Segítheti-e a monetáris politika a növekedést?
A Magyar Nemzeti Bank élén bekövetkező változások és a monetáris tanács galambjainak rendületlen kitartása felveti a kérdést: meddig lazítható a monetáris politika a stabilitás veszélyeztetése nélkül? A GDP-adatok továbbra is kiábrándítóak, a 2012. negyedik negyedévi 2,7 százalékos éves zsugorodás alulmúlta a várakozásokat. A gyengülő külső kereslet és a fiskális kiigazítások miatt az ország növekedési potenciálja a Magyar Nemzeti Bank becslése szerint 0-0,5 százalékra csökkent, az ország egyre inkább ki van téve a külső sokkhatásoknak. A növekedés egyetlen hajtóereje még mindig a nettó export, de a fő exportpiacokon Magyarország részesedése csökkent, ami a versenyképesség gyengülését mutatja. A beruházások és a belföldi fogyasztás visszaesésért döntően a mérlegalkalmazkodás, a kiszámíthatatlan üzleti környezet és az adókulcsok gyakori változása okolható.
Az infláció pedig várhatóan tovább csökken, részben az élelmiszerek és az üzemanyagok, de mindenekelőtt a rezsiköltségek csökkenése miatt. Az elektromos áram, a távfűtés és a lakossági földgáz árának 10 százalékos januári mérséklését várhatóan a víz- és szennyvízdíjak szintén 10 százalékos csökkentése követi a harmadik negyedévben, aminek eredményeként a fogyasztói árak átlagos éves emelkedésének üteme közel kerület a 3 százalékos jegybanki célszinthez. Kormánytisztviselők nyilatkozatai alapján nem kizárt, hogy 2014 júniusáig az elektromos áram és a földgáz ára további 20 százalékkal csökken – mivel azonban ezeket az információkat még nem erősítették meg, egyelőre nem jelennek meg az inflációs prognózisokban. A monetáris tanács belső tagjai eközben továbbra is figyelmeztetnek, hogy az adó- és külső ársokkoktól szűrt, 2 százalék körüli trendinflációs mutató a jelenlegi recessziós környezetben nincs összhangban a 3 százalékos inflációs céllal, ami vélhetően a magasan ragadt inflációs várakozásokkal magyarázható.
A külső tagok meggyőződése ugyanakkor továbbra is az, hogy még van tér további kamatvágásokra, így – a gyenge növekedési kilátásokat és a csökkenő inflációt figyelembe véve – várhatóan az ország kockázati megítélésének alakulása határozza meg, milyen kamatszinten érhet véget a jelenlegi kamatcsökkentési ciklus.
Véleményünk szerint ebből egyrészt az következik, hogy amíg az euró/forint árfolyam a jelenlegi sávban marad, addig a tanács tovább fogja csökkenteni az irányadó kamatot, másrészt azt a kockázatot mutatja, amit egy váratlan külső, illetve a belföldi gazdaságpolitikából eredő sokkhatás jelenthet a forint árfolyamára.
Úgy tűnik, hogy a monetáris tanács külső tagjai is elkötelezettek a stabil forintárfolyam mellett, mivel a devizahiteleseket segítő különböző programok ellenére a gazdaság továbbra is érzékeny a forintárfolyam változásaira. Az állam, a vállalatok és a háztartások teljes adósságállományának körülbelül 50 százaléka még mindig devizában denominált, ezért felettébb valószínűtlen, hogy a kormány – legalábbis a választások előtt – üdvözölné a forint jelentős gyengülését. A devizatartaléknak a külső adósság csökkenésénél gyorsabb ütemű mérséklésével kapcsolatban a monetáris tanács konzervatív álláspontot képvisel, és úgy tűnik, hogy a monetáris finanszírozást is legfeljebb a piaci környezet jelentős romlása esetében tartják elfogadhatónak. Kérdés persze, hogy ugyanaz marad-e az új tanács álláspontja is.
A monetáris tanács élén bekövetkező változások a monetáris politikában is fordulatot hozhatnak, ami a forinteszközök árfolyamára döntő hatást gyakorolhat. Erre utalnak Matolcsy György megjegyzései az MNB és a kormány közötti „stratégiai partnerségről”, valamint Orbán Viktor elkötelezettsége a hitelezési és a növekedési fordulat mellett.
Úgy véljük, az új elnök személye a monetáris politikai retorikát befolyásolhatja ugyan, a tényleges intézkedésekben azonban nem valószínű, hogy jelentős különbség lesz akár Matolcsy György, akár más váltja Simor Andrást az MNB élén. Mivel az eddigi, összesen 150 bázispontos kamatcsökkentéssel nem sikerült lényegesen csökkenteni a háztartások és a vállalatok hitelköltségeit, az új monetáris politika feltehetően célul tűzi ki, hogy az állami tulajdonban lévő vagy az állam által ellenőrzött bankokat mozgósítva olcsón – azaz a piaci kamatoknál kisebb kamatok mellett – finanszírozza a gazdaságot. Az ilyen lépések fiskális és piaci hatása a kihelyezett hitelek nagyságától függ. A magyar bankoknak nincsenek forint-likviditási problémáik, hitelezési hajlandóságuk azonban – legalábbis amíg a gazdasági kilátások borúsak maradnak – igen alacsony. Ha a kedvező külső piaci feltételek tartósan fennmaradnak, az alapkamat további 50-100 bázisponttal csökkenhet, ha azonban a jegybank nemkonvencionális monetáris politikai eszközökhöz folyamodik, azzal szűkítheti a további kamatvágások előtt nyíló teret.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.