Hitel nélkül az igazi

A 37 éves cseh közgazdász igazi sztárnak számít szakmájában. Amolyan „fenegyerek”, aki eredeti látásmóddal, tabuk nélkül közelít munkája tárgyához. A jó és a rossz közgazdaságtana című több mint 400 oldalas könyve bestseller lett a világban, magyarul is megjelent. TomᚠSedláček volt az európai gondolkodók sorozat első vendége Budapesten. Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete azért hívta meg, hogy lássuk, miről gondolkodnak Európában, és hogy a magyarokat is megérintse a tabudöntögetés. Sedláček remek előadó, aki úgy beszél közgazdasági kérdésekről, mint egy háziasszony a receptekről. Világosan, élvezettel, a szakzsargon teljes mellőzésével. A jelenlévőknek tetszett az előadás.

De vajon mit szóltak volna ehhez a döntéshozók, a hatalmon lévő vagy hatalomra törő politikusok? Mit mondtak volna ők arra, hogy nem szabad a gazdasági növekedést fetisizálni? Talán azt, hogy nem fetisizálnák ők, csak legyen már? Merthogy az elmúlt évek éppen nem növekedéstől voltak hangosak? Sedláček azt vallja, jobb egy alacsonyabb, ámde megalapozott hitel nélküli növekedés, mint akár egy hirtelen adódó 20 százalékos. A cseh közgazdász úgy véli, az se jó, ha az adósság elfogadható mértékét pontosan meghatározzuk. A hiányra kell inkább koncentrálni. Az igazi kockázatnak ugyanis a hitelből finanszírozott fejlődést tartja. Mi lenne, ha megnéznénk, mi lett volna az elmúlt években a világban, ha az egyes országok csak saját erőből növekedtek volna?

Hitellel könnyű. Az elmúlt évek nagy gazdasági válsága mögött ez a fajta növekedési modell húzódik meg. Tehát kellene egy másik modell, ami közelebb van a valóságos lehetőségekhez. Ezért ő például elgondolkodott azon, mi lenne, ha a fiskális politikát is kivennék a politikusok kezéből? Hogy ne tudjanak újra és újra hitelt felvenni, amikor ürül a kassza. Hogy más megoldást keressenek a növekedés támogatásához.

Ez egyelőre csak gondolatkísérlet. A gazdaság szerinte még depressziós állapotban van. Sőt, inkább mániás depressziótól szenved, azaz sokoldalú gyógymód kell. De a hitel-növekedés összefüggésének rendbetétele mindenképp ebbe a körbe tartozik. Csakhogy az országok jó része – így Magyarország is – már benne van a hitelcsapdában. Az újabb hitelek felvétele a régiek visszafizetéséhez is kell. Az elmúlt évek zsugorodó, stagnáló gazdaságában nem jött létre a fedezet erre. Mi a megoldás?

Ilyen helyzetben Sedláček se tud csodát tenni. Az adók emelése, vagy éppen újak bevezetése hozhat új belső forrást. Ez megtörtént, Magyarország erre széles skálán mutat innovatív, vagy inkább unortodox megoldásokat. A baj csak az, hogy az erőltetett bevételnövelés, jövedelem-központosítás ellenére sem csökkent lényegében az adósságállomány. Közben ugyanis nem zsugorodott ilyen keményen a központi kiadás. A pluszforrás így felszívódott a nagy költekezések áradatában.

Kényszerhelyzetben vagyunk, nem vitás. Természetesen a cseh közgazdász nem elemezte külön a magyar helyzetet. Egy elméleti modellt vázolt, amely tisztább helyzetet teremthet a gazdaságban, mint a hitel hajtotta növekedés. Ám hogy ezt melyik ország mikor tudja vagy akarja felvállalni, az már a belső gazdaságpolitikák, s elszánások függvénye. Egy ilyen modell hosszú távú, következetesen végigvitt gazdaságpolitikát feltételez. Nem négyévente változót, hanem akár sok-sok kormányzati cikluson átnyúlót. Magyarország gazdasági ügyeinek tartós és valóságos rendbetétele sok kormány feladata lehet. Lenne. De már az első lépésnél néhány alapelvben, alapértékben meg kell egyezni. A társadalommal, az ellenzékkel. Ha ez nincs, marad a kormányoktól kormányokig bukdácsoló próbálkozás. Néha vannak eredmények. Örülünk. Aztán kiderül, időszakos sikerekről van szó. És kezdődik minden előröl.