Gigatempóval a középkorba

Ha egy ország élen akar járni a digitális iparban, akkor nem engedheti meg magának, hogy leépítse vagy korlátozza a magánszemélyek és a vállalkozások világhálós hozzáférését.

Hitetlenkedés, megdöbbenés, a digitális Armageddon vizionálása, cégbedőlések felvetése – ezek voltak az első reakciók a távközlési szolgáltatók képviselői részéről, amikor az internetadóról és annak lehetséges hatásairól kérdeztem őket. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy megkezdett gigabájtonként 150 forintot kell majd fizetniük az internethozzáférést is kínáló távközlési szolgáltatóknak. Arról mélyen hallgatnak az érintett cégek, hogy ez forintban kifejezve mennyi lehet, de az eddig megismert egyetlen, 20 milliárd forintos becslés a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről igencsak alacsonynak tűnik.

Elég csak belegondolni abba, hogy egyéni felhasználóként milyen egy nap internetes tevékenysége. Olvassuk az elektronikus leveleinket, naponta többször is felkeressük a számunkra érdekes weboldalakat, használjuk a közösségi oldalakat, fényképeket osztunk meg egymással rajtuk keresztül, sőt, egyre többen élnek az online tévézési lehetőségekkel is. Ez pedig egyetlen netező esetében is hatalmas forgalmat generál, akár egy nap alatt is átlépheti a gigabájtos határt. A vállalati szférában sokkal nagyobb adatforgalommal lehet számolni naponta.

A számmágia tehát messzire, jóval 20 milliárd forint fölé vezethet, azonban a potenciális veszélyek még riasztóbbak. Ma már nem kérdés, hogy a digitális gazdaság a leggyorsabban fejlődő és a legtöbb potenciállal rendelkező iparág globálisan, és eddig Magyarországon is így volt. Az internet talán még a magánéletnél is mélyebben beépült az üzleti szférába, napjaink legmeghatározóbb trendjei, a felhőalapú számítástechnika, a virtualizáció, az adatközponti megoldások vagy éppen a hatalmas adatmennyiség elemzésére épülő szektor mind feltételezi és igényli a nagy sávszélességű, korlátlan hozzáférést. Vagyis ha egy ország élen akar járni ezeken a területeken, akkor nem engedheti meg magának, hogy leépítse vagy korlátozza a magánszemélyek és a vállalkozások világhálós hozzáférését, hiszen ezzel a digitális középkorba kerülhet.

Egyébként egészen addig, amíg be nem nyújtották az adótörvényeket, úgy tűnt, hogy a kormány tisztában van ezzel, erre utalt legalábbis a Nemzeti Infokommunikációs Stratégia, amely a digitális gazdaság fejlesztését, a digitális írástudatlanság visszaszorítását tűzte ki célul. Sőt, olyan vállalást is tettünk, hogy az uniós elvárásokat megelőzve nem 2020-ra, hanem már 2018-ra biztosítjuk, hogy minden háztartás 30 megabit/másodperces internethozzáférést használhasson. A nagy kérdés már csak az, hogy az internetadó bevezetése után egyáltalán megengedhetik-e maguknak a drága nethozzáférést.

Ha a jelenlegi formában valósul meg az új adó, a távközlési cégek képtelenek lesznek lenyelni ezt a terhet és meg kell próbálkozniuk annak áthárításával a felhasználókra, ami persze nem csak a lakossági, hanem az üzleti felhasználókat is érinti.

Ne legyenek illúzióink, nagymértékű drágulás várható, hogy ellensúlyozni tudják a veszteségeket. Persze ez újabb lehetőséget kínál a kormánynak az emberek megmentésére: jöhet a távközlési rezsicsökkentés vagy akár a központilag meghatározott ár a netpiacon. Hogy ez mivel jár? Borítékolható az újabb uniós vizsgálat, a kisebb szolgáltatók lehúzhatják a rolót, a nemzetközi hátterű társaságok anyavállalatainál pedig szinte biztos, hogy elgondolkodnak azon, maradjanak-e ilyen feltételek mellett a magyar piacon.

Az internetadót még nem szavazták meg, és Varga Mihály szerdán arról beszélt, hogy egyeztetést kezdenek a szolgáltatókkal, és a Fidesz frakció szándéka szerint hasonlóan a hanghívásokhoz és SMS-ekhez, az adatforgalomnál is lesz majd egy plafon. Ez ugyan enyhítheti az új teher közvetlen hatásait, a kisebb cégeknek azonban hatalmas problémát jelent majd, és a nagyok fejlesztéseit, beruházásait is visszavetheti.