Lassan és bizonytalanul

„A tudományos-technikai forradalom és a társadalmi-gazdasági fejlődés kölcsönhatásaként kialakuló körülmények eredményeként elérhető közelségbe került a hosszú és egészséges élet” – írja egyik tanulmányában Józan Péter demográfus.

A vele készült interjúból sajnos azt a következtetést kell levonnunk, hogy ez az „elérhető közelség” a magyarok számára jóval többet jelent majd egy-két emberöltőnél.

Elég, ha csak azt nézzük, hogy a várható élettartam folyamatos és kétségtelenül örvendetes emelkedése ellenére is egy 2012-ben született magyar kisgyerek még mindig hat és fél évvel rövidebb életre tervezhet, mintha Franciaországba, Olaszországba vagy Németországba született volna. Lemaradásunk az életkilátások tekintetében csak nagyon lassan és nagyon bizonytalanul mérséklődik.

Lassan, mert, miként nem lehet a gazdasági hátrányunkat néhány év alatt ledolgozni, annak az évtizedeken át folytatott tudatos önpusztításnak a hatásait sem lehet rövid időn belül negligálni, amit főleg a középkorú férfiak folytattak évtizedeken keresztül. Bizonytalanul, mert az említettek többsége ugyan már nem dohányozza szét a tüdejét, issza el a máját - helyettük egyre több nő teszi ugyanezt.

És mert nem lehet tudni, hová vezet, ha egy országon belül akkorák a különbségek az emberek várható élettartamában, mintha nem is ugyanott élnének.

Az egészségfelmérések többsége sem ad okot túl sok optimizmusra. Magyarország még mindig nagyjából 800 ezer alkoholfüggő, több millió dohányos, három millió magas vérnyomás beteg, több mint egymillió diagnosztizált cukorbeteg országa.

Nem csökkent, sőt az összmortalitáson belül arányaiban emelkedett a daganatok okozta halálozás, és sokan még mindig csak akkor mennek orvoshoz, ha muszáj. Akkor persze, ha szerencséjük van, az orvosok, meg a modern gyógyszerek és műszerek megmentik az életüket.
Sajnos, elég egyértelmű, hogy ahová ez az út vezet minket, oda nem az van kiírva, hogy „hosszú és egészséges élet”.