Szlovénia válsága: "Szerencse és dicsőség odavannak"

„Szerencse és dicsőség odavannak / s mert nem hajoltak jó szóra az elmék, / elhallgatott édes szava a dalnak”. A szlovének egyik legnagyobb nemzeti költője, a tizenkilencedik században élt France Prešeren néhány verssora híven tükrözi Szlovénia jelenlegi helyzetét. A volt szocialista mintaország az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozók közül elsőként vezette be az eurót. A belépés után egy évvel, 2008-ban már az euróövezet perifériájára szorult, és csak hajszál híján kerülte el a gazdasági összeomlást.

Az euróövezethez való csatlakozás terve a gradualizmus elvének (fokozatosság és megfontoltság) szellemében már az uniós tagság előtt, 2003-ban felmerült. A Szlovén Nemzeti Bank és a kormány közös munkaanyagban pontosan meghatározták az euróövezethez való közeledés, majd belépés folyamatát. Természetesen nem számoltak a világgazdasági válsággal, ám ennek ellenére aligha vitatható, hogy alapvetően politikai döntésről volt szó. A bizonyítási kényszer erőteljesen hatott a döntésre; ez hiba volt, amit akkor persze még nem lehetett tudni.

A válság előtti utolsó évben, 2007-ben az egy főre jutó GDP az EU átlag 91 százaléka volt Szlovéniában, a munkanélküliségi ráta elviselhető szinten, 4,4 százalékon alakult, az infláció pedig 5,5 százalék volt, ami ugyan az EU-átlag (3,7 százalék) fölötti érték, de nem mondható drámainak. A gazdaságban azonban a túlfűtöttség és az aránytalanság jelei mutatkoztak.

Az alacsony hozzáadott értékű szektorok kibocsátása nőtt a leggyorsabban, az iparban gyakorlatilag teljes volt a kapacitáskihasználás, ám ezt nem kísérte technológiai fejlesztés. Ehhez nagymértékben hozzájárult a hagyományosan alacsony külföldi működőtőke (FDI), valamint az, hogy a magánszféra veszélyesen eladósodott. A háztartások adósságállománya 11 százalékkal gyorsabban emelkedett, mint az EU-átlag.

Ugyanakkor számos gazdaságpolitikai hiba már „előkészítette” a válsággal szembeni gyenge ellenállóképességet. Mindenekelőtt a külföldi tőkével szembeni fenntartás tekinthető a súlyos helyzet legfőbb okának. 2006 és 2011 között mindössze 2,1 milliárd dollár volt a beáramló tőke, miközben Görögországban 11,3, Lengyelországban 38,2, Csehországban pedig 10,5 milliárd dollár volt.

A szlovén állam és annak számos vezetője nyíltan idegenkedett a külföldi tőkétől, részben azért, mert úgy vélte, hogy ezáltal elveszíti a gazdaság feletti irányítás lehetőségét, részben pedig mély meggyőződése volt, hogy nagyobb mértékű technológiai fejlesztésre nincs szükség: a szlovén gazdaság állja a versenyt a fejlett piacokon is. Ez a magatartás – bár változóban van – még ma is tetten érhető. Szlovéniának sokan felróják azt is, hogy a költségvetés a válság előtt is deficites volt, amikor többletre kellett volna törekedni.

Amikor a gazdasági túlfűtöttség és a gyenge tőkevonzó-képesség okozta egyensúlytalanságok kirajzolódtak, Szlovénia már az euróövezet tagja volt. A válságkezelés hatékonyságát és mozgásterét jelentősen csökkentette, hogy Szlovéniának nem volt független monetáris (kamat- és árfolyam) politikája.

A magas költségvetési hiány és a romló megítélés miatt szigorú fiskális politikára kényszerült az ország. Az elmúlt két és fél évben több intézkedéscsomagot vezetek be, amelyek ellen nem volt nagyobb tiltakozási hullám, miután a kormány mindegyik csomagot előzetesen megtárgyalta a gazdasági élet különböző szereplőivel. Szigorú takarékossági intézkedéseket vezettek be az állami szférában, növelték az adókat, a munkanélküliségi segély időtartamát pedig 18 hónapban maximálták, emelték a nyugdíj korhatárát, és rájöttek, hogy a külföldi befektetéseket ösztönözni kell. Felgyorsították a privatizációt és tőkét juttattak a bankrendszernek.

A hitelminősítő intézetek kedvezően fogadták a bekövetkezett és tervezett változtatásokat. A Moody''s például Szlovénia „Ba1” szintű adósbesorolását májusban negatívról stabilra módosította.

Mindezek alapján látható, hogy az intézkedések iránya és a célja is jó. Nagy kérdés azonban, hogy mennyire hat még a külföldi tőkével szembeni idegenkedés, és milyen összetételű és irányultságú lesz az új kormány. Az is kétséges, hogy a jelenlegi, a válság hatásait még magán viselő, sok szempontból bizonytalan világgazdasági helyzetben akad-e külföldi vevő a meghirdetett privatizációkra.

A nyári választásokon Zoran Janković, a Pozitív Szlovénia elnöke lehet a legesélyesebb, márpedig, úgy hírlik, ő nem híve a privatizációnak, ahogyan a külföldi tőkének sem. Mindezek miatt az egész privatizációs folyamat kimenetele bizonytalan, pedig ez kulcseleme annak, hogy a szlovén gazdaság jobb teljesítményt mutasson. Így lehetséges, hogy a korábbi, elfogadott programok és a még mindig fennálló válsághelyzet miatt az új kormány feladja ezt a merev pozíciót.