Simor András megalázása stratégiai haszonnal is jár

A Simor András elleni leszámolásszerű végső támadásnak három oka van. Egy érzelmi, egy taktikai és egy stratégiai. De mindhárom független attól, hogy Simor András jó jegybankelnök volt-e, sőt, ez a támadássorozat egyszerűen megakadályozza azt, hogy Simor munkájának értékelése megtörténjen.

Orbán Viktor szűk körben egy ízben bátor embernek nevezte Simor Andrást, amiért a jegybankelnök nem állt félre a kétharmad útjából. A kormány céljai viszont e bátorság miatt csak az alkotmányos keretek és a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításával teljesülhettek, következménye pedig az Európai Unió részéről gyorsított jogsértési eljárás lett. A játszma végére ráadásul az derült ki, hogy a kormány céljai a jegybank függetlenségének súlyos megsértése árán sem teljesülnek, a monetáris tanács nem képes beindítani a gazdasági növekedést. E kettős vereség után a kormány most nem ura érzelmeinek: rendőröket küld Simorra, lépéseit pedig másként, mint bosszú, nehéz értelmezni.

De mindez taktikailag is hasznos. A leendő jegybankelnök, Matolcsy György számára készíti elő a talajt. Az „offshore-lovag” Simorra immár a hazaárulás bűnét is rá lehet húzni. A jegybank ugyanis felhatalmazás nélkül adott ki adatokat a Nemzetközi Valutaalapnak kereskedelmi bankokról. Ez a nem túl nagy horderejű, 2009-ben elkövetett hiba elég lehet rá, hogy Matolcsy első időszakában elődjére fogjon mindent.

És Simor András megalázása stratégiai haszonnal is jár. Aki esetleg azt gondolná, hogy a függetlenség, az ellenállás és az integritás hősies értékek, amelyek hosszú távon megtérülnek, most kénytelen ennek árával is számot vetni. Így járhat mindenki – ezt egy korábbi jegybankelnök, Surányi György 1991-es eltávolítása óta tudjuk. A legkisebb hiba is támadási felület, Simor pedig nem csak kis hibákat követett el.

Hogy milyen jegybankelnök volt? Térjünk rá vissza, ha a rendőri kardcsörtetés alábbhagy.