Sokat érhet a jó időzítés. Még egy múlt századi elméleti közgazdasági vitát is érdekessé tehet, ha akkor jelenik meg az erről szóló könyv, amikor a téma nagyon is aktuális. Keynes és Hayek az 1900-as évek első felében csaptak össze látványosan arról, mi teszi igazán hatékonnyá a gazdaságot: a nagyobb állami szerepvállalás vagy a piac teljes szabadsága. A vita Keynes 1946-ban bekövetkezett halálával sem ért véget, a gazdaságpolitikát azóta is kísérti szelleme, s nem meglepő, ha válságban megszaporodik az állami szerepvállalás híveinek száma.
Ez történt, történik mostanában is, a 2008-as világgazdasági válság alatt, után is. Bár az USA-ban a szabad vállalkozás mindig nemzeti hitvallás volt, mégis arra kényszerült, hogy a krízis fájdalmas hatásait nagyobb központi szerepvállalással, pénzpumpa működtetésével is tompítsa. Ám igaza van azoknak is – leegyszerűsítve: a Hayek-hívőknek –, akik azt mondják, a hirtelen olcsó és nagymennyiségű pénz félre viheti a gazdaságot. Azt a benyomást keltheti, nincs miért takarékoskodni, óvatoskodni, bőven van forrás mindenre.
Csakhogy a pénzcsapok lassan elzáródnak, és újra kiderülhet, a könnyelmű pénzköltésnek volt ugyan hatása mondjuk a foglalkoztatásban, de a gazdaság ettől nem lett hatékonyabb.
Az „Összecsapás, amely meghatározta a modern közgazdaságtant” – hirdeti a Napvilág Kiadó könyve, alcímében. Izgalmas olvasmány, ennél talán csak az élet izgalmasabb. Az elméleti modellek ritkán működnek tisztán a gyakorlatban. Ahány ország, annyi specialitás. És persze, annyiféle politikus, akinek a dolga (lenne) az adott ország boldogulását, jólétét segítő gazdaságpolitika menedzselése. És itt már bejönnek a nagyon is „emberi” szempontok, például a politikai népszerűség, vagy az újraválaszthatóság kérdése. S innen kezdve gellert kaphat még a legjobb elmélet is.
túl nagy állami beavatkozás valóban megzavarhatja a gazdaság működését. Az sem kizárt, hogy eltúlzott formájában zsarnoksághoz, diktatúrához vezethet, ahogy Hayek figyelmeztetett. Ám azóta az is kiderült, a túlzottan szabad piac pedig óriási nemzetközi monopóliumok létrejöttét eredményezheti, melyek rátelepednek az állami döntéshozókra, és a közérdek helyett magánérdekek mozgatják a politikusokat. (Ez a „state capture”, azaz foglyul ejtett állam jelensége).
agyis akárhogy nézzük – nagyon laikusként – az említett két meghatározó gazdasági elméletet, olyan érzésünk lehet, hogy nem „vagy-vagy” a válasz, hanem az „is-is”. Ez megalkuvónak tűnik, ámde közelebb lehet a valósághoz.
Magyarországon is fellángolt a vita, hogy mekkora szerepe lehet az államnak a válság kezelésében. Hogy szerepe lehet, sőt, szükséges, az nem vitás, ámde a mértéke, a formája, és a módja nagyon is vitatható. Az állami beavatkozást csak világos jogi szabályozással, a nyilvánosság teljes kontrolljával lehet keretek között tartani. Ha nincs transzparencia, korlátozott az ellenőrző-kordában tartó mechanizmus, akkor könnyen vakvágányra csúszhat akár egy egész ország.
Játszunk el a gondolattal, vajon mit mondana Keynes vagy akár Hayek a mostani magyar gyakorlatra? Hayek biztosan elborzadna. Az állami beavatkozást csak akkor tudja korlátozottan elfogadni, ha ez közben a vállalkozás szabadságát, a piacot alapvetően nem változtatja meg. A piacot befolyásoló hirtelen kormányzati döntések valószínűleg kemény kritikára indítanák. De Keynes sem lenne elégedett. Gazdasági nézeteinek egyik fontos eleme ugyanis az, hogy válságban az emberek szenvedését kell enyhíteni.
S hiába alkalmaz a magyar kormány Keynes eszköztárából sok elemet – például közmunka, adócsökkentés, olcsóbb hitel stb. –, ha az alapcélt nem működteti. Itt a jobb módúak preferálásától reméli a kormány a vállalkozások beindulását, új munkahelyek teremtését. Válságban nem igazán működik ez a modell. Ezért nagy az elszegényedés, az emberi szenvedés. Ez Keynest nagyon zavarná.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.