Csak a pénz számít

Bárhova nyúlunk, furcsa jelenségeket észlelünk. Mondhatjuk azt is, visszafejlődünk. De nem biztos. Csak valahogy a mi fejlődésünk más jellemzőkkel bír, mint azon országoké, ahová tartozni szeretnénk. A pénz persze, mindenhol sokat számít, de a fejlett országokban nem dominálja ennyire a döntéseket. Persze, ha magasabb az életszínvonal, ha általában jobbak a kereseti lehetőségek, akkor már nagyobb hangsúlyt kap az önmegvalósítás, a szakmai szempont, és a képzés, a tanulás lehetősége is.

A furcsa jelenségek közé sorolható a magyarok nagyfokú boldogtalanság-érzete is. Az egyes országok általános boldogságát vizsgáló World Happiness Report adatai szerint a magyarok a 110. helyen állnak az elégedettségi listán. A 156 ország közül Európában csak Bulgáriát, Macedóniát és a kaukázusi országokat előzzük meg. Ne hivatkozzunk arra, hogy történelmileg determinált ez, mi mindig is pesszimisták voltunk. Valami más magyarázat is kellene e jelenség értelmezéséhez ma már. De ha a korrupciós indexet nézzük, ott is romlás tapasztalható. Az EY felmérése szerint tavaly az üzletemberek 58 százaléka gondolta úgy, sok a visszaélés, a megvesztegetés a magyar gazdaságban. Idén már 60 százalékuk vélekedett így. Furcsa, nem? Minden kormány harcol a korrupció ellen, az meg csak egyre nő. Igaz, e harcnak különös módját jelenti, hogy az államhoz köthető üzletek átláthatósága egyre korlátozottabb, márpedig a titkolózás a korrupció melegágya lehet. Így bizony előfordulhat, hogy jövőre a korrupciós érzet még rosszabb lehet. A furcsaságok közé tartozik, hogy miközben a versenyképességre nyersanyagokban és egyéb természeti javakban szegény országokban az emberi tudás van a legnagyobb hatással, itt a tankötelezettség felső határát csökkentették. És az iskolákat államosították, az irányítást központosították. Ne lepődjünk meg hát azon sem, ha egy idő után a képzetlen, semmihez sem értő tömegek száma kezelhetetlenül nagy lesz. Már ma is sokan vannak munka nélkül, ebben a kategóriában. A gazdaságban, az üzleti boldogulásban a kreativitás, az innováció egyre nagyobb szerepet játszik. Nehéz azt képzelni, hogy az agyonszabályozott, központilag irányított iskolák majd szárnyaló gondolkodású gyerekeket nevelnek.

De vissza a pénzhez. Nem is annyira meglepő, hogy ennyire meghatározó a szerepe a gondolkodásunkban. Magyarországon – a válság hatására is – nőtt a szegénység, a középosztály is egyre vékonyabb lesz. A munkanélküliség statisztikáját inkább csak a kormányzati közmunkaprogramok javítják. A devizahitel egyre növekvő terhe sok százezer embert nyomaszt, s bár most a kormány nagyobb sebességre kapcsolt e probléma kezelésében, akit egyszer a kiszolgáltatottság, kilátástalanság érzete megcsapott, az nagyon óvatos lesz. A munkánál szinte csak azt nézi, mennyi a fizetés. Még az sem érdekes, ha a munkavállaló nem a képzettségének megfelelő állásban van – ez ma Magyarországon minden harmadik dolgozóra igaz –, csak legyen fix állás. Rövid távú szemlélet? Igen. De most ilyen időket élünk. S persze elgondolkodhatunk, hogy akkor mire való a képzés, a tanulás, ha nem akarunk képzettségünknek megfelelő állást találni. Valójában akarnánk. Akarunk. De most túl akarunk élni. Mindent. Válságot. Kormányt. Bizonytalanságot.

A bizonytalanság kora elkezdődött – jellemezték évekkel ezelőtt szociológusok, társadalomtudósok a válság utáni korszakot. Ezzel nem lenne baj, ha „csak” a gazdasági változások idéznék elő ezt az állapotot. Ezt előbb-utóbb ki lehet ismerni, alkalmazkodni lehet. Ám amikor már egyéb hatalmi tényezők is bezavarnak a képbe, s torzítják az amúgy sem könnyű helyzetet, akkor nehezebb a túlélés. Akkor szakmai elképzelések, álomállás helyett marad a pénzhez való ragaszkodás. S ez még nem is a legrosszabb variáció.