Növekedési szakadék az USA és Európa között

Az elmúlt három évben, 2011-2013 között az amerikai gazdaság mintegy 6 százalékponttal nagyobb mértékben bővült az eurózónához képest. Még ha figyelembe is vesszük a növekvő demográfiai különbséget, amely jelenleg mintegy évi fél százalékpontot jelent, az USA gazdasága akkor is hozzávetőleg 4,5 százalékponttal jobban bővült ebben a három évben az egy főre jutó bázison számolva.

A két gazdaság közötti különbséget főként a magán fogyasztás mértéke okozza, amely bővült az USA-ban, míg az eurózónában, különösen a perifériaországokban, csökkent. Az állami fogyasztás csökkentése valójában nagyobb mértékben fogta vissza a keresletet az USA-ban (0,8 százalékpont), mint az EU-ban (0,1 százalékpont).

Valójában az állami fogyasztás mértéke az eurózónában ténylegesen nem változott az elmúlt három évben, miközben az USA-ban jelentősen csökkent. A magán fogyasztás csökkenése Európában pedig csupán egy kis részét (egyharmadát) adja az USA és Európa közötti növekedési különbségnek. Bár az euróválságot kísérő pénzpiaci zavarok az eurózóna perifériáján erősen negatív hatással voltak a beruházásokra, a beruházási kereslet az USA-ban is gyenge maradt, minimalizálva a két gazdaság közötti teljes különbség mértékét.

A növekedési különbséget döntő részben az amerikai magán fogyasztás visszaerősödése okozta. Ez nem meglepő, hiszen az amerikai háztartások jelentősen csökkentették adósságterhüket a válság előtti, a GDP több mint 90 százalékát kitevő csúcsszintről. Az alacsonyabb adósságteher fontos szerepet játszik abban is, hogy a fogyasztás idén és jövőre várhatóan jóval gyorsabban bővül majd az USA-ban, mint az eurózónában.

A döntő kérdés azonban az – amit ritkán tesznek fel –, hogy az amerikai háztartások miként voltak képesek csökkenteni az adósságterhüket egy olyan időszakban, amelyet magas munkanélküliség, szinte egy helyben topogó bérek, illetve azzal egyidejűleg a fogyasztás egy fenntartható szintű növekedése jellemzett. A választ a „no recourse” jelzáloghitelek (bedőlt hitel esetében a lakás úgy kerül a bankhoz, hogy az adós nem tartozik az hitel összege és a lakás értéke közötti különbséggel – a szerk.) és a gyorsan lefolytatható csődeljárás kombinációja adja meg.

Több millió, jelzáloghitellel vásárolt amerikai ingatlant foglaltak le az elmúlt években, a hitelüket fizetni nem képes adósoknak így el kellett hagyniuk otthonukat. A számos amerikai államban alkalmazott no-recourse jelzáloghitelek azonban lehetővé tették a teljes adósság leírását, még akkor is, ha az ingatlan értéke nem fedezte a felvett hitel összegét.

Továbbá, azon államokban, ahol „full recourse” jelzáloghiteleket használnak – vagyis az adósnak a lakás értéke és a hitel összege közötti különbséget is meg kell fizetnie –, a magáncsődre vonatkozó eljárások viszonylag gyors megoldást nyújtanak. Több millió amerikai folyamodott a magáncsődhöz 2008 óta, amivel egyben megszabadultak adósságuktól. Ugyanez történt több százezer kisvállalkozás esetében is.

Természetesen az eurózóna perifériáján is megugrott a csődök száma, azonban olyan országokban, mint Olaszország, Spanyolország és Görögország a csődeljárások évekig, és nem hónapokig vagy hetekig tartanak, mint az USA-ban. Továbbá a kontinentális Európa legnagyobb részében csak hosszú idő, gyakran 5-7 év után tudnak az adósok megszabadulni adósságaiktól, és ezen időszak alatt szinte az összes jövedelmük a törlesztésre megy el.

Ezzel szemben az USA-ban ez az időszak a legtöbb esetben kevesebb, mint egy évig tart. Továbbá az adósság alóli mentesülés feltételei jóval szigorúbbak Európában. Extrém példának számít a spanyol gyakorlat, amelynél a jelzáloghitelből eredő adósság alól még a magáncsőd után sem mentesítik az adóst.

Ez az USA és a kontinentális Európa közötti fő különbség magyarázza meg az amerikai gazdaság ellenálló-képességét a hitelboom összeomlásával szemben. A háztartások által felhalmozott túlzott mértékű adósságot ugyanis jóval gyorsabban le lehet építeni: amint felismerik, hogy veszteségek halmozódnak fel, az emberek új életet kezdhetnek.

A transzatlanti növekedési szakadék okát így nem az eurózónában alkalmazott jelentős mértékű megszorításokban vagy az Európai Központ Bank túlzott óvatosságában kellene keresni. Strukturális okai vannak annak, hogy az eurózóna gazdasága lassan lábal ki a perifériaországok pénzügyi zavarai okozta válságból. Legfontosabb tényezőnek az számít, hogy a fellendülés évei alatt felhalmozott túlzott mértékű adósságtól Európában jóval nehezebben lehet megszabadulni, mint az USA-ban.

Az európai tisztviselőknek igazuk van abban, hogy strukturális reformokat sürgetnek az uniós tagállamok munkaerő- és termékpiacán, azonban a csődeljárások átalakításával és felgyorsításával is foglalkozniuk kellene. A felhalmozódó veszteséget így gyorsabban lehetne felismerni, az eladósodott háztartások pedig új életet kezdhetnének ahelyett, hogy éveken át az adósságaik súlyát nyögnék.

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org