Addig tart a boom időszaka, amíg nem fáj?

A szélesebb közvélemény azonban nem tűnik nyugtalannak: a Google Trends adatai szerint ugyan némileg nőtt a „tőzsdepiaci buborék” kifejezésre történő keresések mértéke, de az nem éri el a 2007-es csúcsszintet, az „ingatlanpiaci buborék” esetében pedig a keresések viszonylag ritkának számítanak.

A szakértők aggodalma azonban érthető, hiszen az a nézet, hogy a piacok mindig hatékonyan működnek, csak akkor maradhat fenn, ha néhány ember ezzel nem teljesen ért egyet, és úgy gondolják, hogy a piacon történő, előre megtervezett ki- és beszállással profitot tudnak realizálni. Ugyanakkor az erősödő aggodalom veszélyes is lehet, mert nem tudhatjuk, hogy az mikor vált ki egy túlzott reakciót. 

A nemzetközi szervezetek nemrégiben figyelmeztetéseket adtak ki az eszközpiacok spekulatív kilengéseivel kapcsolatban, arra intve, hogy óvatosnak kell lennünk egy esetleges újabb válság elkerülése érdekében. A Nemzetközi Valutaalap vezérigazgató-helyettese, Zhu Min egy júniusi beszédében azt mondta, hogy számos európai, ázsiai és amerikai országban az ingatlanpiac „a túlfűtöttség jeleit mutatja”. Ugyanebben a hónapban a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) az éves jelentésében azt írta, hogy ezek „a jelek nyugtalanságra adnak okot”.

Az újságok szintén megkongatták a vészharangot. Július 8-án a New York Times címlapján az a némileg túlzó cím állt, miszerint a „Tőzsdéktől a vidéki gazdaságokig, mindenhol buborékok fújódnak: világszerte szinte az összes eszköz ára magas, ami kockázatokat jelent.” Az a kifejezés, hogy ez a jelenség „szinte az összes eszközt” érinti, túl erős, azonban az tény, hogy az újság nem söpri szőnyeg alá az aggodalomra okot adó jelenségeket.
Az nem teljesen világos, hogy ezek a figyelmezető hangok miért csak most szólalnak meg, azok után, hogy a piacok már öt éve, a 2009 eleji mélypont óta általános fellendülésben vannak. Miért nincs már meg az a várakozás, hogy ez az időszak további éveken át tarthat még? Úgy tűnik, ezt a gondolkodást jelentősen befolyásolják az utóbbi időszakban a tőzsdepiacokon tapasztalt rekordok, még ha ezek a szintek gyakorlatilag semmitmondónak tekinthetők az infláció miatt.

A Nemzetközi Valutaalap júniusban mutatta be a globális ingatlanpiaci trendeket követő új weboldalát. A honlap kimutatásai szerint az ingatlanárak globális indexe a GDP-vel súlyozott bázison mérve olyan gyorsan emelkedik, mint a 2008-as válságot megelőző időszakban, bár még nem érte el a 2006-os rekordszintet.

Emellett a Fed is azt közölte, hogy ha a gazdaság úgy bővül, ahogy az várható, akkor a 2012 szeptemberében elkezdődött mennyiségi lazítás utolsó kötvényvásárlását a Fed Nyíltpiaci Bizottságának októberi ülését követően tarthatják meg. Ez ismét befolyásolhatja a piacot figyelemmel követő szereplők gondolkodását, bár ez a bejelentés egyáltalán nem közölt újdonságot, hiszen mindenki tudja, hogy a Fed előbb-utóbb befejezi kötvényvásárlási programját.

A probléma az, hogy nem lehet tudni, miként reagálnak az emberek majd erre a változtatásra, vagy a túlzott áremelkedés- vagy csökkenés bármilyen jelére. A nagy pénzügyi válságok történetei ugyanis a vizsgálódás szempontjából nem megfelelően dokumentáltak, így a közgazdász matematikusok következtetései jelentős tévedéseket is eredményezhetnek.

A legutóbbi válságig, a közgazdászok a „nagy mérsékelt időszakról” beszéltek, amely periódusban a gazdaság ingadozásai egyre enyhébbekké váltak, és sokan úgy vélték, hogy a gazdasági stabilizációs politika a hatékonyság új magas szintjét érte el. 2005-ben, nem sokkal a pénzügyi válság kitörése előtt, James Stock (jelenleg Barack Obama amerikai elnök gazdasági tanácsadói testületének tagja) és Mark Watson, a Harvard közgazdász matematikusai arra jutottak, hogy az utóbbi 40 évben a fejlett gazdaságok volatilitása csökkent, és kevésbé függnek egymástól. Ez a következtetés jelentős módosításra szorult a pénzügyi válság tapasztalatainak fényében. A 2009-es gazdasági visszaesés, amely a válság legrosszabb évének számít, katasztrofális volt.

Valójában az elmúlt száz évben csak három jelentős globális válság tört ki: az 1929-1933, az 1980-1982 és a 2007-2009 közötti. Ezek a krízisek súlyosabbnak tűnnek annál, mint hogy csak a gyakori kisebb ingadozások kiszélesedett verziói legyenek. Miután csak háromszor kellett ilyen szintű válságot megtapasztalni, így igen nehéz megérteni ezeket az eseményeket.
Úgy tűnik, hogy mindháromnak köze volt a spekulatív ármozgásokhoz, amelyek a legtöbb megfigyelőt meglepték, és sosem lettek teljes mértékben megmagyarázva, még évekkel a válságok után sem.

Emellett ezen krízisek létrejöttéhez a kormányzati döntéshozók hibái is hozzájárultak. Az 1980-1982 közötti válságot például az iraki-iráni háború miatt megugrott olajárak váltották ki. Mindegyikben szerepet játszottak az eszközár-buborékok, amelyek kipukkanása pénzügyi összeomlást okozott.

Azok, akik komoly veszélyekre figyelmeztetnek abban az esetben, ha a spekulatív áremelkedések időszaka akadálytalanul folytatódhat tovább, joggal teszik ezt, még ha nem is tudják ténylegesen bizonyítani aggodalmuk alapját. Ezek a figyelmeztetések segíthetnek annak megakadályozásában, hogy a jelenleg megfigyelhető boom-időszak túlságosan elhúzódjon, és veszélyesebbé váljon.

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org