Ahogy egy gaianauta elképzeli

Nem szeretem az üzleti prédikátorokat, a gurunak kikiáltott embereket. Általában van bennem egy viszolygás, amikor valaki belém akarja beszélni, hogy képes vagyok valamit megcsinálni, csak nagyon akarnom kell. Csak motiváltnak, energikusnak kell lenni, s menni kell előre, mint egy gép. Mégis, az utóbbi időben többször be kellett vallanom, hogy egy jól sikerült előadás valóban fel tudja rázni az embert, valóban megemeli az energiaszintjét, valóban kihúzza esetleges levertségéből, tespedtségéből. Sőt, jó kedvet, optimizmust is ad, amitől máris jobb a közérzet. S ez nem semmi.

Amikor John Maxwell amerikai üzleti prédikátor a Hungexpo csarnokában több ezres közönség előtt tartott tavaly előadást, érezhető volt, mekkora ereje van a szavainak. Szinte fanatizálta az embereket, de mindenképpen nagy lelkesedést váltott ki, sokszoros tapssal kísérve. Éppen ezért veszélyes is lehet, ha rossz célok érdekében használják. Az üzleti világban egyszerű a feladat: a teljesítmény növelése, az emberek érdeklődésének, fantáziájának beindítása. Ez elfogadható. Ezt célozzák a különböző tréningek is, gyakorlatokkal, elméleti tudnivalókkal kiegészítve hozzák elő, fejlesztik ki azon képességeket, amelyekkel jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben, s ami lényeg, a munkahelyen jobban teljesítünk.

Mert itt minden nagyjából akörül forog, miként lehet úgy több profitot elérni, hogy azért az ember se menjen rá, azaz ne égjen ki, ne legyen fásult, frusztrált az állandó teljesítménykényszertől. Jó lenne, valami más világ, más mérőeszközzel, más céllal, de amíg kapitalizmus van – s egyelőre ennél jobb rendszert nem találtak ki – marad a profithajsza, s az ehhez szükséges teljesítménymaximalizálás is. Néhány alternatív megoldás, érdekes működési modell csak arra jó, hogy jelezze: lehetne másként is, de hogy miként lehet tömegesen más modellre átállni, arra nincs válasz még.

Az emberi lét, az emberi teljesítmény körül forog Dr. Farkas András nemrégiben megjelent Legyőzhetetlen című könyve is. Sokadik ez a motivációs olvasmányok sorában, a megközelítés módjában azonban unikum: a cselekvő embert az univerzumba helyezve történelmi szerencsének nevezi az emberiség létezését. A fejlődés szerencsés túlélőit ugyanakkor felelősség is terheli a jövő alakításában, a természet megőrzésében. Ám ehhez mindenekelőtt az kell, hogy az egyén tisztában legyen saját magával, szeresse önmagát, érezze kivételezettségét, szerencséjét, s e boldog állapot adja meg azt az energiaforrást, amely a teljesítmény forrása lehet.

Kicsit misztikus, elvont így ez az egész? Így első hallásra talán igen. A nagyon racionális embert zavarhatja, ha boldogságra, meg szeretetre, pláne ha évmilliárdokra visszavezethető szerencsére utalva akarja valaki megteremteni a mai cselekvés motivációját. Ennél egyszerűbben működnek az emberek. Egy kézzelfogható cél kell, s a megvalósításhoz némi ösztönzés.

Ez lehet erkölcsi siker is, szakmai elismerés, de anyagias világunkban a leghatásosabb eszköz mégis maga a pénz. Mindez igaz, néha azonban az embernek érdemes végiggondolnia, honnan jött, hova megy, s azt is, mit tehet környezetéért. A szerző, Farkas András ugyanis gaianauta, azaz olyan ember, aki az univerzum minden elemének összhatását, együttélését kalkulálva szeretné „megváltani a világot”, azaz tenni a fejlődésért. Ez egyedül nem megy, az összefogás, az együttműködés a kozmikus fejlődésnek is alapja.

Leegyszerűsítve ennyi a könyv. Gondolatai azonban messzebbre visznek, múltban, s jövőben egyaránt. Vagyis a ma élő ember életét, célját elemeli a mindennapi robot szintjéről egy másik szférába, az alkotó, értelmes cselekvés területére. Jó lenne már ott lenni, nem?