Tíz év az áfa tükrében

Első benyomásom az volt, hogy az áfarendszer nem más, mint a formális logika diadala a józan ész felett, hiszen „ráérzéssel” szinte semmit sem szabad eldönteni, mindig követni kell azt a bizonyos gondolatláncolatot, amit „áfalogikának” szoktak nevezni. Az EU-s csatlakozásunk előtt a magyar áfarendszer egyszerű volt: az áfatörvénynek körülbelül 80 paragrafusa volt, az ügyletek teljesítési helyét csupán két paragrafus határozta meg. Ha az áfatörvény mégsem adott egyértelmű eligazítást, akkor az APEH iránymutatásai között lehetett keresni a választ.

Elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha lesz egy 300 paragrafusos áfatörvényünk. A teljesítés helyét 30 paragrafus részletesen szabályozza attól függően, hogy például a szolgáltatás igénybevevője adóalany-e vagy sem, EU-s vagy harmadik országbeli, és a tényleges használat vagy felhasználás hol történik.

És ami talán a legfontosabb: a nemzeti joganyagon kívül nem kellett figyelemmel kísérni EU-s áfairányelveket, kötelező erejű EU-s rendeleteket, vagy az Európai Bírósági ítélkezési gyakorlatát, ugyanis nem gondoltuk, hogy a közösségi jognak közvetlen hatálya lenne. Egyesek szerint azok voltak a békebeli idők. Mások szerint az áfarendszerünk, bár egyszerű volt, nem volt kellően szofisztikált, nem türközte az egyre komplexebb gazdasági viszonyokat. Majd 2004. május 1-jétől egyik napról a másikra a nemzeti áfatörvényünk körülbelül kétszeresére duzzadt, kiterjedt a célország szerinti adózás, az áfarendszerbe bekerültek a közösségen belüli, illetve más ügyletek.

A közösségi jog közvetlen hatálya egy olyan paradigmaváltás volt, amely nagyon lassan épült be az köztudatba. A csatlakozást követő első években az EU-s jogforrásokat, netán Európai Bírósági ítéleteket idéző szakembereket fura különcnek tartották, az ilyen hivatkozásoknak inkább akadémikus, mintsem praktikus jelentőséget tulajdonítottak. Időbe telt, míg az EU „elkaszálta” az áfatörvény kifizetettségre vonatkozó rendelkezéseit, mint az áfavisszaigénylés feltételét, így leegyszerűsítve a visszaigénylési rendszert.

A 2007-től hatályba lépett az új EU-s új irányelvnek már több mint 400 cikkelye volt. A 2010-től életbe lépő úgynevezett „áfacsomag” a célország szerinti adózás elvét közösségi szinten szélesítette ki a szolgáltatások teljesítési helyének alapos átgondolása révén.

Az EU-s végrehajtási rendeletet – amely az EU-s áfairányelvben külön nem definiált fogalmakat tartalmazza – az Európai Tanács még 2005-ben alkotta meg, majd ezt 2011 júliusától jelentősen bővítette. Ez ad iránymutatást például arra, hogy miként kell eljárni, ha a szolgáltatásnyújtónak vagy a szolgáltatás igénybe vevőjének több áfa telephelye van, több országban. A változás szinte folyamatos, a rendelet nemrég újból módosult, 2015-től új változások lépnek életbe.

De merre tartunk? Az áfafolyamatok egy része tökéletesen automatizálható. Nem lesz meglepő, ha a jövőben a határokon átívelő folyamatok egy részét a cégvezetők a webes felületen tudják majd figyelemmel követni. Valószínűleg erősödni fog az a törekvés, hogy az áfacsalással érintett területekre még jobban kiterjedjen a fordított adózás. Jövőre a „mini” egyablakos rendszer (az adóalanyok az illetőségük szerinti tagállamban tehetik meg egységesen a többi tagállamra vonatkozó bevallást) kiterjed az egyes telekommunikációs, műsorszolgáltatási, illetve elektronikus szolgáltatásokra.

Az Európai Unió áfarendszere nem csak a magyar adórendszert változtatta meg, hatása messzemenően túlmutat az EU határain. Semmi sem tükrözi ezt jobban, mint az OECD napokban kiadott áfaajánlása. Ezzel az OECD rámutatott az európai típusú áfarendszer örök alapelveire: az áfa legyen semleges, igazságos, reagáljon a technológia és a piac változásaira, de ugyanakkor legyen hatékony és egyszerű. Remélem és hiszek abban, hogy az áfa több, mint csupán a formális logika diadala a józan ész felett.