Európa Németország általi vezetésének kérdése

Kétség kívül Németország Európa legfontosabb gazdaságának, valamint – az alacsony munkanélküliségi rátának és a viszonylag rendezett államháztartási helyzetnek köszönhetően – a legjobban teljesítő gazdaságának számít, legalábbis mindeddig. Németországot így nem véletlenül szólították fel arra, hogy töltsön be vezető szerepet az eurózóna megmentésében.

A „teuton rezsim” által erőltetett politikával kapcsolatos panaszok, illetve a német vezető szerepre vonatkozó felhívások ellentmondásosnak tűnnek, ami az egész kontinensre kiterjedő kognitív disszonancia egy fajtájának tekinthető. Valójában a Németországgal kapcsolatos panaszok, illetve a vezető szerepre vonatkozó felhívások is erősödnek. A megszorítási politikák alkalmazása ugyanis azt eredményezte, hogy a perifériaországok arra kérték Németországot, hogy vegye át a vezető szerepet azzal, hogy még több pénzt nyújt a válságkezeléshez.

Senki nem tagadhatja, hogy Németországnak érdekében áll az euró megmentése. Miért ne adna pénzügyi segítséget partnereinek a válság leküzdése érdekében? Ilyen támogatásokat már nyújtott is a válság kezdte óta kialakított különböző csatornákon – mindenek előtt az Európai Stabilitási Mechanizmuson, illetve az EKB TARGET2 elnevezésű fizetési rendszerének implicit garanciáin – keresztül. Ezeket a mechanizmusokat azonban meg kell különböztetni a többé kevésbé automatikus, folyamatos transzferektől. Amíg a teljes politikai unió csak egy jövőbeli vízió marad, addig a pénzügyi transzfereket a nemzeti parlamenteknek kell legitimálniuk.

Jelenleg, és talán még sokáig, az eurózóna szuverén államok uniója marad, ahol az egyes országok lesznek a felelősek saját politikájukért, illetve annak eredményéért. A „no-bailout klauzula”, amely a monetáris uniót létrehozó szerződésben szerepel, alapelvnek számít. Az eurókötvények alkalmazását például nemcsak erkölcsi értelemben tekinthetnénk kalandorságnak, illetve a „képviselet nélküli adózás” is a demokrácia megsértését jelentené.

Az európai bankunió megteremtése is egy olyan terület, ahol a rosszul értelmezett szolidaritás elve dominál. A közös bankfelügyeleti hatóság és a szanálási mechanizmusra vonatkozó javaslatok indokoltnak tekinthetők, azonban azt nehéz igazolni, hogy egy ország bankjainak múltbeli felelőtlen gyakorlatainak számláját egy másik országgal fizetessék meg.

Milyen reakciót okozna, ha például az olasz vagy a spanyol adófizetőket arra kérnék, hogy fedezzék a német IKB vagy HRE bankok vakmerő gyakorlata miatti károkat. Ki ne találna helytelenek egy ilyen kérést? Amikor viszont a német adófizetőket kérik arra, hogy kisegítsék a felelőtlen olasz vagy spanyol bankokat, azt szolidaritási tettként állítják be. A tagállamok bankrendszereinek a múlt örökségéből fakadó problémáit először nemzeti szinten kellene megoldani, és csak utána szabadna a bankunióval előrehaladni.

A kormányok és a bankok megmentése nem az az irány, ahol Németországnak vezető szerepet kellene betöltenie. Ha Németországnak egyáltalán vezetnie kellene, akkor azt a jó gazdaságpolitikai modell folytatásával tehetné meg, ami példaként szolgálhatna a többi ország számára. Németországnak valójában az európai uniós szerződésekben lefektetett vállalások tiszteletben tartása terén kellene vezető szerepet játszania. Emlékezetes, hogy 2003-2004 folyamán szégyenteljes és káros példát mutatott, amikor aláásta az EU Stabilitási és Növekedési Paktumát azzal, hogy nem tartotta be annak előírásait.

Walter Hallstein, az Európai Bizottság első elnöke folyamatosan azt hangsúlyozta, hogy az uniónak a jogállamiságot betartó államok közösségén kell alapulnia. A hitelességet ma csak úgy lehet visszaállítani, ha a szerződéseket és a különböző szabályokat ismét tiszteletben tartják.

Gondoljunk az eurózónára úgy, mint egy klubra. Ha a tagjai nem tartják tiszteletben az általuk megállapított szabályokat, akkor az felbomlik. Azokat, akik megsértik a szabályokat, figyelmeztetni, majd végül szankcionálni kell, lehetőleg automatikus módon. Azok számára pedig, akik folyamatosan megsértik a szabályokat, és még be is jelentik, hogy folytatják majd ezt a gyakorlatot, nem kellene engedni, hogy zsarolják a közösséget. Nekik a klubból való kilépésen kellene elgondolkodniuk.

Megnyugodhatnak azok, akik az európai klub feletti folyamatos német dominancia miatt aggódnak. Az egy évtizeddel ezelőtti Európa beteg embere státuszból kiemelkedett Németország ugyanis most makacsul és meggondolatlanul visszafordítja azokat a reformokat, amelyek oly erőssé tették gazdaságát. A már most is elég merevnek számító munkaerő-piaci szabályozások megerősítésével, az elhibázott energiapolitika folytatásával, a nyugdíjreform visszafordításával Németország aláássa jelenlegi gazdasági pozícióját, és a nehézségekkel küzdő országok irányába mozdul el.

Ez a gazdasági regressziós folyamat időbe telik, azonban le fog játszódni. Ennek következtében a német vezetésre vonatkozó felkérések el fognak tűnni, és a romló államháztartási helyzet majd kevesebb teret ad a pénzügyi segítségre vonatkozó kéréseknek. Miként fog így alakulni a jövőben az Európa vezetéséről szóló vita?

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org