Ugródeszka Szíriából

Harminc hónap, 110 ezer halott, 6 millió földönfutó – ezek a szíriai polgárháború számai. Az áldozatok száma augusztus 21-én legalább ezerkétszázzal növekedett, amikor vegyi fegyvert vetettek be – valakik. Az arab tavasz mai napig legvéresebben tomboló konfliktusának senki nem látja a végét. A legszkeptikusabb kommentárok szerint Barack Obama amerikai elnök végre rászolgálhatna a sokak szerint érdemtelenül kapott Nobel-békedíjra, ha levezényelné a szíriai rendezést.

Ehhez ez kellene a forgatókönyvírók szerint: a vegyi fegyverek kivonása, megsemmisítése, tűzszüneti megállapodás a felkelőkkel, ideiglenes kormány hatalomra kerülése, jövőre tiszta választások, és mindezt egybekapcsolni az iráni atomprogram ellenőrzésével. Reménytelennek tűnő vállalkozás? Lehet, hogy igen, de az biztos, hogy Washington egyedül nem képes megbirkózni a feladattal, és nem is hagyják neki.

Mégis vannak jelek, amelyek bizakodásra adhatnak okot. A legfrissebb hír az, hogy hosszú szünet után múlt csütörtökön az ENSZ székházában először tárgyalt közvetlenül egymással az amerikai és az iráni külügyminiszter, hogy egy éven belül tető alá hozzák az egyezményt az iszlám köztársaság nukleáris programjáról. Ez ma még csupán lehetőség és ígéret, mégis hatalmas előrelépés. Már csak azért is, mert ha valami (diplomáciai vagy egyéb) csoda folytán Teherán nyitna, az jótékony hatással lehet a szíriai rendezésre is, mert napjainkra Damaszkusznak éppen Irán maradt az utolsó tényleges támogatója.

Az amerikai külügyminiszter, John Kerry ezt komoly részsikernek könyvelheti el, rá is fér, mert szír ügyekben eddig eleget botladozott. Az augusztus 21-ei szarin gázos akció után harciasan képviselte a katonai beavatkozás lehetőségé. Washingtonnak szakítania kellene a már-már reflexszerű, „ha kell, mi majd odacsapunk” politikával. Erre Vlagyimir Putyin orosz elnök is felhívta a figyelmét vitriolos hangú, az amerikai külpolitikát piszkáló megnyilatkozásával. Külügyminisztere, Szergej Lavrov már diplomatikusan (hogyan másként, ezért diplomata!) terelgette az ügyet, végig azt képviselve: kizárólag tárgyalások útján képzelhető el megoldás Szíriában, nem utolsó sorban a regnáló Basar Asszad elnök bevonásával. Utóbbiról ugyan Washington nem akar hallani, de az is siker, hogy erőteljes orosz közvetítéssel Genfben megállapodtak a vegyi fegyverek elszállításáról, amibe elvben Damaszkusz beleegyezett.

Hogy mégse legyen olyan sima az ügy, arról Lavrov gondoskodott. Augusztus 21. óta ugyanis az egyik legfontosabb kérdés az, hogy ki gyilkolt a vegyi fegyverekkel. A Nyugat elkönyvelte, hogy Asszadék, míg Lavrov bejelentette, bizonyítékaik vannak arra, hogy a felkelők érdekében állt a gázos mészárlás. Moszkva egyben azt is jelezte, hogy Oroszország kész részt venni azoknak a létesítményeknek az őrzésében, amelyekben majd megsemmisítik a szíriai vegyi fegyvereket. A labda így ismét Washington térfelén pattog, el kell döntenie, mi a fontosabb: a polgárháború megfékezése egy tűzszüneti egyezménnyel, vagy az Asszad-rezsim megdöntése. Utóbbira a Kreml biztosan nem fogja áldását adni, még akkor sem, ha a volt orosz külügyminiszter, Igor Ivanov a The Economistban megjelent szavai szerint Oroszország számára nem Szíria a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy ismét befolyásos tényező és megkerülhetetlen partner legyen globális nemzetközi kérdésekben. Íme, az orosz ugródeszka Szíriából.

Úgy tűnik, ezekben a napokban, éppen a szíriai helyzet miatt, a Kreml és Putyin nyeregben érezheti magát. Az amerikai diplomácia, bár nem ismeri el, fiaskót könyvelhet el. Obama újra tanulhatott valamit, azt, hogy országában erősen fogyatkozik azoknak a tábora, akik nem lelkesednek azért, hogy mindig Amerika mutasson katonai erőt, osszon igazságot, bombázzon, bevonuljon – majd nagy nehézségek árán alkalmat találjon a kivonulásra.