Az árupiaci áresés globális következményei

2012 augusztusa és 2013 júliusa között a The Economist árupiaci indexe dollárban 16,5 százalékkal (euróban 22,4 százalékkal) csökkent, a fémek ára a 2011 eleji csúcsok óta több mint 2 éve tart lefelé. Az élelmiszerek árai, amelyek kezdetben nagyobb rugalmasságot mutattak, az elmúlt évben gyorsabban csökkentek, mint a többi terméké. Egyedül az olajár maradt viszonylag magas, kétségkívül a bonyolult közel-keleti politikai események miatt.

Történelmi távlatból nézve mindez nem meglepő, ezt mutatják az árupiaci szuperciklusok vizsgálatai is. A 19. század vége óta az árupiaci árak 3 hosszú távú szuperciklust és egy negyedik felszálló ágát mutatják; ezeket mindenekelőtt a globális kereslet változásai idézték elő. Az első két szuperciklus viszonylag hosszú (közel 4 évtized), a harmadik viszont rövidebb volt (28 év).

Mind a négy szuperciklus felszálló ágát a kereslet – esetenként különböző eredetű – erőteljes növekedése mozgatta. A jelenlegi ciklusban a lendületet a kínai gazdaság gyors növekedése adta, amit az is mutatott, hogy az ország részesedése a globális fémfelhasználásban jelentősen emelkedett.

Bár az árupiaci szuperciklusok csúcspontjai hasonlítanak egymáshoz, a leszálló ágak intenzitása a globális növekedés függvényében eltéréseket mutat. Az első világháborút követő, illetve a 80-as és 90-es években látott lejtmenet meredek, a koreai háború utáni – egy globális gazdasági boom idejére eső – hasonló szakasz azonban viszonylag enyhe volt. A második világháború után a különböző termékcsoportok szorosabban mozogtak együtt (a korábban eltérő mintázatot mutató olajjal együtt).

Ahogy a mostani ciklus emelkedő szakaszában a kínai gazdasági növekedés hajtotta fölfelé az árakat, úgy a lejtmenet is jórészt a kínai növekedés lassulásának tudható be; a 2003–2007 közötti, majd 2010-es kétszámjegyű növekedés után az idén már csak 7,5 százalék körüli GDP-növekedés várható. A prognózisok ugyan különböznek, de rövid távon mindenki gyengébb gazdasági teljesítményt – és hosszú távon még gyengébbet – valószínűsít. Rövid távon mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy korlátozott a gazdaságpolitikai mozgástér ahhoz, hogy meg lehessen ismételni a Lehman Brother 2008-as csődje utáni gazdaságösztönző lépéseket. A kínai növekedési stratégia, amelynek középpontjában a beruházások álltak, komoly adósságtömeget hagyott maga után, és tovább rontotta a keresleti struktúrát: a GDP felhasználási oldalán a beruházások aránya rendkívül magas (megközelíti az 50 százalékot), a lakossági fogyasztásé pedig alacsony (35 százalék). Mindenki egyetért abban, hogy ezeknek az abnormális arányoknak hosszabb távon meg kell változniuk, és hogy Kínának át kell térnie egy fogyasztás által vezérelt növekedési modellre. Ehhez azonban mély és átfogó strukturális reformokra van szükség, amelyek új irányt adnak annak a gazdaságpolitikának, amely továbbra is a beruházást és az exportot támogatja, miközben a fogyasztást közvetve és közvetlenül is adókkal terheli.

A gazdasági átalakulást övező bizonytalanság a növekedési kilátásokra is kihat. Akadnak elemzők, akik „puha földet érést” valószínűsítenek, de a gazdasági növekedés várható ütemét tekintve nincs köztük egyetértés. A kormány hivatalos prognózisa a 2018–2022 közötti időszakra 6,5 százalékos átlagos GDP-növekedés, de vannak más vélemények: Michael Pettis, a pekingi egyetem professzora szerint például 3–4 százalékos az a növekedés, amely a fogyasztás gyors növekedésével és megcélzott GDP-arányával összhangban van. Nem lehet kizárni a „hard landing” forgatókönyveket sem – amelyekben egy esetleges adósságválság lassítja a növekedést –, bár az ország vezetésének elegendő mozgástere van ahhoz, hogy ezeket kezelni tudja. Bármi történjék is, a lefelé mutató kockázatok nagyok, felfelé mutató kockázatok viszont lényegében nem léteznek.

A válság utáni globális gazdaság legfontosabb motorja tehát lassul, ami súlyos következményekkel jár az elmúlt évtized egyik leginkább pozitív trendjére, a fejlett és a fejlődő országok egy főre eső GDP-jének konvergenciájára nézve. Ahogy a kínai boom hasznos volt az árupiaci termékektől függő – jórészt feltörekvő – gazdaságoknak, úgy ezekben az országokban a kínai gazdaság lassulása negatívan befolyásolta a GDP-növekedést. (A legsúlyosabb hatást dél-amerikai országok szenvedték el, de nem bizonyultak immunisnak egyes fejlett ipari országok – például Ausztrália – sem.)

Amennyiben a jelenlegi árupiaci szuperciklus leszálló ágát előidéző globális keresletcsökkenés olyan erőteljes lesz, mint az 1918 utáni időszakban vagy a múlt század vége felé, úgy a világnak nem csak a szerény gazdasági növekedésre kell felkészülnie, de arra is, hogy jelentősen lelassul – vagy akár le is áll – a globális jövedelmek konvergenciája.