Stabil növekedési kilátások vagy összeomlás előtti állapot?

Az optimista verzió szerint az elmúlt több mint egy évtizedben olyan szerkezeti változások indultak el Törökországban, amelyek következtében az ország hosszú távú növekedési pályára állt, és ezt az egyensúlyi problémák sem tudják tartósan megtörni. Ha a gazdaságpolitika nem követ el végzetes hibákat, akkor megvalósul Recep Tayyip Erdogan elnök célkitűzése, hogy Törökország 2023-ra a világ tíz legnagyobb gazdasága közé kerüljön, ma a GDP nagysága alapján a tizenhetedik.

A másik megközelítés azt hangsúlyozza, hogy bár gazdaságtörténeti összehasonlításban is figyelemre méltó a 2002 utáni fejlődés, de a 2008-as válságot követően az alacsony kamatok által ösztönzött lakossági fogyasztásbővülés és az építőipari tevékenység következtében buborékgazdaság alakult ki, ez pedig a nemzetközi likviditás beszűkülésekor gazdasági válságot okoz majd.

A válság előtti 5 évben a GDP átlagosan 6,9 százalékkal nőtt, majd a 2008-as stagnálás közeli helyzetet 2009-ben 4,8 százalékos visszaesés követte, míg 2010 és 2013 között átlagosan 5,9 százalék volt a bővülés üteme. Csak hogy el tudjuk helyezni nemzetközi összehasonlításban a 2003-2013 közötti török növekedést: az GDP-bővülés évente átlagosan ötödével haladta meg a szlovákiait és 4,5-szerese volt a magyarországinak. Ezt megalapozottan nevezhetjük gyors felzárkózásnak.

Az elmúlt évtizedben a török gazdaság több lábon állóvá vált, és egyrészt a hagyományos ágazatok (például textilipar, mezőgazdaság) modernizálása, másrészt a külföldi működőtőke befektetések hatására megerősödő feldolgozóipar (különösen a járműipar és az elektromos háztartási termékek) egy diverzifikáltabb exportszerkezetet alakított ki. Az EU-val meglévő vámuniós kereskedelmet kiegészítették az arab országokkal vagy Oroszországgal élénkülő gazdasági kapcsolatok. Érdekesség az építőipar nemzetközi expanziója: a legnagyobb projekteket a gazdag közel-keleti államokban és a volt szovjet tagköztársaságokban bonyolították le. A turizmus is fellendült az elmúlt évtized infrastruktúra modernizálása következtében, és még jelentős tartalékokkal is rendelkezik.

A kedvező gazdaságszerkezeti változások és a gyors növekedés ellenére mi az oka a vészjósló hangoknak? Alapvetően a belső eladósodás növekvő kockázatai és a külső finanszírozás problémái okozzák a negatív értékeléseket. Az egyik kérdés a központi bank kamatpolitikája. Erdogan hosszú távú célja, hogy ne legyen reálkamat a lakossági és a vállalati hiteleken, ami nem ismeretlen cél az iszlám bankolást előtérbe helyező országokban. Az alacsony reálkamatok túlzott hitelfelvételre ösztönözhetnek, ha túl laza a bankok hitelezése. Ez az aggodalom jogosnak tűnik. Az elmúlt években mind a vállalati, mind pedig a lakossági hitelállomány jelentősen bővült, ami adott esetben komoly kockázatot jelenthet mind reálgazdasági következményeit tekintve, mind pedig a bankrendszer stabilitása szempontjából (jelenleg a bankrendszer stabil, 16 százalék körüli tőkemegfelelési rátával). A másik, talán súlyosabb kockázat a külső finanszírozáshoz kötődhet, ami egyaránt érinti a közszférát és a magánszektor. A vállalati szektorban a devizahitelek meghatározóvá váltak (bár a hazai reálkamatok alacsonyak, de a nominális kamatlábak a gyors infláció következtében magasak). A vállalatoknak persze van lehetőségük az árfolyamkockázat kiküszöbölésére, így a szektor hitelállományának riasztó denominációs szerkezete – a vállalati hitelek 90 százaléka devizahitel – nem jelent akkora kockázatot, mintha hasonló adatot látnánk a lakossági hitelezésben. Nem véletlen, hogy mind a török gazdaság irányítói, mind pedig a nemzetközi szervezetek értékelései a hazai megtakarítások növelését tartanák kívánatosnak a külső finanszírozási kényszer enyhítésére, ami persze a reálkamatok alacsony szintje és a fogyasztó igények következtében nem könnyű. Az államadósság GDP-arányosan 35 százalék körül van, a folyó fizetési mérleg hektikusan alakul évről évre, amiben döntő szerepe van az ország energiaimportjának. Az energia nélküli folyó fizetési mérleg 2012-ben többletet, 2013-ban pedig GDP arányosan 1 százalék alatti hiányt mutatott.

Mindezek fényében a török vezetés azt hangsúlyozza, hogy a nemzetközi elemzések az elmúlt években mindig rosszul ítélték meg a gazdaság valós teljesítményét, és az előrejelzésekkel szemben az egyensúlytalanságok nem váltak kezelhetetlenné. Ezzel egyben burkoltan azt is jelzik, hogy a külföldi elemzők jóslatai a kormány politikáját próbálják megkérdőjelezni, és maguk próbálják a török gazdaság kilátásait aláásni önbeteljesítő előrejelzéseikkel. Ez az érvelés a magyar olvasónak ismerősnek tűnhet.

Összességében világos, hogy a gazdaságban mutatkoznak feszültségek, és ez így is marad a következő két-három éves időszakban. Ugyanakkor a növekedés tartalékai a belső piac mérete miatt, valamint a szerkezeti váltáshoz kötődő megújult gazdaságszerkezetnek és a feldolgozóipari export bővülésének köszönhetően jelentősek. Vagyis ha óvatos gazdaságpolitikával sikerül kezelni a külső finanszírozáshoz kapcsolódó kockázatokat, valamint a belföldi hitelezés bővülését, akkor a gyors növekedés és felzárkózás a következő 5-10 évben kitarthat. A jelenlegi, sok szempontból extenzív fejlődési modell határai még távol vannak, miközben az oktatás elmúlt évtizedben felgyorsult fejlesztésével mintha már egy későbbi gazdaságfejlődési modellre való áttérésre készülnének fel.