Két apró bökkenő mégis van az inflációval

A magyar piacgazdaság történetében eddig nem fordult elő, hogy az infláció teljesen eltűnjön. Most viszont három hónapja szinte egyáltalán nem változnak az árak, márciusban mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos hónapjához képest. A statisztikai hivatal idősora még a rendszerváltás előtt is magasabb inflációs számokat mutat.

Sokat segített az alacsony infláció kialakulásában, hogy külső árnyomással nem találkozott a magyar gazdaság, és a forint gyengélkedése csak egy picit látszik az árakon. Vagyis alig importálunk némi inflációt.

De két apró bökkenő mégis van az inflációval. Az egyik az, hogy az állam sokat tesz azért, hogy alacsonyan maradjon. A fogyasztói kosár több mint 9 százalékát kitevő háztartási energia az év elején (újabb) 10 százalékkal csökkent, ami jóindulattal sem nevezhető piaci folyamatnak. A másik, hogy a szabályozott árakon kívüli szolgáltatásoknál már érzékelhető emelkedés látható.

A statisztikai hivatal továbbra is 3 százalék körüli, valamivel az alatti maginflációt mér (ez az index nem tartalmazza például a rezsicsökkentés hatását), vagyis a piaci folyamatokat jobban megragadó mutató érzékelhetően magasabb a főindexnél. Igaz, a trend a maginflációnál is csökkentőnek tűnik. Az MNB tovább szűri a tételeket, és az adóhatások mellett kiveszi a dohány árrésének emelését is. Így a szabályozott árak, az adók, így a rezsivágás és a cigiáremelés kiszűrésével már csak 1,5 százalékos az infláció. Ha a „gyanús” tételeket kivesszük az indexből, akkor az inflációs cél felénél jár az áremelkedési ütem.

Mindennek két tanulsága lehet. Az egyik, hogy az inflációs várakozások csökkennek, ám a szűrt inflációs mutatók már 2010-ben is voltak olyan alacsony szinten, mint most, mégis többször a cél fölé ugrott a pénzromlás üteme. A másik, hogy egyre kevesebb termék és szolgáltatás árát alakítja ki a piac. Így viszont aligha lehetünk túlságosan büszkék arra, hogy az elmúlt 40 évben nem láttunk ilyen alacsony inflációt.