Bod Péter Ákos: lehetetlen elérni az egymillió új munkahelyet

A hazai munkaadók foglalkoztatási statisztikái viszont nem mutatnak érdemi növekményt. Ez nem is várható, hiszen a gazdaságunk teljesítménye 2012-ben csökkent, előtte és jelenleg az évi 2 százalékot sem éri el a GDP növekedése, és ilyen lassú ütem mellett a cégek nem fognak érdemben foglalkoztatást bővíteni.

Az ügy megmaradna a gazdaságstatisztikai érdekességek szintjén, és a két statisztikai adat viszonya rövid szakmai vitával tisztázható lenne, ha nem nyert volna közvetlen politikai tartalmat: a kormány a kedvezőbbnek kinéző mutatóban a gazdaságpolitikai fordulat bekövetkeztét, és egyben a választási kampányban megígért egymillió új munkahely megteremtésének részbeni megvalósulását látja. Az utóbbira nem érdemes sok szót vesztegetni, mivel társadalmi-gazdasági szerkezetünkből adódóan egymilliós foglalkoztatás-növekményt egyszerűen lehetetlen elérni belátható időn belül. Egyébként is az „egymillió” a politikusi szóhasználatban csupán azt jelenti: sok, nagyon sok. Az rendben is van, hogy a krónikusan gyenge, az európai átlagtól régóta messze elmaradó munkaerőpiaci aktivitás igen jelentős emelése mellett kötelezte el magát a kormány. Az egymilliós cél harmadának, sőt ötödének megvalósulása is komoly fegyvertény lenne. Arról persze szó sem volt, hogy a politikai ígéretben szereplő foglalkoztatás-növekedés százezrek kivándorlása, vendégmunkás-léte révén történne meg.

A most vitatott munkaerőpiaci adatok valós hazai fordulatot nem jeleznek. Egyébként nagyarányú foglalkoztatásbővülés stagnáló output mellett a munka termelékenységének drámai esését jelentené. Nálunk most csupán az következett be, amit a lengyel, román, litván és bolgár társadalom már régebb óta és nagyobb arányban átélt: a munkavállalók egy jelentős része az országhatáron kívül dolgozik, és így a német, osztrák, brit GDP-t gyarapítja munkaerejével. Ha a kormánypropaganda mégis ezzel a konkrét aktivitási mutatóval kívánna érvelni, akkor persze a kritikusai azt is követelhetnék, hogy a statisztikákból viszont vegyék ki a nálunk foglalkoztatott külföldieket (noha történelmi okokból ezek száma messze nem ér el akkora arányt a hazai munkaerőpiacon, mint a nettó munkaerő-importőr országokban).

Ezt a statisztikai vitát legjobb lenne félretenni. Ideje viszont a gazdasági migráció valós és gyakran drámai hatásait alaposan elemezni, következményeit felmérni. Az elvándorlás erősen koncentrálódik bizonyos ágazatokra és szakmákra, amelyeknek bérviszonyait átrendezi a migráció ténye, és erre a munkaadóknak, egyéb érintetteknek fel kell készülniük. A migránsok demográfiai profilja hamarosan erőteljesen befolyásolhatja az oktatási ágazatot és egy sor szolgáltatást.

A többszázezres ingázó és vendégmunkás a maga hazautalásaival nemzetgazdasági méretekben befolyásolhatja a megtakarítási szerkezetet. A magyar politikának és a sajtónak populizmusra fogékony fele mára szitokszóvá tette a devizahitelezést, holott már eddig is jelentős volt – és most még inkább az lesz – a deviza-megtakarítás, ami miatt a természetes fedezettség révén teljesen ésszerű lehet a lakossági devizahitelezés az arra alkalmas körben. A külföldi munkavállalás további elterjedése kihat a lakásvásárlási és lakásbérlési viszonyokra, a biztosítási piacra, az utazási és szabadidős szokásokra. Sorolni lehetne még a várható, sőt elkerülhetetlen következményeket, amelyekre az üzleti életnek és a gazdaságpolitikának meg kell adnia a válaszát – mielőbb. Ez a fontos ügy, nem a statisztikai adatok körüli polémia.
VG-Páholy-tagok: Bartha Attila, Bod Péter Ákos, Hegedűs Miklós, Veres Zsolt.
Megjelenés minden szerdán.