Pápa akár sikeres is lehetett volna, ha kimondják: ez itt a kapitalizmus

Aki ismerős Pápán, az tudhatja, hogy a város egykori Kilián-lakótelepét három „cég” dolgozóinak építették még a hetvenes években: mutatóban kapott ott lakást néhány rendőr, több textilgyári dolgozó, egyébiránt a telep az akkor meredeken feltörekvő pápai húsipar által foglalkoztatottak ezreinek szolgált lakóhelyül. A meglehetősen gyorsan felhúzott, és a város méreteihez képest nagy területen elhelyezkedő lakótelep ma már csak az emléke annak, amit a pápai húsüzem egykor a város és a környék életében jelentett.

Nincs persze nagyobb tévedés annál, mint súlyos gondoktól feszülő időszakokat utólag széppé festeni, de azt a kérdést mégiscsak fel lehet tenni, hogy egy alapvetően nyertes helyzetből hogyan lehet néhány évtizeden belül vesztessé válni. Senkit ne tévesszen meg a mostani keserű történet, a gazdák tüntetése alighanem csak végjátéka annak a drámának, amit az „Elvesztegetett lehetőségek Pápán” címen már régóta zajlik.

A közelmúltban egymás után bajba kerülő húsipari vállalatok tanulsága az, hogy a jól hangzó, és kétségkívül tartalmat jelentő régi márkaneveken kívül sok egyéb üzleti fantázia nincs már a hagyományos húscégeinkben. Gyula kálváriája, Kapuvár kényszerű feldarabolása, és alkatrészenként való értékesítése után Pápa botrányokkal, nyomozással, indulatokkal és néha fenyegetőzésekkel terhelt sorsa csak a pontot teszi fel az ágazat vergődésére, amelyet már túlzott eufémizmus lenne konszolidációnak nevezni.

A baj a folyamatokhoz való alkalmazkodás képtelenségével van. Nem néhány ki nem fizetett számlával kezdődik egy cég halódása, azt mindig több évnyi, esetünkben több évtizednyi elmaradt fejlesztés, gyenge piacépítés, az új folyamatok felismerésének hiánya előzi meg.

Pápa akár sikeres is lehetett volna, ha a döntéshozók két évtizede kimondják: ez itt a kapitalizmus, ahol oldalazni nem lehet. Csak felfelé vagy lefelé vezet az út.