A rövid távú politikai érdek nagy úr, mi meg táncolunk tovább a csónakban

Újabb fontos hadművelet zárult le a devizahitelek ellen vívott háborúban: a kabinet a parlament elé terjesztette azt a törvényjavaslatot, amely a devizaadósok és a bankok közötti elszámolást hivatott szabályozni. A devizahiteles problémahalmaz kapcsán már nehéz lenne olyan lépést bejelenteni, amely akár a bankoknál, akár esetleg a tulajdonosaiknál kiütné a biztosítékot: az elmúlt években ugyanis egy sor, elegánsnak éppen nem nevezhető szabályozási lépés történt a lakossági hitelezés ügyében.

A most beterjesztett törvényjavaslat viszont ismét rácáfolt arra a tézisre, hogy a konstans módon lehúzott pénzügyi szektornak már nem igazán lehet meglepetést okozni: becsúszott ugyanis egy-két olyan elem a javaslatba, amely nagyon konzervatív módon közelítve is a kérdést meglehetősen szokatlannak tűnik. Az egyik ilyen, hogy a pénzügyi szolgáltatóknak az érintett kölcsönöknél vissza kell térniük a szerződéskötéskor alkalmazott kamatszintre: elszámoltatás ide, fogyasztói érdekek oda, ne mondja senki, hogy ez a megoldás bármiféle európai, vagy piaci normával szinkronban lenne. Hasonló szinteken mozog az a rendelkezés is, amely 2016 elejéig kamatemelési moratóriumot határoz meg a pénzügyi szolgáltatóknak, tekintet nélkül arra, hogy a piaci környezet miként változik.

Persze meg lehet érteni valahol a kormányzati szándékot, hiszen érthető törekvés, hogy szeretnének minél több szempontból megnyugtató megoldást hozni devizahitel-ügyben. Csak miközben bemondják a rádióban, hogy egyharmadával csökken egy átlagos ügyfél törlesztőrészlete, azt elfelejtik hozzátenni, hogy ezzel még nagyobb kukába került a kiszámítható szabályozói környezet képe Magyarországgal kapcsolatban, méginkább nő az ország sérülékenysége a külső sokkokkal szemben, és kapunk hozzá még egy zombi állapotba züllesztett bankrendszert is. Persze a rövid távú politikai érdek nagy úr, mi meg táncolunk tovább a csónakban. Amíg lehet.