Növekedési dilemmák

Ha az idei költségvetés tervezésekor vagy az év elején 3 százalékos GDP-növekedési várakozással áll elő a kabinet, akkor azt mondták volna az elemzők, hogy ábrándokat kerget a gazdasági minisztérium. Még tavasszal, a konvergenciaprogramban is csak 2,3 százalékos növekedéssel számolt a kormány, mindez pedig összhangban volt a legtöbb közgazdász várakozásával.

Azóta kiderült, hogy az EU-pénzek gyorsuló lehívása mellett a jegybanki hitelprogram jelentősen segíti a beruházások növekedését és az MNB kamatcsökkentési ciklusának is látszódnak a pozitív hatásai, noha a forintot tartósan gyenge szintre száműzte a központi bank. A közfoglalkoztatottak számának megugrása is segíti a GDP növekedését, hiszen bért kapnak a munkájukért, ez alapján beleszámítanak a gazdasági teljesítménybe, függetlenül az elvégzett munka hasznosságától. A fogyasztást a rezsicsökkentés élénkítette, hiszen az inflációt a központi árszabályozás eltűntette, miközben a bérek növekedtek. Idén támogatja a gazdaságot az is, hogy a választások miatt lazább a költségvetés gyeplője, ám a 3 százalék alatti hiánycél elérésére figyel a kabinet.

Mindez segítette, hogy az első negyedévben 3,5, azt követően 3,9 százalékkal nőjön a GDP, így pedig nagyon is elképzelhető, hogy az idei év egészében a kormány új előrejelzésének megfelelően, 3,1 százalékkal bővüljön a gazdaság. Ez még azzal együtt is elérhető, ha a második félévben 2,5 százalékra süllyed a növekedés üteme.

Tavaly tavasszal valami megváltozott a gazdasági minisztériumban. A makrogazdasági prognózisok megbízhatósága sokat javult, és a legtöbb esetben nem beszélhetünk kincstári optimizmusról. Az igazi változást azonban leginkább az hozná el, ha nem csak a költségvetés tervezésének alapjául szolgáló prognózisok megbízhatósága javulna, hanem az, ha ezzel együtt még kiszámíthatóbbá válna a gazdaságpolitika.

Mindez a termelékenység javulásához vezetne, ami fenntartható növekedési pályára állítaná az országot. A beruházások és a foglalkoztatás piaci alapú bővülése hosszú távon dinamikusabb növekedést, és így felzárkózást hozna. Kétségtelen, hogy a jegybanki hitelprogram hozzájárul a növekedéshez, a közfoglalkoztatás kiterjesztése pedig a munkanélküliség csökkenéséhez, de a fenntartható GDP-növekedést csak a piaci befektetések, a termelőkapacitások bővülése és az elsődleges munkaerőpiac állapotának javulása hozhatja el.

A monetáris impulzus mellett a fiskális élénkítés is hozzájárul a korábban vártnál jóval dinamikusabb idei növekedéshez. A következő években azonban nem várható keresletélénkítő költségvetési politika, miután a deficitet alacsonyan kell tartani; és a jegybanki hitelprogramnak is lehetnek költségei, ha meg kell emelni a kamatot. A rezsiköltségeket nem lehet a végtelenségig csökkenteni – a lépés egyébként újabb intő jel a magyarországi vállalatoknak –, és arra sem lehet számítani, hogy az uniós források a jelenlegi ütemben érkeznek majd.  Vagyis az egyszeri hatások kifutásával egyelőre nehéz elképzelni azt, hogy 3-4 százalékkal növekedjen a magyar gazdaság hosszabb távon. Ehhez sok mindennek változnia kell.

A legfontosabb a stabil intézményrendszer lenne. A Nobel-díjas Douglass C. North szerint az intézmények egyengetik a társadalmak útjait, amelyek csökkentik a bizonytalanságot az életünkben. A rendszerváltás után jó irányba léptünk, és ha európai értékeink, földrajzi helyzetünk és kultúránk megteremtik az alapját a fenntartható növekedésnek, akkor a többi leginkább rajtunk múlik. A jogbiztonság, a jogállam, a stabil politikai- és pénzügyi rendszer vagy például a tulajdon védelme vezet a felzárkózáshoz.