A szolgáltató szektor lenne az új feldolgozóipar?

A fejlődő országoknak új növekedési modellre van szükségük. Nemcsak az a feladatuk, hogy fel kell számolniuk a bizonytalan tőkebeáramlástól és a nyersanyagboomtól való függésüket, amelyek gyakran elősegítették a válságok bekövetkeztét. Még fontosabb, hogy lezajlódjon az exportorientált iparosodás folyamata, amely a történelemben a leggyakoribb módja volt a meggazdagodásnak.

Az ipari forradalom óta a feldolgozóipar kulcsszerepet játszik a gyors gazdasági növekedés biztosításában. A második világháború után a gyors gazdasági konvergenciának két hulláma volt, az egyik az 1950-es, 1960-as években az európai periférián történt, a másik Kelet-Ázsiában zajlik 1960 óta. Mindkettő a feldolgozóiparon alapult.

Mára azonban a feldolgozóipar átalakult az akkori időkhöz képest. Jóval inkább tőke- és szakértelem-intenzívvé vált, és így nagyban csökkent az a potenciálja, hogy hatalmas mennyiségű vidéki munkaerőt tudjon felszívni.
Számos hagyományos iparág, mint a textil- vagy acélipar várhatóan a csökkenő globális piaccal és felesleges kapacitással lesz kénytelen szembenézni, amelyet a kereset elmozdulása és a környezetvédelmi aggályok idéznek elő. Kína sikerének árnyoldala, hogy számos más ország számára nehezebbé vált, hogy megtalálja saját egyedi szerepét a feldolgozóiparban. Ennek következtében a fejlődő országok dezindusztrializációs folyamatba kezdtek, és egyre jobban függnek a szolgáltató szektortól. Ez pedig jóval kisebb jövedelmi szintnél zajlik le, mint ahogy az korábban a fejlett országoknál történt – ezt a jelenséget idő előtti dezindusztrializációnak nevezem.

A szolgáltató szektor be tudja tölteni azt a szerepet, amit korábban a feldolgozóipar? Ejaz Ghani és Stephen D. O’Connell, a Világbank két szakértőjének nemrégiben megjelent tanulmánya azt állítja, hogy a szolgáltató szektor a növekedés motorja tud lenni, ahogy az hagyományosan a feldolgozóipar volt. Kimutatásuk szerint a szolgáltatások az utóbbi időszakban határozott konvergenciát mutattak a termelékenységben.

Ez jó hír lehet, azonban van okunk az aggodalomra. Állításukhoz a két szakértő az 1990-es évek elejétől kezdve használt fel adatokat, amely időszak alatt a fejlődő országok az egész gazdaságra kiterjedő konvergenciát tapasztaltak meg, amit a tőkebeáramlás és a nyersanyagboom okozott. Nem egyértelmű, hogy konklúziójuk más időszakokra vonatkozóan is helytálló-e.

Két dologban térnek el a szolgáltatások a feldolgozóipartól. Először is, bár néhány szolgáltatási ágazat tradable típusú (vagyis a szolgáltatások bekerülnek a nemzetközi kereskedelembe – a szerk.), és egyre fontosabb szerepet játszik a globális kereskedelemben, ezekre a magasan képzett munkaerő jellemző, és viszonylag kevés átlagos munkást foglalkoztatnak.

A bank és biztosítási szektorra, illetve más üzleti szolgáltatásokra, valamint az információs és kommunikációs technológiai iparágra a magas termelékenységű tevékenységek jellemzőek. Ezek az iparágak azokban a gazdaságokban tudnak a növekedés motorjai lenni, ahol a munkaerő megfelelően képzett. A fejlődő gazdaságokban azonban a munkaerő jellemzően alacsony képzettségű. Ilyen gazdaságokban a tradable szolgáltatási szektor csupán a munkaerő-kínálat egy részét tudja felszívni.
Ennek tudható be, hogy minden sikere ellenére az információs és kommunikációs technológiai szektor nem számít a gazdasági növekedés fő húzóerejének Indiában. Ezzel szemben a hagyományos feldolgozóipar nagyszámú munkahelyet tud felkínálni a vidékről városokba áramló tömegeknek háromszor-négyszer nagyobb termelékenység mellett, mint a mezőgazdaságban.

A fejlődő országokban jelenleg a munkaerő-felesleg többségét az igen alacsony termelékenységi rátával bíró nem tradable szolgáltatások (például kiskereskedelem) szívják fel. Elvileg számos ilyen szolgáltatási ágazat jobban kihasználhatná a technológia, vagy a fejlett szervezeti háttér nyújtotta előnyöket. Ez azonban már a szolgáltatások és a feldolgozóipar közötti második különbséget érinti.

A nem tradable gazdasági tevékenységek részleges termelékenységi növekedése végeredményben önkorlátozó jellegű. A feldolgozóiparban viszont a kis fejlődő országok jól elboldogulnak néhány exportsikerrel, amelyeket folyamatosan újabb területekre terjesztenek ki – eleinte pólókat gyártanak, majd televíziókat és mikrohullámú sütőket szerelnek össze, így lépve feljebb a szakértelem- és értékláncban. Ezzel szemben a szolgáltató szektorban, ahol a piac méretét a hazai kereslet limitálja, a folyamatos sikerhez az is szükséges, hogy a gazdaság többi részében is párhuzamosan nőjön a termelékenység szintje.

Összességében továbbra is szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy a szolgáltatási szektor vezette modell gyors növekedést és megfelelő munkahelyeket tud-e eredményezni úgy, ahogy azt a feldolgozóipar tette egykor. Ha a technológiai fejlődésben hívő optimistáknak igazuk is van, nehezen látni, hogy ez a modell miként teszi képessé a fejlődő országokat arra, hogy fenntartsák azt a fajta növekedést, amely az elmúlt néhány évtizedre volt jellemző.

Copyright: Project Syndicate, 2014.
www.project-syndicate.org