Nem változtak a prioritások, a harmadik Orbán-kormányban nem lesz külön minisztériuma a kulturális ügyeknek. A kormányalakításról eddig kiszivárgott hírek és az elmúlt négy év legalábbis arra enged következtetni, hogy a kultúrának megtalálták a helyét a kimondhatatlan nevű Emberi Erőforrások Minisztériumában, s ha egyszer nem lesz (nem lesz?) külön tárca a gazdaságra és a pénzügyekre, ugyan mitől nőné ki magát a kulturális államtitkárság.
Gondolom és remélem, hogy ettől függetlenül nem huszad (csak tized) rangú kérdés Magyarországon a kultúra, hiszen vannak bíztató jelek. A XXI. Budapesti Könyvfesztivál zárónapján például a Magyar Tudományos Akadémia adott otthont a kazah elnök életéről szóló pontosan nem is tudom minek. Ráadásul miniszteri méltatás is elhangzott a könyvről, persze nem kulturális miniszteri, hiszen ilyen poszt momentán, ugye, nincs. Mi mást bizonyítana ez, minthogy az irodalom fontos és elismert terület, hiába bántják a labdarúgást megszállottként imádó miniszterelnököt, hogy a könyvek nem izgatják, a focival ellentétben. Talán eljön az idő, amikor a Nurszultan Nazarbajev elnökről szóló második művet maga a magyar miniszterelnök dicséri. Az 1500 éves magyar-kazah barátság és a keleti nyitás politikája erre éppenséggel apropót adhatna, igaz, ehhez minimum az kell, hogy megszülessen az újabb alkotás.
Lehet, voltak olyanok, akik erősen elgondolkodtak azon, hogy éppen a budapesti könyvünnepen a politika hogyan cserkészi be a kultúrát, az írók miként élik meg, hogy Nazarbajevvel kell versenyezniük. Az MTA-n a beszámolók szerint az is elhangzott, hogy középiskolákban, könyvtárakban, falusi olvasókörökben kellene forgatni a könyvet. Már látom, ahogy az intézmények felveszik a sürgősen megvásárlandók listájára a kötetet, a falusi olvasókörökről nem is beszélve.
Mivel megmoccant a magyar gazdaság, az eddigi pesszimista külföldi elemzők is növekedést jósolnak, így abban is bízni lehet, hogy kultúrára többet költ a magyar. Igaz, az Eurobarométer felmérése szerint nincs sok okom az optimizmusra, mert nem csak hazai, hanem európai tendencia, hogy a nép egyre kevesebb kultúrát fogyaszt. Tavaly a Magyarországon megkérdezettek 60 százaléka mondta például azt, hogy egy év alatt legalább egy könyvet elolvasott (az európai átlag 68 százalék). Igaz, a kutatás arra nem ad választ, hogy azt a könyvet mondjuk, Esterházy Péter írta-e vagy valamelyik legújabbkori celeb, esetleg jóravaló konyhatündér, akinek elege lett a valamelyik tized (na jó, huszad) rangú ker. csatornán szerzett mérhetetlenül nagy kulturális ismeretségből és népszerűségből, hát leült írni.
Az egészben mégsem ez az évi egy könyv (az is csak a 60 százalék esetében) a legszomorúbb, hanem az, hogy a polgárnak most már lenne pénze könyvvásárlásra, de a válaszolók nagy többsége úgy gondolta, hogy irodalomra (és úgy általában kultúrára) esze ágában sincs áldozni. Tetszik tudni: a rohanó világ! Harminc-negyven éve jobb volt a helyzet, igaz, a könyveket összehasonlíthatatlanul megfizethetőbb áron kínálták, de az átkosban háromszor több időt töltött olvasással a magyar, mint manapság.
Ma a szabadidő nyolcvan százalékát a televízió előtt tölti a nép, ami akkor is borzasztóan torz arány, ha a tévéműsorok minőséget szolgáltatnának, ám tudjuk, hogy ez nincs így. Ma már nem csak a ker. tévések, hanem a közszolgálati média sok műsorkészítője is a könnyebb ellenállást választja, elhiteti magával, hogy a nép igényeit kell kielégítenie – tessék megnézni, hogy mivel.
Kulturális célokra nyilván sokkal több állami pénzt kéne fordítani, persze meghagyva az alkotói szabadságot, a függetlenséget, az alternatíva lehetőségét, a „szokatlant”, a „népízléstől” erősen különbözőt. És ebbe természetesen bőven belefér az is, hogy a Nazarbajev-könyvet az vegye meg, aki akarja. Csak ne legyen kötelező olvasmány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.