Dühöngés a futball miatt

Ami a franciáknak a konyhaművészet, az a braziloknak a foci: az a dolog, amire a leginkább büszkék. A gazdasági, faji vagy politikai tényezőktől függetlenül az összes brazil oda van a világ legjobb csapatáért, amely öt alkalommal nyerte meg a világbajnokságot. Teljesen logikusnak tűnik, hogy az ország elvállalta a jövő évi foci vb megrendezését, még ha annak költsége 13 milliárd dollárt is tesz ki.

Akkor mégis miért mondta ezt egy 19 éves brazil fiatal az újságíróknak: „Nem kell a világbajnokság, amire szükségünk van, az az oktatás, a jobb közegészségügyi szolgáltatások és a humánusabb rendőrség”. Sokan gondolkodnak hasonlóan. A brazilok milliói már nem rajonganak a futballért?

Ha igen, nem magától a focitól, hanem attól fordultak el, amivé a futball vált. Egy dollármilliárdos üzletté, amely az oligarchák, a korrupt kormányok és a nemzetközi sportszervezetek extravagáns kiállítási darabja lett.

A futball egykor a helyi közösségekhez kötődött. Helyi munkásosztálybeli fiatalok fociztak a klubokban, amelyért rajongtak a drukkerek. A futballsovinizmust mindig kísérte valamennyi erőszak, amelynek gyakran etnikai, vallási vagy osztálybeli éle volt. Ide sorolható például a protestáns és katolikus csapatok ellentéte Skóciában. Emellett tudunk olyan klubokról, amelyek a gazdagok (például az isztambuli Galatasaray) vagy a munkásosztály (a londoni West Ham) csapatainak számítanak, de vannak olyan egyesületek, amelyek az erős regionális identitásukra büszkék (Barcelona), vagy erősen kötődnek a központi hatalomhoz (Real Madrid).

Régebben néhány csapatot nagy ipari cégek finanszíroztak, hogy ezzel erősítsék a dolgozók lojalitását, példa erre a Philips vagy a Fiat, amelyek a PSV Eindhoven, illetve a Juventus mögött álltak. De a szponzorációtól vagy a lokálpatriotizmustól függetlenül a szurkolók igen közel érezték magukat a legtöbb klubhoz és saját válogatottjukhoz, amelyek identitásuk részeivé váltak.

Ez még ma is igaz valamilyen formában, azonban lényeges változás történt: a futball, a kereskedelemhez hasonlóan globálissá vált. Az új tulajdonosi szabályok, a kábelcsatornák, az egyes árucikkek focisztárokkal történő hirdetésének és más üzleti szempontú tényezők hatására mára talán több drukkere van a Manchester Unitednek Kínában, mint Nagy-Britanniában. A fociklubok mára multinacionális franchise-okká váltak.

Azonban nemcsak ez utóbbi tényező okozta az utcán tüntető brazilok elidegenedését a focitól. A labdarúgás globalizálódását megelőzte az olimpiai játékok hasonló irányú átalakulása. A futballal szemben az olimpiák szorosan kötődtek az elitekhez, ugyanis a sportolók az egyetemekről kerültek ki. A modern olimpiai játékok atyja, a francia arisztokrata Coubertin báró volt, akinek az volt a célja, hogy a sportversenyeken keresztül a világbéke és a testvériség nemes eszméjét erősítse.

Az hogy milyen könnyen tudta ezt az eszmét a politika lezülleszteni, már 1936-ban világossá vált: a berlini olimpián Coubertin báró a békéről és a fair playről szónokolt, miközben Hitler és hívei a náci zászló előtt felemelt karral tisztelegtek.

De a politikától függetlenül is kísérője az olimpiai játékoknak a korrupció, hiszen a megrendezéshez szükséges stadionok, szállodák és közlekedési infrastruktúra megépítésére vonatkozó szerződések hatalmas összegekről szólnak. Az olimpiai tisztviselők közül ki is emelkedett egy nemzetközi elit, amely a vagyon és a privilégiumok zárt világában él. Egyszer volt alkalmam megfigyelni, ahogy ezek az aranygombú blézereket viselő tisztviselők ki-bevonultak az egyik ázsiai főváros első osztályú szállodájából. Meglepő volt látni, hogy legtöbbször a legjobban kinéző tisztviselők a világ legszegényebb országait képviselték.

A futball olyan, mint az olimpia vagy a Forma-1, csak még több pénzről szól. A klubok a frissen meggazdagodott orosz és közel-keleti mágnások státuszszimbólumai lettek, a nemzetközi tornák, különösen a világbajnokságok pedig olyan eseményekké váltak, amelyek a kormányok presztízsét, néhol legitimitását erősítik. Ezek a tornák fokozzák a modern politikai rezsimek – legyenek azok diktatúrák vagy demokráciák – azon törekvését, hogy monumentális építkezési projektekkel tegyék le névjegyüket. A megépülő hatalmas új stadionokra, óriási bevásárlóközpontokra, illetve konferenciahelyszínekre azonban gyakran nincs is szükség.

Ez a gyönyörű játék az ingatlanfejlesztők, építészek, politikusok, mágnások és a nemzetközi sportszervezetek tisztviselőinek felelősségére van bízva. De ők azonnal távoznak a tornák helyszínéről, amint a látványos épületek felépülnek a rendező országok hatalmas költségén. Ez különösen azokban az országokban bosszantó, ahol a lakosság jelentős része szegénysorban él, megfosztva a megfelelő szintű oktatás és az egészségügyi ellátás lehetőségétől.

Brazilok milliói tették egyértelművé, hogy mi a fontos a számukra. Nem szerettek ki a futballból, hanem annak groteszk manipulálása ellen emeltek szót, és megpróbálják visszahozni a régi idők fociját.