Marx és a Mechanical Turk

A közgazdász Suresh Naidu egyszer említette nekem, hogy három fő probléma van Karl Marx közgazdaságtanával. Először is Marx úgy gondolta, hogy a beruházások növelése és a tőkefelhalmozás kisebbíti a munka értékét a munkaadó számára, és így csökken a munkások alkuereje. Másodsorban nem teljesen értette meg, hogy a munkásosztály növekvő életszínvonala a kizsákmányolás magasabb szintjével járhat együtt. Harmadsorban Marx megrekedt a munkaérték-elméletnél.

A második és a harmadik probléma jelentős elemzési hiba maradt, azonban Marx azon elmélete, miszerint a tőke és a munka egymás helyettesítői és nem kiegészítői, a saját korában, illetve az azt követő évszázadban még hibás nézetnek bizonyult, azonban mára már talán nem számít tévedésnek.

Gondoljuk át, az emberek öt alapvető kompetenciával rendelkeznek a munka világában. Egyrészt a nagy izmok segítségével tárgyakat tudnak mozgatni, másrészt kis izmaikkal apró dolgokat tudnak alakítgatni, manipulálni. Harmadrészt kezük, szájuk, agyuk, szemük és fülük használatával biztosítani tudják, hogy bizonyos munkafolyamatok, műveletek megfelelőn történjenek. A negyedik kompetencia pedig azt a készséget takarja, hogy a társadalmi kölcsönösség és tárgyalások révén biztosítják, hogy mindenki egy adott irányba húzzon. Az ötödik kompetencia pedig az, hogy új dolgokat gondolnak ki, amelyek szükségüket, kényelmüket szolgálják, és azok előállítása munkát ad a többi ember számára.

Az első két készség olyan foglalkozásoknál hasznosul, amelyeket tipikusan kékgallérosnak nevezünk. A másik három kompetenciát pedig a fehérgalléros foglalkozásoknál lehet hasznosítani.

Az ipari forradalom jelentősen csökkentette az emberi izmok iránti igényt, miután a gőzgépek erőt állítottak elő, a fémipar pedig gépeket gyártott. Az ipari forradalom azonban nagymértékben növelte az igényt a szem-fül-agy-kéz-száj használatát igénylő kompetenciák iránt a kék- és a fehérgalléros foglalkozások terén.

Idővel a gépek reálárai folyamatosan csökkentek. A gépek megfelelő működését biztosító irányítási, ellenőrzési készségek reálárai azonban nem estek, miután minden egyes ilyen felügyeleti tevékenység egy emberi agyat igényelt, amelyhez 15 éves oktatási, fejlesztési folyamatra volt szükség.

A technológiai folyamatok jelenlegi iránya pedig afelé halad, hogy az emberektől a gépek felé terelődik át a munkafolyamatok és -műveletek felügyeletének kék- és fehérgalléros kompetenciáinak jó része.
Marx nem látta, hogy a textilmunkások helyettesítése az automatizált folyamatok révén bármi mást is tud okozni, mint alacsonyabb munkabért.

Elvégre is, a termelési szintet nem lehet addig növelni, hogy az elbocsátott takácsok, mint gépkezelők, eladók ismét munkához jussanak. Vagy mégis? A válasz erre az, hogy igen, azonban Marx tévedése nem volt újkeletű. Egy évszázaddal korábban a francia fiziokraták (Quesnay, Turgot és Condorcet) nem láthatták, hogy a mezőgazdaságban dolgozó munkaerő aránya 50 százalék alá csökkenhet anélkül, hogy az szociális összeomlást okozna. Elvégre a gondos gazdák, hasznos ipari munkások, romlott arisztokraták és lakájok világában a feldolgozott termékek, illetve a lakájok iránti keresletet limitálta, hogy azokat hány arisztokrata tudta használni.

Sem Marx, sem a fiziokraták nem tudták elképzelni azt a sok jól megfizetett dolgot, amelyek munkaerőigénye miatt nincs szükség arra, hogy a foglalkoztatottak 60 százaléka az agráriumban dolgozzon, másik 20 százalékot pedig még az emberek kézi erejét használó szövő- és fonóipari mesterségek, valamint a lovakat és szekereket alkalmazó közlekedési szektor alkalmazza. És mára az az optimista nézet alakult ki, hogy a jelentős vagyonnal rendelkező társadalmi réteg továbbra is olyan dolgokat fog kitalálni életének még kényelmesebbé tétele, luxusának fokozása érdekében, ami a társadalom jó részének ad majd munkát. E nézet szerint a gazdagok leleményességének mértéke majd meghaladja a szegények közül kikerülő munkaerő kínálatát, és a szegények középosztálybeliekké válnak.

A technológiák irányításának és felügyeletének gyors fejlődését látva a pesszimista nézet is figyelmet érdemel. Ebben a szcenárióban a folyamatok, műveletek megfelelő alakulását biztosító emberi kompetencia agyzsibbasztóan unalmas munka marad, míg a társadalmi kölcsönösség elve és a tárgyalások révén mindenkit egy adott irányba elkötelező kompetencia iránti igény korlátozott lesz. Vagyis e nézet szerint beköszönt a virtuális sweatshop (kvázi-rabszolgamunkával működő gyár – a szerk.) gazdaság kora, amelyben legtöbbünk asztalokhoz és képernyőkhöz van láncolva, mint sok tehetetlen fogaskerék, amely örökké az Amazon Mechanical Turk számára dolgozik. (Az Amazon platformja a munkát kínálók és keresők számára nyújt piacteret, ahol viszonylag kevés szakértelmet igénylő, de gyorsan elvégezhető, főként adatfeldolgozási munkákat lehet elvállalni. – a szerk.)

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org