hogy a korábban vártnál nagyobb növekedési áldozattal járnak azok a konszolidációs programok, melyeket a bajban lévő országoknak állítanak össze. Mindez újra felerősítette azokat a hangokat, akik szerint az IMF programjai csak rontanak egy ország helyzetén. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni: az unortodox magyar fiskális út a fogyasztás bezuhanásával, a beruházások leállásával, a kiszámíthatóság csökkenésével járt, és az intézkedések teljesen lerombolták a növekedési kilátásokat, vagyis egy IMF-programnál jóval nagyobb árat fizethetünk. A bizonytalanság – amit most átélnek a diákok, átéltek a vállalatok, a nyugdíjpénztári tagok, a nyerőgépeket üzemeltetők és szinte mindenki – mindennél rosszabb.

Ezen a helyzeten nagyon nehéz javítani, hiszen az elmaradt beruházások hiánya a következő időszakban sújtani fogják a gazdaságot. Nem könnyű visszatérni az egészséges növekedés útjára, miközben a zuhanás tere óriási. A költségvetési alkoholizmus – ami a választások előtt általában jellemző a magyar gazdaságpolitikára –, a további unortodox fiskális intézkedések és a nem konvencionális monetáris politikai eszközök esetleges alkalmazása könnyedén még mélyebbre taszíthat bennünket. Ez fájni fog.