Évek óta Magyarországon az egyik legalacsonyabb a gyerekszám Európában. Sőt, a gyerekvállalási hajlandóságot legjobban kifejező mutató, a teljes termékenységi arányszám az utóbbi öt év átlagát tekintve nálunk volt a legkisebb az EU tagországai közül. A folyamat következményei jól ismertek. Egyrészt, az elöregedés fokozott nyomást helyez a társadalombiztosításra, különösen a nyugdíjrendszerre.
Kedvezőtlen irányba változik az aktív korúak és az idősek aránya, ami azt is jelenti, hogy vagy a nyugdíjakban, illetve az időskori ellátás egyéb területein következik be az anyagi juttatások csökkenése vagy a szolgáltatások minőségének romlása; vagy pedig a jóléti ellátások más területeiről (például a közoktatás vagy a munkaerő-piaci részvételt ösztönző programok felől) történik átcsoportosítás. Erre politikailag annál is nagyobb az esély, mivel a gyerekeknek nincs választójoga, miközben az időskorú népesség részvételi hajlandósága a politikai választásokon jellemzően magas. Ráadásul politikusaink túlságosan is hajlamosak ennek az összefüggésnek a számításba vételére, holott az idősek sokasága nem feltétlenül az anyagi nélkülözéstől, hanem jóval gyakrabban a betegségtől és az egészségügyi ellátórendszer defektusaitól szenved. A problémára a migráció sem feltétlen gyógyír – naponta halljuk és tapasztaljuk a migránsokkal szembeni előítéleteket az EU több tagállamában.
A volt szocialista országok, valamint az EU déli tagállamai hasonló termékenységi problémával szembesülnek. A dél- és a kelet-európai nagycsaládok hagyományát ma már legfeljebb csalóka emlékezetünk idézi fel; történeti ismereteink vagy például olasz neorealista filmélményeink viszont aligha szólnak a jelenről. Ma Európában a természetes reprodukcióhoz többé-kevésbé elegendő gyerekvállalási hajlandóságot legfeljebb Írországban, Franciaországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban tapasztalhatunk. Általában is igaz, hogy Észak-Európában több, délen és keleten viszont kevesebb gyerek születik.
Mi ennek az oka? A kérdés égető mivoltát jól jellemzi, hogy ez a téma uralta a KSH Népességtudományi Intézete ötvenedik születésnapja alkalmából rendezett konferenciát is. A demográfusok szerint nálunk (de délen és keleten általában is) mindenekelőtt az eredetileg tervezett, de végül nem megvalósuló gyerekvállalás az alacsony termékenység fő magyarázata. Hétköznapi nyelven a kiszámíthatatlanság az elsődleges ok, beleértve ebbe nemcsak a munkaerőpiac, de a tágabb intézményrendszer, közte a jóléti juttatások kiszámíthatatlanságát is.
Nemzetközi összevetések is jól jelzik: a nyugatos vagy északias értékrend, amelynek a nők aktív munkaerő-piaci részvétele is egyértelműen része, nem gátja, hanem inkább segítője a gyerekvállalásnak. Valójában úgy tűnik, hogy éppen a félmegoldás vezet alacsonyabb gyerekszámhoz, amikor a nőkre egyszerre nehezednek a modern munkaerő-piaci elvárások és a hagyományos családi szerepek. A gyerek- és idősgondozás fizetett munkává tétele, a bölcsődék és óvodák fejlesztése pedig egyértelműen ösztönzi a gyerekvállalást. Ezek a szolgáltatások pedig ott fejlődnek elsősorban, ahol a nők erősen jelen vannak a társadalmi és a politikai folyamatok alakításában.
Magyarországon a helyzet ezen a téren különösen elgondolkodtató: a 28 EU-tagország közül nálunk a legalacsonyabb a nők politikai reprezentációja. Lehet, hogy a kedvező változás esélyét a nemek közötti esélyegyenlőség biztosítása, a politikai választások nyelvére lefordítva a kvótarendszer jelentené? Csak bízhatunk abban, hogy ezek a szakpolitikai természetű kérdések is érdemben megjelennek majd a választási kampány következő heteiben.
VG-Páholy-tagok: Bartha Attila, Bod Péter Ákos, Hegedűs Miklós, Veres Zsolt.
Megjelenés minden szerdán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.