Vikidál Gyula nagy lépése az volt, amikor eldöntötte, hogy harminckilenc évesen a színházat választja.

– Mióta énekli, hogy az élet szép, az élet minden?

Már 1991 óta. Fontos ez számomra, mert a sok közül az egyik leghálásabb szerepem örök érvényű betétdala. Emlékezetes azért is, mert a Jókai színházzal kialakult baráti kapcsolatom ezzel a szereppel indult Békéscsabán. Több mint húsz esztendő telt el azóta, hogy Valkay tanár úrként állhattam a közönség előtt, és hiába az eltelt idő, a dal ma is él. Életben tartják a fiatal színészpalánták és a rendezők.

– Rockzenészből vált színésszé. Hogy történt a váltás, miként lett Koppány az István a királyban, ez a szerep hogyan változtatta meg a pályafutását?

– 1982 nyarán megkeresett Máté Péter és S. Nagy István, akik Krízis címmel írtak egy musicalt és ebben az egyik főszerepet, egy galeri vezérét, Górét kellett alakítanom. Érdekes volt egy másfajta színpadon játszani, de a szerep jellegéből adódóan ez még nagyon közel állt a rockzenei színpadi feladatokhoz. A darab sikeres volt, de rövid életű. Még abban az évben megkeresett Koltay Gábor és Szörényi Levente, hogy egy készülő, történelmi témájú zenés művében Koppány szerepét nekem szánnák, mit szólnék hozzá. Az eredetileg mozifilmnek készült darab – melynek rendezője Koltay Gábor – forgatókönyvét és zenei anyagát megismerve döntöttem úgy, hogy elvállalom a feladatot. Különösen megkönnyítette a döntésemet, hogy annyi szabadságot kaptam a szerzőktől, amivel a saját énekesi stílusomra formálhattam Koppány énekrészeit. A mű sikere eljutott olyan társadalmi rétegekhez is, melyek nem ismerhették a nevemet, így ez a darab valóban nagyobb ismertséget eredményezett számomra.

– Kik segítették, hogy a színházi életbe, a színészetbe beletanuljon, a legjobbat tudja adni?

– Ahhoz, hogy színészként a legjobbat sikerüljön adni, sok tényező szükséges: a folyamatos játék lehetősége, sok és más-más karakterű szerep, jó rendező, és persze mindenekelőtt a megfelelő színésztársak. Minden új szerephez hozzáolvastam, s ez nagymértékben segített egy személyiség megformálásában. Minél többféle szerepet játszunk, annál többféle érzelmet leszünk képesek közvetíteni. És ebben az öregedés, az élettapasztalat is sokat segít. A Nemzeti Színházban határtalan szeretettel fogadtak, és rengeteg segítséget, támogatást kaptam az akkori legnagyobbaktól, akikre végtelen tisztelettel néztem fel. Olyan társakkal játszhattam együtt, mint Császár Angéla, Götz Anna, Bubik István, Hirtling István, Rubold Ödön, Ivánka Csaba, Kubik Anna. Nekem ez a közösség életre szóló élmény maradt.

– Melyek azok a szerepek, akár zenés, akár prózai darabokban, melyek a legközelebb állnak önhöz?

– Mindegyik kedves valamitől, ám ami a sorsom alakulását döntően befolyásolta, az a Nyomorultak című rockoperában Jean Valjean szerepe. Ez egy nagyon összetett, fizikailag és énektechnikában is sokat követelő, gyönyörű szerep, melynek megformálása életem egyik legszebb és legnehezebb feladata volt. Abban az időben már a színházi és a zenekari fellépések egyeztetése egyre nehezebbé vált, így döntenem kellett, s én a színházat választottam. Nagy lépés volt ez, hiszen már harminckilenc éves voltam akkor.

– Mennyire tud azonosulni a megformált alakkal, mennyire könnyen tanul szerepet?

– Úgy érzem, egy figura akkor valós és hihető, ha a néző elfelejti a külvilágot, és átéli a színpadon történteket. Ahhoz, hogy jól alakítsak egy szerepet, bizonyos szinten nekem is azonosulnom kell. Ez már a szövegkönyv olvasásakor, de még inkább a próbák során alakul ki. A szerepek megtanulása idő, mennyiség és szorgalom függvénye: van, ami nehezebben, van, ami könnyebben megy. Énekesi vénám által a zenés szerepeket könnyebb elsajátítanom.

– Van drukk önben a fellépések előtt?

– Lassan ötven éve állok színpadon, de a mai napig remeg a lábam minden fellépés előtt.

– Milyenek a közönség visszajelzései, mennyire fontosak ezek? A kritikát, akár szakmai, akár a közönségtől érkezik, elfogadja-e?

– Minden kritikában van valami elgondolkodtató, megfontolandó, legyen az jó vagy rossz, és mindegy, hogy kitől származik. Az őszinte, építő kritika előbbre viszi az embert. Ugyanakkor az a tapasztalatom, hogy egy darab és abban a szereplők sikerét a közönség dönti el. Írhatnak bármi szépet az újságok, ha a közönség unatkozik a nézőtéren, és ez fordítva is igaz.

– Milyen zenei, színházi felkérései vannak, hol láthatja, hallhatja a közönség a következő időkben?

– Tatabányán játszom két darabban a Jászai Mari Színházban, és készülök egy békéscsabai új bemutatóra, amely áprilisban lesz a Jókai színházban. Régen jelent meg önálló albumom, most erre is lehetőséget kaptam, készülnek a dalok.

– Ha meg kellene fogalmazni, mit adott önnek a zene, a színház, hogyan szólna?

– Ha nem kezdek el zenélni, nem énekelhettem volna el azt a két-háromszáz dalt, amit elénekeltem eddig. Megismertem zenésztársakat, akikkel csodálatos éveket dolgoztunk együtt, és alkottunk szebbnél szebb dalokat. Nem születtek volna meg a legszebb szerepek, emlékezetes előadások itthon és a határon túl. Nem láthattam volna a szentpétervári bazilikát, vagy a torontói Kossuth-szobrot.

A színháznak köszönhetően Shakespeare Téli regéjének Mufurcaként mutatkoztam be először mint prózai színész. Soha nem mertem elhinni, hogy ezt is meg tudom csinálni. A zenének köszönhetően a hetvenes évek végén léptem át először az országhatárt, a P. Mobil együttes tagjaként. Többhetes turné a Szovjetunióban Szocsitól Alma-Atáig, Novoszibirszktől Szentpéterváron át Moszkváig.

Ismert és népszerű zenekaraimmal bejártuk a környező szocialista országokat, volt, amikor hetekig nem tudtunk kapcsolatba lépni itthon aggódó szeretteinkkel. Átéltem, amikor az itthonról cipelt konzervek jelentették a mindennapi élelmet, mert nem volt más lehetőség ételhez jutni. És ezt a lehetetlen állapotot feloldotta az a siker és szeretet, amit a közönségtől kaptunk. Utaztam a „Vörös nyíl” expresszen harminchat órán át, ültem olyan repülőgépen, amelyről nem gondoltuk, hogy valaha fel tud szállni, és kérdeztük: vajon biztosan le tud szállni? Tízezer ember üvöltött valamelyik szibériai sportcsarnokban, nekik mi voltunk a Deep Purple, pedig magyarul énekeltünk. Elfelejtettük a befagyott szállodai ablakokat, amikor a sportcsarnoki koncert végén legalább ezer ember akart tőlünk autogramot kérni a mínusz húsz fokos hidegben. A tollunk befagyott már a tizedik aláírásnál. Nehéz szívvel léptünk színpadra Kaunasban, ahol a közönség előtt géppisztolyos rendőrök sorfala állt, és egyenként engedték be a koncertre érkezőket. Láttam a Mamayev Kurgánt és láttam az Északi-tengert, a Földközi-tengert. Ha ezeket az utakat a magam pénzéből kellett volna fizetnem, akkor Prágáig sem jutottam volna el.

Színészként a régi Nemzeti Színház társulatával voltam először külföldön. Az István a király rockoperát mutattuk be Németországban a Magyar Napok alkalmával. Majd játszottuk Ausztriában, Svájcban, Olaszországban. A Rockszínház társulatával szintén megjártam ezeket az országokat az Evita című musical Peron szerepében, német nyelven. A Madách Színházzal öt évig jártuk Németországot az Isten pénze című zenés művel, szintén németül.

– Sokszor volt távol a családjától, hogy viselte?

– Néha hetekig nem láttam a lányomat és a feleségemet. El lehet viselni a távollétet, de elfogadni nem lehet soha. Hogy büszke is legyek egy kicsit a családomra: a gyermekem már felnőtt, orvosként dolgozik. Idén negyven éve ismertem meg a feleségemet. Mellettem állt a legnehezebb időkben, és szerényen viselte a legnagyobb sikereimet is. Zeneértőként a legnagyobb kritikusom, és egyben segítőm is, hiszen kedvenc hangszerén, a zongorán minden tanulnivalót meg tud nekem mutatni és korrepetál.

– Olvastam, hogy a horgászat a hobbija. Egy horgásztól illik megkérdeni, mi volt a legnagyobb zsákmány? Csak fogja, vagy el is készíti a halat?

– Sajnos, még mindig egy balatoni amur a csúcs a tizenhárom és fél kilós súlyával. Lassan húsz éve fogtam. Jobban szeretem becserkészni a halat, mint elkészíteni. Mivel pedig én fogom ki, ezért úgy szól a házi törvény, hogy én pucolom konyhakészre, valamint a halászlevet nekem kötelező elkészíteni. Vannak helyzetek, amikor ráfanyalodok más étel főzésére is, de nem tudok versenyezni feleségem kulináris gyöngyszemeivel. Imádok mindent, ami mákos. Ha egy tál mákos guba van az orrom előtt, akkor tőlem nyugodtan kidobhatják a libamájat is az ablakon.

Eredeti foglalkozása karosszérialakatos, az ORI hivatásos énekesi engedélyéhez szükséges gimnáziumi érettségit 1983-ban végezte el. 1965 óta foglalkozik énekléssel, ekkor lett az Iris együttes tagja. Első színházi megjelenése: a Krízis című zenés darabban Góré szerepében, 1982-ben. Ismertebb zenekarai: P. Mobil (1974–79), Dinamit (1979–82), Pandora’s Box (1982–86), MHV (1989– 2005), Mobilmánia (2009-től folyamatos). 1985-től 1989-ig játszott a Nemzeti Színházban, ’87-től ’92-ig a Rockszínház tagja, ’92-től a Madách Színházban kap énekesi, színészi feladatokat.

Fontosabb díjai: Év énekese: 1979, 1983; Emerton-díj: 1987, 1991; Liszt Ferenc-díj: 1988; Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje: 1993; Tiszteletbeli székely: 2007.

Eredeti foglalkozása karosszérialakatos, az ORI hivatásos énekesi engedélyéhez szükséges gimnáziumi érettségit 1983-ban végezte el. 1965 óta foglalkozik énekléssel, ekkor lett az Iris együttes tagja. Első színházi megjelenése: a Krízis című zenés darabban Góré szerepében, 1982-ben. Ismertebb zenekarai: P. Mobil (1974–79), Dinamit (1979–82), Pandora’s Box (1982–86), MHV (1989– 2005), Mobilmánia (2009-től folyamatos). 1985-től 1989-ig játszott a Nemzeti Színházban, ’87-től ’92-ig a Rockszínház tagja, ’92-től a Madách Színházban kap énekesi, színészi feladatokat.

Fontosabb díjai: Év énekese: 1979, 1983; Emerton-díj: 1987, 1991; Liszt Ferenc-díj: 1988; Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje: 1993; Tiszteletbeli székely: 2007.-->