Olaj a tűzre

Bátor dolog lenne vállalni annak a felelősségét, hogy valaki egyszemélyben igazságot tegyen a bioüzemanyagok felhasználásának és támogatásának kérdésében, amikor ugyanazon tényekből a rendszer támogatói és bírálói egymásnak homlokegyenest ellentmondó következetéseket vonnak le. Éppen ezért meglepő, hogy a visegrádi országok – köztük természetesen Magyarország – agrárkamarái egyöntetűen a bioüzemanyag-gyártás támogatása mellett álltak ki. Egy ennyire megosztó ügyben valóban kockázatos lehet egy ilyen álláspont, különösen annak ismeretében, hogy a hazai Agrárkamara számos olyan tagot képvisel, akinek véleménye, érdeke ellentétes a most közösen kinyilvánított állásponttal. Vélhetően így van ez a másik három aláíró ország esetében is.

Míg a bioüzemanyagok támogatását pártolók állítják, hogy a tevékenység megoldás lehet a fosszilis tüzelőanyagok kiváltására, stabilizáló hatást fejt ki a mezőgazdaságra, beruházásokat generál, munkahelyeket teremt és végső soron a GDP-t növeli, a bírálók egészen komoly kritikákkal élnek. Utóbbiak álláspontja szerint a rendszer nem mást támogat, mint az élelmiszer elégetését, ezzel drágítva a fogyasztásra szánt és a takarmányozásra használt terményeket. Hatása révén nehéz helyzetbe kerülnek az állattartók, akiknek a felvert árú kukoricával kell nyomott árú állatot hízlalniuk, és álláspontjuk szerint globálisan igaz ez akkor is, ha épp csökkenő tendenciát mutatnak a takarmányárak. A bírálók egyik fajsúlyos morális érve az is, hogy a drágább élelmiszer éhezést, vagy legalábis az élelemhez való nehezebb hozzájutást eredményez a világ kevésbé szerencsés régióiban.

Úgy tűnik, a kérdésben semmi sem egyértelmű, egy azonban biztos: az aláíró agrárkamarában, így a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában mindkét csoport résztvevői ott ülnek, és a kamara mindannyiukat képviseli.