Egy ideje a megválasztott magyar miniszterelnök első hivatalos útja nem az osztrák sógorhoz, hanem a lengyel baráthoz vezet. Ahogy korábban jelképes volt a bécsi vizit, ugyanaz lett a varsói villámlátogatás. Új politikát, váltást jelez, amit tudatni kell a világgal, de legalábbis Európával és valamennyire Magyarországgal is, bár idehaza a hasonló politikai gesztusok a tévéhíradókkal szédített népet nem izgatják.
Amúgy a nép értelmiségi része harminc éve még lelkesen fújta a lengyel, magyar két jó barát rigmust, de mostanában a testvérekkel főleg akkor találkozik, ha Lengyelországból vonat érkezik valamilyen állami vagy Fidesz-ünnepségre.
Az újabb négy év nyitása abból a szempontból mindenképp érthető, hogy az uniós tusakodások és a keleti nyitás erőlködő politikája mellett Közép-Európának, benne Magyarországgal, jó lenne, ha felértékelődne a szerepe, és azt Brüsszelben segítenék. Figyelemre méltó és remélem, nem csak gesztus, hogy Orbán Viktor Varsóban világossá tette, Lengyelország a mienknél jóval nagyobb piac, így a jelentősége és közép-európai vezető szerepe egyértelmű. Ha ennek elismerése a magyar miniszterelnök realitásérzékére vall, akkor az valódi elmozdulás a Közép-Európában Magyarország a motor elmélet sulykolása helyett.
A gesztusok mellett a realitás része az is, hogy Orbán másodjára gyorsan Berlinbe utazott, ahol Angela Merkel kancellárral is tárgyalt. Magyarország legnagyobb kereskedelmi partnere Németország, a magyar gazdaság fejlődése nagyban függ a németétől, ha ők megérezték a válságot, akkor mi végképp megszenvedtük. Van esély arra, hogy az újabb Orbán-ciklusban kevesebb rosszallás érkezik Berlinből, már csak azért is, mert főleg politikai kérdésekben a „nehezét” a kétharmados többséggel végigverte a magyar kormány, megvívta csatáit Brüsszellel, Berlinnel, minden értetlenkedővel.
A hadakozás nyilván nyomot hagyott a nyugati kapcsolatokban, az ottani államvezetők következetesek, a demokráciát, szabadságjogokat, alkotmányosságot érintő kérdésekben nem változtatják évenként az értékrendjüket. A magyar kormány néhány kérdésben elment a határig (és Strasbourgig), ha pedig kellett, visszakozott, s mivel profi módon felépített a propagandagépezete, itthon a vereségeket is sikerként tudta eladni.
Magyarországot Nyugat-Európában a helyén kezelik. Orbán Viktort Brüsszelben (Berlinben, Londonban, Párizsban) megismerték és kiismerték, ha valamivel diplomatikusabban politizálna, akkor néhány kérdésben talán még értékelnék is az erőfeszítéseit.
Illetve azt nem tudjuk, hogy Orbán a nyugati négyszemközti megbeszéléseken hogyan szerepel, a partner ugyanis betartja az illemszabályokat, és sok mindenről nem beszél. Nagy kérdés, hogy a következő négy évben, az esetlegesen átrendeződő uniós palettát is figyelembe véve a magyar Brüsszel-politika változik-e. Vagyis: a magyar kormány folytatja a szabadságharcos küzdelmet, mindenáron harcolni akar, vagy beéri a partnerséggel.
Elhiszi, hogy az Európai Unió többet hoz a konyhára, mint amennyiről a magyarokat a propagandában tájékoztatják. Esetleg össze akarja keverni a nemzeti érdekek védelmét azzal a hipotézissel, hogy az unió mindenben globálisan maga alá akarja gyűrni a kis országokat. Mert ha így lenne, nem kéne az Európai Unió tagjának lenni, és egyből okafogyottá válnának a nem leszünk gyarmat feliratú transzparensek alatti masírozások.
Az uniós gazdaságpolitizálás mellett változatlan(ul) marad a keleti nyitás, amelynek sarokköve a nem elhanyagolható országok (Azerbajdzsán, Kazahsztán, arab államok) mellett Kína és Oroszország lehet. A kínai nagy tervek megvalósulása továbbra is a maguk lassú útján halad, míg Oroszország a következő hónapokban és valószínűleg években az egyik legkényesebb és legkockázatosabb terület lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.