Kampány előtt

Egy ország, ahol az ellenzék a miniszterelnök fotóját plakátolja ki, a kormányt támogató civilek pedig az előző két, most ellenzéki kormányfőét. Lehetne ez a kezdete egy Monty Python-jelenetnek is, pedig csak újra kampány van Magyarországon. Egyelőre mindenki azzal hirdeti magát, hogy a másik mennyire rossz, amivel a magyarok többségének érzéseit jól le is írják. De nem kétséges, hogy lesz itt még rezsicsökkentés jobbról, Paks elleni felhorgadás balról, amennyi csak belefér.

Új választási rendszerrel kell megismerkednünk, és ez nem lesz egyszerű. Ahogy arra is 1998-ig kellett várni 1989-től, hogy a pártok és a választók rájöjjenek, miképp kell sikert elérni az akkori rendszerben, úgy nem lehet most sem kijelenteni, hogy sokat tudnánk az új szabályok hatásairól. Nagy vonalakban persze lehet sejteni, mit várjunk. Az egyéni körzetek túlsúlyával különös figyelmet kell fordítani azokra a helyekre, amik nem hagyományosan bal- vagy jobboldaliak, a kis pártoknak kevés esélyük marad a túlélésre, ha pedig a közvélemény erősen az egyik oldal felé tolódik el, az eddiginél sokkal könnyebben lehetnek a 2010-eshez hasonló földomlásszerű győzelmek a jövőben.

Így előfordulhat, hogy a Fidesz újra megszerzi a kétharmados többséget. Ehhez most már nem kell akkora előny, mint legutóbb, bőven elég, ha a körzetek nagy többségében tartják a jelenlegi, országosan 10 százalékpont körüli különbséget. Ez pedig nagyon komoly üzenet lenne számukra: bármit megtehetnek, nyugodtan folytathatják azt a hatalmas lendületet, amit négy éve tartanak. Hogy a célok, amelyekre a szinte korlátok nélküli hatalmat használják, jók vagy rosszak-e, az már ízlés kérdése. De ha megkapják a kétharmadot, biztosra vehetjük, hogy maradnának az unortodox megoldások a gazdaságban és a politikában, néhol ad hoc törvénykezés mellett.

Sokkal izgalmasabb lenne a helyzet, ha a Fidesz megszerezné a többséget, de nem kétharmaddal; a régi választási rendszer mellett ez lenne a legvalószínűbb eredmény. Annyi mindent betonoztak be kétharmados törvényekbe, kezdve a fontosabb gazdasági szabályoktól egészen személyi döntésekig, hogy feles többséggel sokkal nehezebb lenne kormányozniuk, mint 1998-2002 közt volt. Ha nem tudja bedarálni a Jobbikot, ahogy a MIÉP-pel tette, a Fidesznek egy kompromisszumkeresőbb arcát kéne mutatnia, olyat, amit 1994 óta soha nem láttunk tőlük. Nehezen megjósolható, mi történne, ha egy bonyolultabb adóváltoztatáshoz is valamelyik ellenzéki párt támogatását kellene kérniük.

Adott az a lehetőség is, hogy nyer az ellenzék – ha sok kiábrándult, bizonytalan szavazót az urnákhoz visznek, nem ledolgozhatatlan a hátrányuk. Bár nem kizárt, hogy a számukra legrosszabb forgatókönyv épp ez volna. A parlamenten kívüli fő pozíciókba jobbra húzó embereket betonozott be a Fidesz, a baloldalon pedig öt párt terveit kéne összehangolni. Ha ez sikerülne nekik kormányon – ahogy a közös listában már meg tudtak egyezni –, az olyan példát adna az országnak kompromisszumkészségből, ami hosszú távon hozhat hatalmas előnyöket. De ennél sokkal esélyesebb a szlovák példa. Ott 2010-ben távoli pártok összefogásával sikerült a váltás, majd szinte semmiben nem voltak képesek az új kormányerők megegyezni, és egy év után visszajött a régi kormánypárt, még nagyobb előnnyel.De ha a baloldal ellenzékben lesz, egyharmad fölött, 2018-ra már lehet komoly kormányváltó tervekről beszélni.

És ott vannak a kis pártok kérdései is. Hogy éli túl a Jobbik az új választási rendszert? Ha a Fidesznek szüksége lesz rájuk, a többséghez vagy a kétharmadhoz, összeállnak-e? Ha igen, erre hogy reagál a nemzetközi környezetünk? Bejuthat-e az LMP, vagyis lehet-e esélye bárkinek a két nagy párton kívül, nem szélről előzve? Izgalmas kérdésekre kapunk választ a következő hónapokban – és egy még izgalmasabb ciklus kezdődik meg utána.