Európa zombibankjai

Az európai bankszektor mérete eleve aggasztó. A teljes követelésállomány meghaladja az eurózóna GDP-jének 250 százalékát, egy komolyabb probléma emiatt a költségvetéseket lehetetlen helyzetbe hozhatja. Az alultőkésítettség új eszközök bevonásával kezelhető. Minél nagyobb azonban a bankszektor, ez annál nehezebb feladat. Ennél is fontosabb, hogy azokat a bankokat, amelyek belátható időn belül nem képesek nyereséget termelni, nincs értelme feltőkésíteni.

A dél-európai országok nehézségei jól ismertek, az egyes államok között azonban alapvető különbségek állnak fenn. Spanyolországban a bankok hagyományosan 30 éves jelzáloghiteleket folyósítottak, amelyeknek kamatát bankközi kamatlábakhoz – például az Euriborhoz – kötötték, és csak szerény (gyakran 100 bázispontnál is kisebb) spreadet alkalmaztak, amelyet a lejáratig állandóan tartottak. Mindaddig nyereséget tudtak elérni, amíg 100 bázispontnál jóval kisebb spreaddel képesek voltak újrafinanszírozni a hiteleket. Manapság azonban a spanyol bankoknak – különösen azoknak, amelyek a leginkább benne voltak a jelzáloghitelezésben – a bankközi kamatok felett sokkal nagyobb spreadet kell fizetniük ahhoz, hogy finanszírozáshoz jussanak. Számos helyi bank van az országban, amely csak azért marad fenn, mert jelzáloghitel-állományának jelentős részét az Európai Központi Bankon keresztül refinanszírozza. Az olcsó jegybanki finanszírozásra való ráutaltság azonban nem életképes üzleti modell.

Olaszországban a nehézségek abból adódnak, hogy a bankok továbbra is hiteleznek a helyi cégeknek, különösen a kis- és közepes méretű vállalatoknak, miközben a GDP stagnál. Az olaszországi tőkebefektetés nyereségessége már jóval 2010, az eurózóna válságnak kirobbanása előtt közel járt a zéróhoz. A jelenlegi európai recesszió idején a gyenge termelékenység még nyilvánvalóbbá vált, a nagy számban bedőlő kkv a bankoknak súlyos veszteségeket okozott, miközben a finanszírozás költségei emelkedtek. Nehéz megmondani, miként lesznek képesek az olasz bankok újra nyereséget termelni (és hogy miként lesz képes a gazdaság egésze növekedni) anélkül, hogy a tőke allokációja gyorsan meg ne változna.

Vannak gondok az Alpoktól északra is. Németországban a bankok szinte semmit sem keresnek azon az euró-százmilliárdokra rúgó fölös likviditáson, amelyet az Európai Központi Banknál helyeznek letétbe. Finanszírozásai költségeik azonban ennél nagyobbak. A német bankok alacsony kamatok mellett tudnak értékpapírokat kibocsátani, de ezek a kamatok még mindig nagyobbak annál, amennyit az EKB kínál a betétek után. Emellett fenn kell tartaniuk egy kiterjedt – és ezért drága – belföldi fiókhálózatot, hogy begyűjtsék azokat a betéti megtakarításokat, amelyekből nem profitálnak.

Természetesen mindig vannak bankok, amelyek a többinél jobban teljesítenek, ahogy olyanok is akadnak, amelyek erősebben szenvednek a negatív trendek miatt. Ezért fontos minden bank helyzetét külön megvizsgálni. Az azonban nyilvánvaló, hogy amíg a növekedés lassú, a kamatok alacsonyak, a kockázati prémiumok pedig magasak, addig sok banknak kell küzdenie a fennmaradásért.

Sajnos a piactól nem várható megoldás. Nem igaz, hogy az életképes üzleti modell nélkül működő bankok fokozatosan zsugorodnak, és végül eltűnnek. Előfordulhat, hogy az ilyen bankok részvényárfolyama nullához közelít, de kereskedelmi ügyfeleik szerencsére nem vesznek tudomást a gondjaikról. A többi hitelező szintén továbbfinanszírozza őket, mivel arra számítanak, hogy a (nemzeti) hatóságok majd közbelépnek, mielőtt bedől – akár segély-finanszírozás formájában, akár úgy, hogy egy másik intézménnyel összevonják. Az Európai Unióban az utóbbi időben hallható véleményekről, hogy a bankmentésbe a hitelezőket is be kell vonni, a piacok alig vettek tudomást – nem kis részben amiatt, hogy az új szabályok, amelyek szerint a veszteségek egy része a hitelezőkre hárítható, várhatóan csak 2018-ban lépnek hatályba.

Az EKB 2014 elejétől, amikor átveszi a bankok egy részének felügyeletét, az EKB értékelni fogja az egyes pénzintézetek eszközállományának minőségét. Az üzleti modellek hosszú távú fenntarthatóságát azonban nem lesz képes megvizsgálni. A jelenlegi tulajdonosok a végsőkig ellenállnak majd minden kísérletnek, amely jogaik csorbítására irányulna, ahogy nincs helyi hatóság sem, amely elismerné, hogy nemzeti „bajnokai” előtt nincs út, amely a pénzügyi életképesség felé vezetne.

Egy gyenge bankrendszer életben tartása komoly költségekkel jár. A gyenge tőkeellátottságú vagy életképes üzleti modell nélkül működő bankok hajlanak arra, hogy meglévő ügyfeleiknek akkor is hitelezzenek, ha ezek a hitelek kétesek, miközben az új cégek vagy projektek finanszírozását visszafogják. Az ilyen elhibázott tőkekihelyezés a kilábalás esélyeit csökkenti, és rontja a hosszú távú növekedési kilátásokat is.

Világos, hogy mi a teendő: a szektor nagy részét újra kell tőkésíteni, az életképtelen részeit pedig át kell szervezni. Nem valószínű, hogy erre a közeljövőben sor kerül. Amíg viszont nem, addig sajnos Európa aligha lesz képes kilábalni a jelenlegi válságból.

Copyright: Project Syndicate, 2013.
www.project-syndicate.org