Nemzetközi probléma a digitális gazdaság adóztatása

A számítástechnika gyors fejlődése egyre több iparágban teszi lehetővé az üzleti modellek átalakítását, és a termelésnek, illetve szolgáltatásnak digitális formában való biztosítását a hazai és a külföldi piacon egyaránt. A film, a zene és a sajtó termékeinek egyre nagyobb hányada érhető el digitálisan. A hirdetések, a pénzügyi és biztosítási szolgáltatásoknak is gyorsan növekvő része történik az interneten keresztül. A vegyiparban a modellek elemzésében, az egészségügyi szolgáltatásoknál pedig a betegek egészségügyi adatainak különböző célú felhasználása terén nagy fontossága van a digitalizációnak. És ez a sor hosszan folytatható. Az egyik alapkérdés így az, hogy behatárolható-e a digitális gazdaság területe vagy nem? Az erre a kérdésre az országok közötti forgalom feltételeit is figyelembe vevő válasz abból a szempontból is különösen fontos, hogy milyen formában szükséges átalakítani az adórendszereknek a jelenleg is érvényben lévő számos alapelvét, amelyeket a világ országai még az 1920-as években fektettek le, és azóta fejlesztettek tovább.

Az új technikai feltételek számos esetben lehetővé teszik, hogy vállalkozások számottevő gazdasági tevékenységet folytassanak az interneten keresztül bizonyos országokban, miközben adózási szempontból nem, vagy csak alig vannak ott jelen. Ennek következtében a nyereség utáni adók kivetésére nem a nyereséget termelő országban,  lletve más versenytárshoz viszonyítva csak jóval kisebb mértékben kerül sor. Sok tekintetben hasonló a helyzet a forgalmi adókkal (például áfa) kapcsolatban is. Ez a helyzet joggal veti fel azt a kérdést, hogy a jelenlegi nemzeti és nemzetközi adózási szabályok megfelelnek-e az új átalakuló feltételeknek. Továbbá, miközben a vállalkozások egyre inkább határokon átnyúlóan integrálódnak, a nemzeti adószabályok sokszor koordinálatlanok maradnak, és így számos technikailag jogszerű struktúra van, amely aszimmetrikus előnyöket biztosít mind a nemzeti, mind a nemzetközi adószabályokban. Ennek kapcsán sok példa van arra, amikor a versenyegyenlőség kárára olyan vállalkozások, amelyek ki tudják használni az aszimmetriákat, nagyobb profithoz jutnak az adózás után, mint az olyan vállalkozások, amelyek nem tudják megtenni, míg az adózás előtti nyereségük nagyobb volt.

Az egyes tagországok egyedül ezen a helyzeten nem tudnak változtatni, mivel a legtöbb esetben az egyedi intézkedéseik szinte elkerülhetetlenül kettős adóztatást eredményeznének. Így ezen csak a közös fellépés segíthet, és ennek érdekében kellett napirendre kell tűzni az úgynevezett adóalap-erózió és a nyereségátcsoportosítás kérdéseit. Erre a 2013. nyarán – az OECD keretében – elindított nemzetközi adórendszerbeli koordináció, az angol rövidítése révén BEPS-nek nevezett folyamat, teremtett lehetőséget. Az OECD-nek már korábban is volt az adózás kérdéseinek koordinálásával foglalkozó munkacsoportja, ami több jelentést is készített. A tavaly nyári BEPS jelentés mellett az OECD egy másik dokumentumot is készített a G20-ak júliusban megrendezett találkozójára, amely elfogadta a javasolt 15 pontos akciótervet. Ezt követően az OECD munkacsoportja egy újabb elemzés elkészítését kezdte el a digitális gazdaság adózási kérdéseiről, amelyet március 24-én általános vitára bocsátottak. Ez a dokumentum csak az előzményeket és az aktuális helyzetet ismerteti. Az új szabályokra vonatkozó módosítási javaslatokat majd a vita alapján, és azt követően terjesztik elő.

Ezzel párhuzamosan az EU is elkezdett dolgozni a saját jelentésén, amit az erre a feladatra felkért szakértői csoport az idei nyár elejére fog elkészíteni. Ez a jelentés részben kapcsolódik az OECD-ben folyó munkához. Az alapvető különbség az, hogy míg az OECD jelentés alapvetően a BEPS dokumentumban felsorolt kérdéseire koncentrál, addig az EU jelentésnek a belső piaci, esetenként sajátos feltételeire kell figyelemmel lennie. A kulcskérdés mind a kettő számára ugyanaz: milyen nemzetközi koordináció szükséges a digitális gazdaságban tevékenykedők igazságos adóztatásához, az adóelkerülés megakadályozásához.

Az OECD tagországok véleménye a szükséges intézkedésekkel kapcsolatban most még jelentősen megoszlanak. Hét ország (például Belgium, Luxembourg, Svájc, Hollandia, vagy Írország) úgy véli, hogy a digitális vállalkozások adóztatása nem igényel különleges szabályokat, hanem az egyébként is folyó adószabály-korszerűsítési munkák részeiként kell ezeket kezelni. Ezzel szemben öt ország (Olaszország, Franciaország, Görögország, Ausztrália, Új-Zéland) úgy véli, hogy ennek a szektornak az esetében különleges szabályokra van szükség. További három ország (Dél-Afrika, Kína, India) pedig azt az álláspontot képviseli, hogy a digitális gazdaságon is túlnyúló általános lépésekre is szükség van. Öt ország (Nagy-Britannia, Dánia, Svédország, Portugália, Spanyolország) pedig még nem rendelkezik határozott állásponttal. Az EU új tagországai sem nyilvánítottak még véleményt. Az országok véleménye közötti jelenlegi válaszvonalakat sok tekintetben az is meghatározza, hogy a potenciálisan érintett vállalatok rendelkeznek-e az adózás szempontjából fontos telephellyel az adott országban vagy nem, és ha nem, akkor mennyiben érinti az ország költségvetését kedvezőtlenül az, hogy az ország területén folytatott gazdasági tevékenység részben vagy teljesen adózatlan marad. A digitális gazdaság gyors fejlődése viszont hamar megváltoztathatja a jelenlegi nyertes vagy vesztes pozíciókat, és minden ország valamilyen mértékben érdekeltté válik új szabályok bevezetésében.