Nem lesz könnyű változatlan szinten tartani a kamatot 2015 végéig

Két évvel ezelőtt nem értettem pontosan, hogy a Magyar Nemzeti Bank miért kezdett monetáris lazítási ciklusba, amikor az infláció elérte a 3 százalékos célérték kétszeresét, és a nyáron még a jegybank elemzői sem láttak teret az enyhítésre. Bevallom, most sem látom világosan, hogy 2012 augusztusában miért lehettek erősebbek a csökkentés irányába mutató tényezők. Igaz, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke akkor már megígérte, hogy megmenti az eurót, Ben Bernanke korábbi Fed-elnök helikoptere azonban még nem szállt fel harmadszorra. Számomra csak késő ősszel tűntek erősebbnek a kamatvágás melletti érvek.

De ez már a múlt. A kétéves kamatciklus során összesen 490 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát az MNB, így mostanra 2,1 százalékra süllyedt a kamat. A lépések kétségtelenül hozzájárultak a kötvényhozamok, a hitel- és betéti kamatok csökkenéséhez és a gazdasági növekedés beindulásához. Ám a forintot is gyengülő pályára küldte a kamatciklus, ami viszont éppen óvatosságra inthetett sokakat.

A Matolcsy György vezette Monetáris Tanács most nem csak megállította a kamatvágási ciklust, hanem előretekintő iránymutatást („forward guidance”) is adott, mint ahogy az elmúlt egy-két évben a világ legnagyobb jegybankjai teszik. A tanács eldöntötte, hogy tartósan alacsony szinten marad a kamat, és 2015 végéig nem is szándékoznak változtatni a szintjén, ha az inflációs folyamatok nem indokolják. Sokan arra figyelmeztettek, hogy egy kis, nyitott gazdaságban az iránymutatás hitelessége gyenge lehet, mert nagyon erősen hatnak a gazdaságra a külső folyamatok. Ilyen volt éveken keresztül a Federal Reserve pénznyomtatása, ami a relatív magasabb kamatozású, kockázatosabb eszközök felé terelte a befektetőket. Most változhat a széljárás, és nem csak a pénznyomtatást állítja le a Fed, de jövőre kamatot is emelhet.

Az MNB szerint százalékokban mérhető növekedési többlettel és százmilliárdokkal alacsonyabb finanszírozási igénnyel járt a kamatciklus. Két év alatt több mint 1 százalékkal növelte az inflációt és a GDP-t a kamatvágás, és hosszú távon 300 milliárddal csökkentheti a költségvetés kamatkiadásait. Szerintük a kamatcsökkentések nélkül az idei infláció számottevően negatív tartományba (-1 százalék közelébe) süllyedhetett volna. Ez valóban igaz lehet, ha 7 százalékon marad volt a kamat végig.

Az viszont biztos, hogy nem létezik a világon olyan „héja” összetételű tanács, amelyik nem vágta volna érdemben a kamatot az elmúlt két évben.
A kérdés éppen ezért inkább úgy merül fel, hogy megérte-e 490 bázisponttal vágni, vagy esetleg meg kellett volna-e elégedni egy később kezdődő és magasabb kamatnál megálló ciklussal, ami szintén élénkítette volna a gazdaságot és növelte volna az inflációt. Igaz, talán kissé lassabb ütemben.
Esetleg érdemesebb lett volna az inflációs cél közelében, 3 százaléknál megállítani a ciklust, hogy ne alakuljon ki negatív előretekintő reálkamat? A jövő év közepétől a jegybank előrejelzése szerint már az alapkamatnál érdemben magasabb lesz az infláció, 2015 végére pedig összhangban lesz a 3 százalékos céllal. Azt pedig nem könnyű elképzelni, hogy a befektetők tolerálni fogják a negatív reálkamatot, a kormány viszont akár újra lejjebb szoríthatja a szabályozott árakat.

Mindent egybevetve a bátor kamatvágási sorozatot hasonlóan erős üzenettel zárta le a jegybank azzal, hogy jelzésük szerint jövő év végéig marad a 2,1 százalékos kamat. Nem lehet kétségünk afelől, hogy minden erejükkel megpróbálják majd ígéretüknek megfelelően tartani a kamatot. De reméljük, hogy ha szükségessé válik, akkor lesz kellő bátorságuk arra is, hogy ne halogassák a kamatemelési ciklus kezdetét.