Szerzett már a magyarsága hálófülkét egy nyolcórás éjszakai vonatúton Kína kellős közepén, a keleti ételekkel azonban csínján bánik. Az ottani lányokat távolságtartónak látja, de óvatosságra int: házasság után könnyen „házisárkánnyá” válhatnak

– Hogyan került Kínába?

– Az egyetem elvégzése után, 2010 szeptemberében érkeztem Kínába, ahol egyéves nyelvi programban vettem részt. Abban az évben végeztem a Corvinuson, de közben az ELTE-n is tanultam kínaiul egy évig. Ha az ember eldönti, hogy jön, csak elintézi a formaságokat, felül a repülőre, és itt is van. A magyarok többsége diákként érkezik, kisebbségben vannak azok, akik dolgozni jönnek, vagy csak kalandvágyból.

– Miért döntött a kínai nyelv tanulása mellett?

– Kína gazdasági potenciálja miatt vágtam bele, s ahogy jobban megismertem és valamelyest megértettem az országot és az ittenieket, meg is szerettem a nyelvüket.

– Mivel telt az elmúlt közel három év?

– Két félévig nyelvet tanultam, de mellette dolgoztam is. Kisgyerekeknek tanítottam angolt. Nagyon értékes tapasztalatokat szereztem, ráadásul néhány hónap után már – ha nem is túl kényelmesen, de – el tudtam tartani magamat az így keresett pénzből. Mostani munkámat egy kínai álláskereső portálon találtam. Rákerestem, hogy milyen pozícióhoz szükséges a magyar nyelvtudás, és jelentkeztem.

– Mi a feladata a pekingi rádióban?

– A Kínai Nemzetközi Rádió magyar adásánál vagyok anyanyelvi lektor, de fordítok is kínairól és angolról.

– Mennyire befogadóak a kínaiak? Vannak-e kínai barátai?

– A kínaiak befogadóak, különösen, ha az ember egy kicsit is beszéli a nyelvüket. Nagyon könnyű barátkozni, sőt attól függően, hogy a külföldi mennyire ,,hiánycikk” az adott régióban, esetenként már kellemetlen is, milyen sokan akarnak ismerkedni az emberrel. A mély barátságoknak azonban gyakran útját állják a kulturális különbségek. Sokszor nehéz megérteni egymás gondolatait vagy érzelmi reakcióit, de egy sörözés alatt azért ez nem jön elő. Általánosságban nagyon érdeklődőek a nyugatiak iránt, egyfajta tisztelettel néznek ránk. Nem úgy a japánokra vagy a koreaiakra, akiket nem szívlelnek annyira. A személyes kapcsolatokban azonban ez már nem jelenik meg. Van néhány kínai barátom, de a szabad időmben sokszor elcsábít a nyugati kultúra, így több időt töltök európai és amerikai barátaimmal – ez kizárólag az én hibám.

– Milyenek a kínai lányok, a nők? Könnyű kapcsolatot létesíteni velük?

– Hát, mit is mondhatnék? A kínai lányok, mint a legtöbb kínai, érdeklődőek a nyugatiak iránt, így könnyű velük barátkozni. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a kínai lányok túlnyomó többsége igazából férjet keres, persze hosszabb együtt járás után. A párkapcsolatokban pedig már fokozottan előjönnek a kulturális különbségek, mindkét félnek elég rugalmasnak kell lennie, de nem kevés példa akad boldognak tűnő nyugati–kínai párokra. Úgy látom, hogy ebben kulcsszerepe van a kínai lányok hagyományosan elvárt szende, magukat alárendelő magatartásának. Házasság után azonban gyakran fordul a kocka, erősödik a családi nyomás, és akár a házisárkány is kibújhat belőlük. Sokfajta ember és sokfajta család él itt, ezért érdemes vigyázni. Fordított, nyugati lány–kínai fiú esetre viszont nagyon kevés a példa, mert a kínai fiúk zöme nem tudja vonzóvá tenni magát sem megjelenés, sem viselkedés terén a nyugati lányok számára. Erre a nyugaton tanult kínai srácoknak van esélye, bár a család általában már korábban kikényszeríti, hogy megházasodjanak, és elvegyenek egy fiatal kínai lányt. A szülők egyébként többnyire elég nagy nyomást gyakorolnak a gyerekekre, hogy legkésőbb huszonöt, huszonhat éves korukban megházasodjanak. Legjobb példa erre a sanghaji Néptér parkjában lévő óriási párkereső vásár. Ott a szülők, nagyszülők próbálják összehozni a csemetéiket. A fő sarokszámok, melyek szerint párt keresnek: kor, magasság, iskolázottság és természetesen a fizetés. Sanghajt egyébként Kína-szerte a leganyagiasabb városnak tartják.

– Sikerült megszokni a kínai ételeket? Mi a kedvence, volt-e megrázó élménye az étkezés területén?

– A kínai ételeket sikerült megszokni, bizonyos ételeket kifejezetten szeretek. Egyik kedvencem a snidlinges-tojásos vízben főzött töltött tésztabatyu, a helyiek nagy ámulatára, mert ez az egyik legegyszerűbb helyi étel. A halételek, tésztalevesek, a tofu és a rengeteg padlizsános étel is nagyon finom.

Szimpatikus, hogy a legegyszerűbb éttermekben is az emberek többfajta fő- és előételt, zöldséget kérnek ki, és mindenki kedvére eszik belőlük az asztal körül, többnyire nincsenek saját porciók.

Persze, sok olyan étel van, amit az ember nem szívesen eszik meg. A legtöbb nyugati számára értelmezhetetlen a „leves”, ami igazából egy nagyon híg, ízesítés nélküli kása gabonából vagy babból. A csirkeláb rágcsálása sem túl bizalomgerjesztő a legtöbbünk számára, pedig Magyarországon is sokan szívesen elszopogatják őket. A legdurvább a selyemhernyók bábjának fogyasztása, ami elég elterjedt Qingdao környékén, de az ország más tájain ugyanolyan undorítónak tartják, mint mi. Ki akartam próbálni, de amikor előttem volt, nem tudtam rávenni magam, hogy akár csak hozzáérjek. Ugyanilyen furcsa a halfej, pedig nincs szaga, és finom.

A hot pot is nagyon elterjedt és jó móka. Középen van egy vagy két lábas (az egyik csípős étellel), de olyan helyek is vannak, ahol mindenkinek saját lábasa van. A lábasokba finom, de üres leves kerül. Ezekbe lehet ízlés szerint mindenfajta zöldségeket, gombákat, tésztákat, húsokat dobálni. Az erősen lobogó levesben szinte azonnal megfőnek a vékonyra szeletelt hozzávalók. Kiemelve tetszőleges szószba mártva lehet enni a kihalászott ételt.

Sajnos, a hús itt szinte sosem olyan jó minőségű, mint Európában. Kárpótlásként rengeteg és változatos vegetáriánus étel van, sokkal többféle zöldséget, gyümölcsöt, gombát fogyasztanak, sokkal változatosabban feldolgozva, mint mi otthon, a tofu pedig pótolja a kiesett fehérjét.

A bátrabbak kipróbálhatják a különböző belsőségeket és tengeri herkentyűket, például a polipot, de ugyanígy elkészített csirkeszárny is kapható. A part menti területeken főtt kagyló is fogyasztható sörkorcsolyaként.

Ami otthonról nagyon hiányzik, az a „rendes” kenyér, na és a tejföl. Bár ezek is kaphatóak, csak nagyon drágán és a város másik végén.

– Mi a véleményük a kínaiaknak Magyarországról? Egyáltalán, tudnak-e rólunk?

– A kínaiaknak általában nincs véleményük Magyarországról, mert szinte semmit sem tudnak róla. Ami véleménye van az átlag kínainak rólunk, az általánosságban Európához kapcsolódik. A túlnyomó többség számára nem egyértelmű, hogy van-e saját nyelvünk (vagy mi is angolul beszélünk), s hol fekszik hazánk. A kínaiak zöme tehát semmit nem tud Magyarországhoz kötni, de a nevét általában felismerik és tudják, hogy Európában van.

Egyszer a magyarságom szerzett nekem hálófülkét egy nyolcórás éjszakai vonatúton. Vagy csak az, hogy fehér vagyok, de ez talán mindegy. Volt ugyan jegyem, de a peron két oldaláról húsz perc különbséggel indult vonat Pekingbe, s én tévedésből a később indulóba szálltam. Ilyenkor jó esetben ülőhelyben reménykedhet az utazó, kivéve, ha nyugati. Mert ebben az esetben próbálnak neki segíteni az országuk presztízsére ügyelő kínaiak. Kis magyarázkodás után a pótjegy vásárlásától eltekintettek (ami jól jött, mert nem volt annyi készpénzem, hogy kifizessem), majd áttessékeltek a lezárt étkezőkocsiba, ahol vagy tízen-tizenöten vártak – mint kiderült –, felszabaduló alvóhelyekre. A vonatfőnök amikor megpillantott, magához intett. Elmondtam neki problémámat, erre megkérdezte, hogy honnan jövök. Mondtam, hogy Magyarországról. Láthatólag nem nagyon tudta, hogy ,,eszik-e vagy isszák”. Megkérdezte, Magyarország mikor ismerte el az Új (kommunista) Kínát. Néztem egy nagyot, mire jött a következő kérdés: ugye negyven éve? Valószínűleg a média emlékeztethette erre a sokáig kényes kérdésre, miután akkortájt volt a negyvenéves évfordulója annak, hogy a népi Kína átvehette Tajvantól az ország képviseletét az ENSZ-ben, a nevezetes Kissinger/Nixon látogatást követően. Büszkén mondtam, hogy nem, mi is népköztársaság voltunk, így már a Kínai Népköztársaság kikiáltását követő ötödik napon elismertük az Új Kínát. Kissé hitetlenkedve nézett rám, de látszott, hogy addigra eldöntötte, segíteni fog, ahogy hamarosan meg is ígérte. Egy órán belül megkaptam a fekvőhelyemet, és aludhattam egészen Pekingig.

– Mi igaz abból, hogy Petőfi a kedvenc költőjük?

– Annyi igaz belőle, hogy a Szabadság, szerelem! című vers kínai fordítása a középiskolákban a tananyag része. A modern kínai irodalom megalapítójaként tisztelt Lu Xun tanulmányozta a XIX. századi európai szabadságharcokat, és párhuzamba igyekezett állítani az akkori kínai törekvésekkel azokat. Így jött a képbe Petőfi és ars poeticája. Sokan még mindig tudják fejből, de nem kapcsolódik hozzá számukra semmi magyar dolog.

– Mi ragadta meg leginkább a kínai életben?

– Szeretem, hogy teljesen önálló vagyok. Csóró diákként, szinte üres zsebbel érkeztem. Sok munka és kényelmetlenség árán ugyan, de aránylag rövid idő alatt elég kényelmes életet tudtam teremteni magamnak. Még mindig nagyon sok felfedeznivalót tartogat az ország, ha pedig megunom, akkor nyugati emberekkel teremtek kapcsolatot, legyenek turisták vagy itt élők, mint én. A mindennapoknak van egyfajta izgalma, amit otthon biztosan nem tudnék így megélni.

– Mit tanulhatnánk a kínaiaktól?

– Ez nagyon nehéz kérdés. Ami talán a legfontosabb: itt egy-egy elkényeztetett milliomos palántát leszámítva senkinek se ,,büdös” a munka (a hatékonyság persze más kérdés). Nincs méltóságon aluli feladat, mint otthon. Az emberek sokkal kevesebbet foglalkoznak magukkal és azzal, hogy mások mit gondolnak róluk.

– Mi az életcélja? Gondolom, nem az itteni kínai kereskedők tolmácsa akar lenni.

– Boldog és érdekes életet élni. Ehhez az érdekes munka is hozzátartozik. Most azon dolgozom, és azért fejlesztem magam, hogy ilyen hosszú távon is érdekes munkát végezhessek, valószínűleg Kínában...

Elmondása szerint Sanghaj tette a legnagyobb benyomást rá, mert a városból igazi metropolishangulat árad, nem érződik olyan gyökértelennek, mint Peking. A régi, zegzugos utcás Pekingből sajnos már csak mutatóba maradt, a helyét átvette a jellegtelen betonrengeteg. Sanghaj art deco épületei – köztük a magyar Hudec László remekei – megadják azt a hátteret és hangulatot, ahol az új Pudong kerület modern felhőkarcolói organikus fejlődésnek tűnnek, nem pedig törésnek a város történelmében.

Fantasztikus élmény élvezni a modern várost, közben képregényekbe illő húszas-harmincas évekbeli kisebb felhőkarcolók között bolyongani, kiállításokra menni, vagy megnézni a modern üzleti részt, este pedig a francia negyed területén beülni egy jazzklubba, amely a második világháború előtti aranykort idézi.

Nemcsak Szabó Zoltán gondolja, hogy Sanghaj elképesztően izgalmas és pezsgő város, hanem a legtöbb odalátogató így vélekedik Kína egyik legnagyobb ütemben fejlődő metropolisáról.

Elmondása szerint Sanghaj tette a legnagyobb benyomást rá, mert a városból igazi metropolishangulat árad, nem érződik olyan gyökértelennek, mint Peking. A régi, zegzugos utcás Pekingből sajnos már csak mutatóba maradt, a helyét átvette a jellegtelen betonrengeteg. Sanghaj art deco épületei – köztük a magyar Hudec László remekei – megadják azt a hátteret és hangulatot, ahol az új Pudong kerület modern felhőkarcolói organikus fejlődésnek tűnnek, nem pedig törésnek a város történelmében.

Fantasztikus élmény élvezni a modern várost, közben képregényekbe illő húszas-harmincas évekbeli kisebb felhőkarcolók között bolyongani, kiállításokra menni, vagy megnézni a modern üzleti részt, este pedig a francia negyed területén beülni egy jazzklubba, amely a második világháború előtti aranykort idézi.

Nemcsak Szabó Zoltán gondolja, hogy Sanghaj elképesztően izgalmas és pezsgő város, hanem a legtöbb odalátogató így vélekedik Kína egyik legnagyobb ütemben fejlődő metropolisáról.-->