Gazdasági potenciálunkról

Lelkes kommentárok fogadták a bejelentést, hogy a magyar gazdaság az első negyedévben 3,5 százalékkal nőtt a megelőző év azonos időszakához képest. Egy évtizede még gyenge évkezdés lett volna a lapok címlapján egy ilyen adat esetén, ám más időket élünk: még a szkeptikus elemzők is elismerően szóltak a vártnál jobb adatról.

Sok előrejelző jóval feljebb vitte az idei várható GDP-számot, látva, hogy mekkora erőre kapott a magyar ipari termelés és kivitel. Az óvatosabbak hozzáteszik, hogy az első negyedévi adat ciklikus okok és mérési sajátosságok miatt a szokásosnál nagyobb óvatossággal kezelendő. Valóban, a KSH most lefele módosította a tavalyi első negyedév adatait, és ezzel ugyanaz az idei teljesítmény nagyobb növekedésnek látszik. Persze nem akármilyen hónapok állnak mögöttünk: a választás előtti hetekben minden napra jutott állami beruházás-átadás, bőven voltak gyáravatások, és életbelépett néhány népszerű jövedelemnövelő intézkedés is. A költségvetési hiány mostani hirtelen felfutása mutatja is a politikailag motivált költekezés hatását, amiből persze az is következik, hogy az év második felében szigorodni lesz kénytelen a költségvetési politika.

Mégis, a termelési és fogyasztási adatok gyorsulásra utalnak. Ezért meglepő, hogy az OECD tavaszi előrejelzése erre az évre 2, jövőre viszont csak 1,6 százalékos magyar növekedést prognosztizál (az EU előrejelzése idénre 2,3 százalékos, jövőre 2,1 százalékos GDP-bővülést tartalmaz). A külső véleményekre hiperérzékeny magyar hivatalosság nem szokott az OECD prognózisainak politikai elfogultságot betudni; kommentár nélkül maradt ez a szkeptikus előrejelzés. Mondhatjuk persze: fél százalékos előrejelzési különbségek bőven adódnak az alkalmazott módszertan eltéréseiből, ok lehet a prognóziskészítés időpontja is, hiszen a kedvező friss adatok egy korábban készített előrejelzésbe nem épülhettek be.

Azért elgondolkodtató, hogy ezek az előrejelzések a következő évhez már gyengébb dinamikát rendelnek, azon a módszertani alapon, hogy a magyar gazdaság potenciális üteme tartósan elég alacsony, viszont a mögöttünk hagyott években még jóval e szerény potenciált sem érte el a tényleges teljesítmény, ám a kibocsátási rés lassan bezárul, és akkor marad az a növekedési ütem, amely „benne van” a gazdaságban. Ez pedig egy százalék körüli a makromodellek szerint.

A potenciális kibocsátás azonban olyasvalami, amit a nehéz nagy biztonsággal megragadni. Leginkább csak utólag derül ki, hogy egy adott időszakban mi lehetett (volna) az a fenntartható teljesítmény, amely a gazdaság erőforrásainak állományából és a külső viszonyokból adódik. Egy autó esetében tudható, hogy adott köbcentikből „feltuningolás” nélkül és azzal együtt mekkora teljesítmény nyerhető. Egy gyárnál már nehezebb megállapítani a potenciális teljesítményt, hiszen újabb műszakok beállításával és szervezési intézkedésekkel megnövelhető a kapacitás. Még nehezebben értelmezhető az ügy a nemzetgazdaságra. Láttuk, hogy 2009-ben nagyot esett a magyar GDP, megnőtt a munkanélküliség, tovább gyengült a beruházási aktivitás. A tényleges output huzamosabb ideig a potenciális kibocsátási szint alá került. A gond az, hogy az alacsony szintű foglalkoztatás és az elmaradt beruházás idővel tartósítja a gyenge jövedelemtermelő képességet: a potenciál „hozzáromolhat” a tényleges teljesítményhez. Ám javulhat is, ha a tőke és a munka állománya nő, az intézményi rend javul.

Most az tehát a nagy kérdés, hogy vajon megmarad-e a magyar gazdaság az utóbbi években kialakult szerény képesség tartományában, vagy a potenciál is kezd-e javulni. A konvergenciaprogram szerint 2014 és 2017 között évi 1 és 2 százalék közé „gyorsul” a potenciális növekedési ütem. Az OECD és az EU előrejelzése csak annyit mond, hogy a mostani élénkülést részben a negatív kibocsátási rés fokozatos bezáródása magyarázza a javuló külső körülmények közepette: ha nem történne szerkezeti fordulat, marad az araszolás.

VG-Páholy-tagok: Bartha Attila, Bod Péter Ákos, Hegedűs Miklós, Veres Zsolt.

Megjelenés minden szerdán.